Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 1. szám - TUDOMÁNYOK TITKAI - Lőkös István: Turgenyev-recepció Kelet-Közép-Európában
a friss hó ropog. Valami fenséges ünnepélyesség uralkodik a tájon, amely mintha jelezni akarná: méltó módon várja a kis égi királyt.” Krúdy Téli szelek című, ugyancsak a karácsonyest hangulatát idéző elbeszélésében csaknem ugyanezt a téli tájképet festi meg. Itt az országút mellett kopasz, fagyos akácok sorakoznak, ágaik között „üveghangon zeng a szél”, aztán végigsöpri a síkságot, felzavarja a jegenyéken pihenő varjakat, s ezek a „fekete madarak libegve, lengve emelkednek fel a szélben”. Ügy véljük: nemcsak Djalski tájábrázolására, a Krúdy Gyuláéra is vonatkoztatható Miroslav Sicel megállapítása, amely szerint a tájrajzban jelentkező intimitás és emocionalitás s ezáltal a sajátos atmoszférateremtés egyenlő rangú a jellemrajz hagyományos eszközeivel, sőt, néha azok fölé emelkedik. Mindkettőjüknél a táj tükrében lépnek elénk az elmúlásra ítélt nemesi udvarházak lakói. A művészi ábrázolásnak erre a csúcsára mindkettőjük esetében Turge- nyévtől vezetett az út. Mégegy fontos találkozási pont van Djalski és Krúdy prózájában, amely szintén a két író Turgenyev-élményén alapszik: a szerelem ábrázolása. Valójában itt is Turgenyev követéséről, pontosabban fogalmazva a szerelem tur- genyevi felfogásának követéséről van szó. Mindketten a turgenyevi szerelmi ábránd változatait írják meg sajátos kelet-közép-európai kulisszákkal. Mindketten eszményinek tartják a nagy orosz író eszményien szép és vonzó nőalakjait, Turgenyev hősnőinek erkölcsi tisztaságát és szilárdságát. Krúdy a Szindbád-novellákban és a A vörös postakocsi című regényében, Djalski a Miliő hadnagy szerelme (Ljubav lajtnanta Milica) című romantikus szép elbeszélésében írta meg e turgenyevi szerelmi ábránd modernizált változatát. A magyar író két művében teljességgel jelen van mindaz, amit Turgenyev szerelemfelfogásából tanult, s aminek lényegét maga így fogalmazta meg: Turgenyev „ . .. hősnői nem házasságtörők, férfiai többé-kevésbé életrevalók — és mindig szilárdan állnak a becsület talapzatán.” (Krúdy: Emlékezés az öreg oroszra.) De kiegészül mindez természetesen saját kora szerelemfelfogásával is, amelyben „az egészséges, humánus érzékiségtől a kor... dekadenciába hajló erotikus tévelygéséig” sok minden megfér. (Diószegi András). Krúdy írói műhelyében természetesen megújul ez a két szerelemfelfogás. A „szépség turgenyevi ideálja” sajátos és új, immáron Krúdy írói munkásságát meghatározó és jellemző szépségeszmény létrehozásához vezet. Ami az említett, Miliő hadnagy szerelme című Djalski-elbeszélést illeti, azt mondhatjuk, az szintén teljességgel a turgenyevi szerelmi ideál újrafogalmazása. A temetőbe járó titokzatos öreg varazsdi katonatiszt, Milic hadnagy, a szerelem turgenyevi ideáljának hordozója. Akár egy Krúdy-elbeszélés különc hőse is lehetne. Fiatalon elveszített menyasszonya emlékének él csupán, naponta kétszer elmegy sírjához a temetőbe, s évtizedeken át festményeken álmodja vissza egykori kedvesét, majd vízióiban véli életrekelni a szeretett lányt. Aztán — kívánsága szerint, amely hűsége végső manifesztuma volt — őt is melléje temették. A történetnek ez a turgenyevi hangulatokat idéző írói feldolgozása éppúgy a valóság illúziók és ábrándok útján való tagadása, mint Krúdy Gyula művei. Krúdy 1933-ban, Djalski 1935-ben halt meg. Mindkettőjük számára az Osztrák—Magyar Monarchia korának valósága kínálta az alapvető szépírói élményeket... Lőkös István 63
