Hevesi Szemle 13. (1985)

1985 / 6. szám - VÉLEMÉNYEK KERESZTTÜZÉBEN - Rákosné Ács Klára: Az "írástudás" becsülete

részére, s ott — ezen felül — úgyneve­zett „néma epekőről”, rákos daganatról is vallottak a kéziratok, •— s mind e föl­ismeréseimet igazolták utólag a fizioló­giai vizsgálatok. (Dr. Szokolai András e kísérletekről a Magyar Rádióban a kö­zelmúltban nyilatkozott.) Ami pedig a vélt „manipulációt” illeti: az analizált kéziratokról — néhány ki­vételes esettől eltekintve, amelyekre utalok könyvembem — nem tudtam, ki­nek a kezétől származnak, így érdekem nem fűződhetett hozzá, hogy „pro” vagy „contra” valaki, vagy valakik állás­pontját, nézetét támogassam, már csak azért sem, mivel — nem tartozván a szakmámhoz— nem is voltam járatos ezeknek az álláspontoknak, nézeteknek a világában. Rudolf trónörökös esetében a dolog természete folytán — J. Listowel készü­lő könyvéhez (A Habsburg tragedy) vé­geztem elemzéseket — tudtam, kiről van szó. De ha „manipulálás” történt, akkor miért nem az elfogadott, kilenc évtizede élő hivatalos álláspontot „ol­vastam ki” a kéziratokból? Miért ennek az ellenkezőjét, azt, sogy kéziratai sze­rint a trónörökös nem lehetett öngyil­kos? Báthory Erzsébetet illetően az MTA Történettudományi Intézetében csak egy aláírást láttam (mivel nem volt más eredeti kézirata az illetőnek): „Bátory Erzsébeth”. Eltekintve most attól, hogy több ilyen nevű személy is létezhetett (s létezett), miért nem a hivatalossal ellen­tétes következtetésre jutottam ez eset­ben is mint például Rudolfnál) ? Mert nem erről vallottak a betűk, az illető kézvonásai. (Azt, hogy az elemzett szö­vegeket tartalmilag mennyire nem ap­percipiálom, bizonyíthatja Körösi Csorna hindi-szanszkrit szójegyzékének vagy egyéb idegen nyelvű szövegeknek (pél­dául W. B. Yeats) elemzése s az alapju­kon fölvázolt hiteles karakterrajz. Kü­lönben legújabb könyvében (A csejtei várúrnő: Báthory Erzsébet) Péter Kata­lin a pszichografológiai elemzéssel egyező következtetésekre jutott, szem­ben az újabb véleményekkel, amelyek koncepciós per áldozatát látták a vár- úrnőben. Báthory Zsigmond esetében is látható volt a „Sigismundus Báthory” név a le­veleken, mivel csak az aláírás szárma­zott tőle, a levelet az íródeák írta. De hol az a történeti könyv, amelyből „ki­puskázhattam” volna, hogy „Csak per­cekig lelte örömét a nőkben”, — hogy „korán elvesztette férfiúi erejét” — ami megvilágította a történészek számára házasságával kapcsolatos furcsa — poli­tikájára is kiható — viselkedését. Ami Bocskai István halálát illeti, a cikk föltette a kérdést: „jósolhatja-e va­lakinek a kézírása, hogy több mint há­rom hét múlva méreggel végeznek ve­le?” Az én válaszom is az: nem! A pszichológia nem jövendőmondás, s a kérdés, amelyet az MTA Történettudo­mányi Intézetének tagjai tettek föl, nem is erre irányult, hanem arra: a vérösz- szetétel árulkodik-e mérgezésről (hiszen tudvalevő, hogy nemcsak hirtelen ölő mérgeket használtak), illetve: nincse- nek-e olyan jelek, amelyek más, lappan­gó kórra mutatnak (s így kizárják a mérgezés okozta halál gyanúját). így le­hetett válaszom negatív: „Embólia, trombózis: ilyesmi ölhette meg, nincs amiből mérgezésre lehetne következtet­ni”. Ráby Mátyás esetében a cikk kiraga­dott idézettöredékekkel azt akarja bizo­nyítani, hogy a kéziratokból levont kö­vetkeztetéseim szemben állnak azzal a jellemzéssel, amelyet Hajdú Lajos adott Forradalmár vagy szerencselovag cím­mel a közelmúltban megjelent munkájá­ban. Ezzel szemben a jeles Ráby-kutató így összegzi elemzéseim eredményét: „a Ráby működése során felgyülemlett ha­talmas adattömeg megerősíti a pszicho- grafológus által írt jellemzést, e tudo­mány kitűnő segítséget nyújthat (főleg ott, ahol kevés forrás áll a kutató ren­delkezésére) régen élt emberek szemé­lyiségvonásainak megismeréséhez is”. Még furcsább a cikk idézésmódja Zerffi 1850-ben kelt levele alapján ezt mondtam: „Hallatlanul konzervatívan ragaszkodik elveihez, elgondolásaihoz: célkitűzései határozottak” — ami azért némileg más, mint az „elvhűség”, hiszen e levél alapján állapítottam meg azt is, hogy „van benne szélhámosság és me­részség is”, majd 1881-i levele nyomán „izgágaságá”-ról szóltam. Ami pedig azt a megkérdőjelezett megállapításomat il­leti, hogy „szellemisége sokkal maga­sabb fokán van, mint kortársai”, csak azt felelhetem: különben nem lett volna a brit Királyi Történelmi Társulat Ta­nácsának elnöke, s idézem a Zerffi-ku­tató Frank Tibort: „Rákosné Ács Klára diagnózisa az Akadémiai Kiadónál meg­jelenés előtt álló könyvemben meghök­kentő s egyszersmind bámulatra méltó intuícióval világítja meg egy nagyszabá­sú csirkefogó fejlődéstörténetét, divatos műszóval, pszichográfiáját”. A magyar történelem e jelentéktelen figurájával kapcsolatban nem ért az a gyanú s vád, hogy jól ismert kézvoná­sokból olvastam ki következtetéseimet (az egész országban egy vagy két német nyelvű levele található), annál inkább Széchenyi István esetében De ha tud­71

Next

/
Oldalképek
Tartalom