Hevesi Szemle 13. (1985)

1985 / 6. szám - VÉLEMÉNYEK KERESZTTÜZÉBEN - Rákosné Ács Klára: Az "írástudás" becsülete

tam, hogy kiről van szó, miért nem vágtam rá a történelemkönyvekben egy és negyedszázad óta ismételt leckét: „önkezével vetett véget életének”? Mert utolsó leveleinek kézírása nem erre vall.

Teleki Pál esetében az aláírást csak akkor takarták fel a Kortárs szerkesztőségében, amikor arra a kérdésre kellett felelnem, hogy az úgynevezett „rövidebb búcsúlevél” dátumát ugyanaz a kéz, ugyanakkor írta-e oda. (Különben a fényképmásolatok alapján laikus számára is eléggé szembetűnő, hogy utólagos manipulációval került a levélre.) S ha már „puskáztam” itt is: akkor miért nem a tankönyvekbőli ismert, bevett, elfogadott véleményt vágtam rá, hogy „öngyilkos lett!”; miért ennek az ellenkezőjét, mint Rudolf trónörökös esetében is? De végül is nem a pszichografológia következtetése a perdöntő, hogy tudniillik „Ez a férfi nem lett öngyilkos”, hanem az a tényhalmaz, összefüggésláncolat, amelyet ezen a nyomon a kutatás újabban föltárt. Ezekkel kell vitázni, s ha lehet — kellő súlyú tényanyag birtokában — tudós tárgyilagossággal megcáfolni.

S aligha érheti a manipulálás gyanúja vagy vádja az analíziseimben föltárt felismerések értelmezőit sem: ők tárgyilagosan szembesítették a pszichografológia következtetéseit a más forrásokból igazolható történelmi életrajzi stb. tényanyaggal, nem hallgatva el — könyvemben olvasható szakvéleményük a tanú — esetleges fenntartásaikat, ellenvéleményüket sem megállapításaimról, ha kellő igazolást nem találtak — egyelőre. Ezt azért hangsúlyoznám, mivel a kötet Ráby Mátyás-fejezetéből kimaradt egy fontos mozzanat, amelyre mint meggyőző példára Benda Kálmán többször is hivatkozott Báthory Zsigmond és Mar- tinovics-analízisem mellett. Ugyanis Ráby kéziratait elemezve a szentendrei börtönben írt levelét is vizsgálat alá vettem — nem tudván semmit sem keletkezési helyéről, írójáról — s megállapítottam, hogy szabadságában korlátozott férfi írta, aki kiegyensúlyozott szerelmi életet él. Az analízisen részt vevő történészek, akik tudták, hogy börtönben írt levélről van szó, a pszichografológia kudarcának érezték ezt, (hogy élhet egy tab kiegyensúlyozott szerelmi életet?), míg további kutatások rá nem akadtak egy följelentésre a börtön fogiára ellen, akinek lánya bejáratos volt Rábyhoz. Vagyis nem árt itt sem óvatosnak lennünk az elsietett ítéletekkel.

S itt szeretném kiemelni: a pszicho- grafológiát nem én találtam ki, vagy föl (mint könyvemből kitetszik, hazánkban az Emberismeret című folyóirat már fél

évszázada közölt sikeres pszichografoló- giai elemzést Arany János kézírásáról az osztrák Alfred Gernat tollából), s mint minden tudományág, ez sem tévedhetetlen: megállapításai nem tekinthetők, nem tekintendők szentírásnak, ahogy más kutatásban is jogos és indokolt a kétkedés. E megállapításokra a szaktudománynak azonban egyetlen válasza lehet: e fölismeréseket szembesíteni a tényekkel és dokumentumokkal, nem pedig „ex cathedra” kijelentésekkel, dilettantizmus s manipuláció vádjával s nem elfogadható idézési móddal rontani egy külföldön teljes rangú kutatási ágnak, módszernek s azok hazai alkalmazójának hitelét. Vagyis nem az én megállapításaimat kell prekoncepciók alapján kétségbe vonni, hanem megvizsgálva minden oldalról a körülményeket, például választ kell adni: orvosigazságügyi, kriminológiai szempontból is igazolhatják-e az öngyilkosságot az egykorú följegyzések, jegyzőkönyvek képtelen látleletei, helyzetrajzai, s nem manipuláció történte, mint például Rudolf trónörökös mayerlingi „szerelmi tragédiája” esetében. (Az a megállapítás, hogy „Magyarország régebbi történetét — sajátos módon — éppen a kriminalisztikai elemek meglepő hiánya jellemzi”, s hogy itt egy Shakespeare aligha élt volna meg, mivel „históriánkból majd teljesen hiányzanak a véres drámák” — szinte hihetetlennek hangzik a Tigris és hiéna trónkövetelő Bo- riszának, a Bánk bánoknak, Zách Feli- ciánnoknak, Hunyadi Lászlóknak, Dózsáknak, Martinuzziknak, Zrínyi Pétereknek Frangepánoknak, Caraffáknak országáról.)

Rudolfról 1978-ban jelent meg analízisem fölhasználásával J. Listowel könyve Londonba, s öt év múlva, 1983 márciusában a koronatanú, IV. Károly özvegye, Zita királyné nyilatkozott a France Dimanche-ban (könyvember is idézem) : Rudolf politikai gyilkosság áldozata volt, s I. Ferenc József megeskette az egész udvart, hogy a valódi eseményt titokban tartják s helyette a mayerlingi szerelmi öngyilkosság legendáját röppentik világgá. Vagyis egy öngyilkossági „hamis legendát” segített eloszlatni ezúttal is a pszichografológiai elemzés, s egyben figyelmeztetve arra, hogy a történelemben nincsenek soha teljesen lezártnak tekinthető kérdések, bármenynyire megnyugtató volna is ez sok esetben. A történelem gyakran korrigálja önmagát, s amit a történelem múzsája vállalni tud, azt a történelem írástudói is vállalhaják, ha a tények és az újabb adatok perújítást kívánnak. Így került sor például Ráby Mátyás alakjának újraértékelésére is, mint volt róla szó.

72