Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 6. szám - VERS - PRÓZA - Moldvay Győző: Szerette az igazságot - Gerelyes Endre: Történet Wilhelm Horovitzról, aki négy óráig férfi volt
— Neveztél annak is, Elsa. Kilencvennyolc decemberében. Mintha ma lett volna. De most meghalsz, Elsa. — Most meghalok, te pedig útrakelsz, és megbosszulsz, Horovitz! — De kin is álljak bosszút, hiszen teleetted magad, azért... — Te azt hiszed, nekem jó volt a piszke? Ennem kellett, Horovitz! A sors intézett el, meggyilkoltak, érted? A filagóriánál elém állt és azt mondta: . .. — A filagóriánál, Elsa? — ... azt mondta: egyél egy kis piszkét, jóasszony, finom, édes. És azt is mondta: sok piszkét egyél, jóasszony, hogy megdögölj, jóasszony, hadd nyugodjon az a szomorú férjed, jóasszony. Ezt mondta. És azóta ennem kell. Menj és öld meg, Horovitz. — Megmondta a nevét. Gustav Riebsteinnek hívják. A Férchegységben dolgozik. Horovitz! Most meghalok. — De hogy öljem meg, amikor . .. Hová menjek, Elsa? — Ahogy parancsolod, Elsa! — Hallgass rám! Ha meghalok, temess el, otthon. A piszkebokrok alatt akarok feküdni, Horovitz, emlékezz, azok mészároltak le! Azok őrködjenek, és emlékeztessenek! — Az az ember . .. mit dolgozik ? — Madárcsízelő. Az asszony meghalt, Horovitz fehér szájjal dőlt hátra. E naptól fehérszájú Horovitz lett a neve. * Felesége halála, mely az éji órákban, süvöltő szélroham és viharos uhu-szó közepette következett be, megrázta Horovitzot. Orrán könnycseppek gurultak, egy pillanatra megtorpantak az orra hegyén, bevárták egymást, tudásban és tapasztalatban gazdagabban, megnövekedve hulltak a földre. Célba vette felesége jobb szemét, fülcimpáit és szemöldökét. Hajnalra már játszva eltalálta akár huszonötször egymás után is a halott fagyos orrahegyét vagy gyászdiadémját. Szabályos köröket csepegtetett a megboldogult hasára, majd könnyeivel leírta a Wilhelm szót. A temetésen kitűnően tartotta magát, néha, amikor már nem tudott uralkodni idegein, abbahagyta a sírást, de összeszedte magát, és sikerült sírógörcsöt kapnia. Híre járt, hogy az előrenyomuló franciák négy, feleségét ólomkoporsóban szállító férjet lelőttek, további tizenötöt felakasztottak, hetvenkettőt az Ördögszigetre deportáltak, s ezzel elvették a koporsókészítők kedvét, akik abbahagyták az ólomkoporsók készítését. A hullaszállítás csődbe jutott. Wilhelm megtalálta a megoldást, mely, mint minden megoldás, kézenfekvő volt. Feltette a megboldogultat egy targoncára, és elhúzta a krematóriumba, ahol Elsa kellemetlenül viselkedett. Amikor betolták a kemencébe, felült, és szigorúan ránézett Horovitzra, aki kíváncsian leselkedett. Wilhelm észbekapott és zokogni kezdett, amíg ki nem zavarták, mert átnedvesítette a tüzelőt és füstölt a fa. A drága hamvakat egy urnába tette és hazautazott. A piszkésben elásta a becses ereklyét, közben káromkodott, mert szúrta a tüske. Éjjel jött Elsa, odaúszott az ágyához, és nézett, összehúzott szemöldökkel. — Horovitz, te patkány — mondotta, és hangjában Wilhelm bizonyos rosz- szallást vélt felfedezni — ilyen aljadék voltál egész életedben. Áss rendes nagy sírt és ne pofázz itt nekem! Másnap reggel kimászott az ágy alól és fogvacogva ásott. 27
