Hevesi Szemle 13. (1985)

1985 / 6. szám - VERS - PRÓZA - Kaposy Miklós: Ezzel szemben

hogy sikkaszt a főkönyvelő, ezzel szemben sokkal több hasznot hoz, amilyen ügyesen manipulál a maradék pénzzel. Nem mondom, a raktáros elvisz néha pár platinalemezt. De hány becsületes emberünk van, aki még a talált tár­gyakat is visszahozza. És a koszt, ugyan! Az emberek megszokták, hogy rossz, minek azt piszkálni? A fiatalokat pedig egyenesen hagyja békén! Akad köztük természetesen, aki határozottan lép föl a nőkkel szemben. Viszont sok­kal több az olyan nő, aki önként enged nekik. Ezek összetett dolgok, és nem magára tartoznak. Dolgozzon higgadtabban, és ne általánosítson! — fejezte be az igazgató és elvette Dulácskától a pallost. — Itt van inkább ez a nádpálca. Nem kell mindjárt lefejezni az embe­reket! — mondta csitítólag. Dulácska fogta a nádpálcát, tovább dolgozott, higgadtan, és konkrétan. Sé­tálgatott, beszélgetett, nézelődött, morfondírozott, mérlegelt, olykor titokban a fejét csóválta; és újra jelenteni akart, de csak az igazgató harmadik he­lyettesét találta benn. — Kérem szépen — panaszolta halkan — újabb hiányosságok . . A folyo­sókon szanaszét hevernek a selejtes vaskalapok, az emberek ülnek rajta és snapszliznak... a portás meg alszik a fülkéjében, az jön-megy, aki akar.. : az udvar piszkos és poros . . . csinálni kéne valamit.. : — Nézze, Dulácska, hagyja már abba ezt a világmegváltást! — intette le az igazgató harmadik helyettese. — Minek üti bele mindenbe az orrát! Mit gondol, miért tároljuk a selejtet a folyosón? Azért, mert az új vaskalapok szépen föl vannak slichtolva a raktárban, azokon nem lehet snapszlizni. A portást meg ne fúrja legyen szíves. Hogy ki mikor alszik, az mindenkinek a magánügye. Ma már nem szólhatunk adminisztratíve bele az emberek idő­beosztásába. Nagy a jövés-menés, az igaz, ezzel szemben gondolja meg, hány­szor voltunk mi is gyárlátogatáson a szomszéd üzemben! Az udvari meg plá­ne nem a maga dolga. Tudnia kellene milyen kormos-füstös ez a nagyvárosi levegő. Majd| felsöpri az udvart is valaki, ha itt lesz az ideje. Azzal az igazgató harmadik helyettese visszavette a nádpálcát. — Fölösleges ezt folyton suhogtatni — mondta. — Nem is kelt jó hatást. Dulácska fogta magát, kiment a mellékhelyiségbe, és szomorúan elszende­redett. Arra ébredt, hogy a feje felett halk sustorgással zubog a tartály. Be­ment a számlázásba és megszólította a titkárnő ötödik helyettesét: — Kézit csókolom . . . Odakinn elromlott a tartály .. : ha lehetne — Ünjuk már magát Izéké úr! — förmedt rá a titkárnő ötödik helyettese. — Egyébként a papírkosárban talál használt indigót.. . Dulácska finom tépést csinált az ingéből, és öntevékenyen megcsinálta a tartály tömítését. Mire készen lett, pont benyitott a hivatalsegéd hetedik he­lyettese. Dulácska vigyázzba állt és jelentette, mi történt. — Na látja, fiam, mégiscsak lehet magát használni valamire! — mondta a hivatalsegéd hetedik helyettese. — Ezzel szemben jobban vigyázhatna a ruhájára. Azzal a hivatalsegéd hetedik helyettese barátságosan Dulácska nadrágjába törölte a lábát. 30

Next

/
Oldalképek
Tartalom