Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 6. szám - VERS - PRÓZA - Moldvay Győző: Szerette az igazságot - Gerelyes Endre: Történet Wilhelm Horovitzról, aki négy óráig férfi volt
Riebsteín, aki azokban az órákban, amikor Horovitz reinkarnációja megkezdődött, borovicskát és árpapálinkát itatott vele a Scharlottstandt melletti Zöld Kutyafejben. Riebsteinről csak annyit mondhatok, és azt sem szívesen, hogy sörtés, vörös szakállt, karvalyorrot és szíjas izmokat viselt, legfeljebb bizonyos vonakodással még megkockáztatom, hogy olyan tenyereket hordott, mint egy igazi bajuvár. Horovitz emberré válása tulajdonképpen felesége kínhalálával kezdődött és Gustav Riebstein elrepülésével véget is ért. Ez azonban már elutazásuk után történt. Horovitz felesége ugyanis, aki egy született Elsa Schellerberg volt, szászországi és hatalmas asszonyságként ápolta rokoni kapcsolatait. Horovitz nehezen szerezte meg felesége tulajdonjogát. A lány apja ugyanis körzeti spitzgefeller volt, s mint ilyen, jól ismerte a viszonyokat, és leányának gondos nevelést adott. A frigy után az ifjú Horovitz hallatlan ambícióval feküdt bele a főkönyvek vezetésébe, noha, amint ezt Elsának egy intim pillanatában bevallotta, madárcsízelő szeretett volna lenni, de dédelgetni óhajtotta szép kedvesét. Volt mit dédelgetnie. Neje az első napon ágyba vitte a reggelit, az első héten megkötötte a nyakkendőjét, az első hónapban megverte. Leszoktatta a csibukról és a gyapjúharisnyáról, eltiltotta a salátától és rászorította a tubákolásra. A balga nő nem sejtette sorsát. Horovitz rendíthetetlenül helytállott posztján — mint tudjuk, ez nem tréfadolog — és elfeledte fiatalkori álmait, pedig a Férchegységben szeretett volna megöregedni. Felesége, az okos és erélyes elettárs, ellentmondást nem tűrő szeretetreméltósággal töltötte be életét. „Istenem — imádkozott Horovitz esténként, erre a felesége tanította — istenem, köszönöm neked, hogy bölcs intézkedésed folyamányaként bölcs élettárs vezérel az élet kövecses útjain Köszönöm, istenem. Most is, hogy elintézte ezt az utazást, meg sem kérdezett engem, hogy akarok-e menni, mi lenne velem nélküle?!” Az út pokoli volt — csak ismerni kell a viszonyokat — de lejutottak. Felesége rokonai, akiknek ott piszkeültetvényeik, piszkehámozóik, valamint lekvárgyáruk volt, kitörő örömmel fogadták mindkettőjüket. Elsa is repesve ugrándozott a filagória körül, piszkét csipegetve. — Elsám — aggódott Horovitz — vigyázz szívem, megárt! — Ostobaságot beszélsz, Horovitz, hallgass, akkor nem tudják, hogy buta vagy, Horovitz! Elsa, rövid ott-tartózkodás után, iszonyatos bélgörcsök és sűrű hányás közepette, kimúlt. Halála heveny piszkemérgezés miatt következett be, mert az első alkalommal megevett félpud piszkét, s naponta emelte az adagot, egy kerek fonttal, mígnem eljutott a napi három akóig. Szenvedélye rémisztőén tombolt. Letarolva rokonai ültetvényét, menádként táncolva és habzó szájjal rikoltozva ette a piszkét ágastól, hogy a tüskék széles sebeket téptek szájpadlásába, ahonnan vérpatakok eredtek. De ő átcsapott a szomszéd piszkésébe, eljutott a Matterhornig, áttört a magyar gyepükön, s Poprád—Pécel—Pannonhalma viszonylatban lekopasztotta a terepet. Ezután dőlt ágynak, s meghalt. Előzőleg azonban hívatta férjét. — Horovitz —- mondotta és szuszogott — hallasz, Horovitz? — Elsa — vinnyogta Horovitz, és segítőkészsége, hitvesi szeretete jeléül mozgatta ujjait. — Meghalsz. — Meghalok, Horovitz! — Mondtam, hogy annyi piszke . .. — Ne makogj, ostoba! Egész életedben gondolatok nélküli kukac voltál, nem is tudom, miért nem neveztelek kukacnak? Horovitz arcát meglágyította az emlékezés. 26
