Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 6. szám - NAPJAINK - Gazsó László: Értelmiségi fiatalok falun
Értelmiségi fiatalok falun A közelmúltban több fórumon volt lehetőségem párbeszédet folytatni értelmiségi fiatalokkal, akik többségének munkahelye vagy lakóhelye falun van. A disputa tapasztalatait szeretném megosztani az olvasóval. A leghevesebb vitapartnerek az if jú közgazdászok, a mérnökök és a pedagógusok voltak, a legoptimistább résztvevők körét az értékteremtő újítók és az agrárszakemberek alkották. Valószínűleg többeket meghökkent, hogy az újítókat az értelmiségiek közé sorolom. Ennek az a magyarázata, hogy az értelmiségi alapfunkciók közül megfelelnek annak a követelménynek, amely szerint képesek újat alkotni. Az eszmecsere résztvevőinek többsége elfogadta ezt az érvelést és azonosult ennek testvérgondolatával, amely szerint nem tartoznak az értelmiség közé azok a személyek, akik magas szintű ismereteiket nem hasznosítják munkájuk során, például a diplomás benzinkútkezelők. Általában egyetértés alakult ki arról is, hogy az értelmiségnek értékhordozó, értékközvetítő ismérveknek is meg kell felelni. Néhányan ezt úgy fogalmazták, hogy „úriember legyen, aki viselkedésével mintát ad és segítségére van a közösségnek”, mások szerint nemcsak a munka során, hanem a lakóhelyen is példaadónak kell lenni az értelmiségnek. Elvontabban úgy fogalmazhatnánk, hogy a szakértelmiségi és a társadalomszervező funkciók egymástól elválaszthatatlanok. Egységesek voltunk abban is, hogy a tudás birtoklása szükséges, de nem elégséges feltétele az értelmiség kritériumának. Megoszlottak a vélemények arról, hogy a statisztika által használt diplomás egyenlő értelmiségi azonosítás helytálló-e? Előző okfejtésünkből egyenesen következik, hogy csak jó közelítéssel és a mérhetetlen „mérhetővé” tétele érdekében fogadható el ez a mérce. Miről vallanak a statisztika adatai? Az első szembeötlő információ arról tanúskodik, hogy a fiatal diplomások fele nő. A finomabb szerkezet még többet mond: az oktatásban dolgozók esetében 10 személy közül 8 nő, a közgazdászok körében pedig minősített (2/3-os) többséggel bírnak a lányok, az egészségügyben és a jogász pályán is kisebbségben vannak a férfiak. Azt hiszem, ezekre a tényekre senki sem haragszik, de nagyon találóan az egyik fogorvos úgy fogalmazott, hogy ezeket „gyökérkezelni” kellene. Ráadásul legalább kétágú gyökérrel van dolgunk. Az egyik az iskolarendszerhez nyúlik vissza. Ezt fölösleges e helyen elemezni, csupán jelezni érdemes, hiszen valamennyien ismerjük, hogy a felsőoktatás legesélyesebb belépőjét a gimnáziumok négy éve alatt lehet megváltani, s ebben az intézménytípusban zömében lányok tanulnak. A másik „ág” is eléggé közismert, nevezetesen az, hogy egyes foglalkozástípusok elnőiesedésének oka a viszonylag alacsony anyagi megbecsülés. E téma volt a szikrája a leglobbanékonyabb vitáknak. A tanulságok abban összegezhetők, hogy nincs egyenes arányos összefüggés az anyagi megbecsülés és az elnőiesedés között. Erre példa: a műszaki pályák viszonylag alacsony anyagi megbecsültsége ellenére is nyolcszor több férfi dolgozik a szakmában, mint amennyi nő. A más társadalmi réteghez való hasonlítás is az anyagiak körül mozgott. Erre érzékletes példákkal szolgálnak azok az álláshirdetések, amelyek több pénzt ígértek a betanított és szakmunkásoknak, mint a mérnököknek. A jövedelmi viszonyokat tekintve a statisztika azt bizonyítja, hogy a 30—35 éves korosztály esetében egyezik meg a szakmunkások és a mérnökök bére. Milyen a falu és az értelmiségi fiatalok viszonya? 80
