Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 5. szám - SZÍNHÁZ - Farkas András: Mérlegen az önálló Gárdonyi Géza Színház első fél éve
vagy olykor saj átlagos színházi szempontoknak vetik alá. Mert bár például felfogjuk új, „eredeti” színházi megoldásnak (talán indokokat is tudunk hoz- zá-ráerőszakolni), miért is játszotta Brecht közismert darabját, az Arturo Ui-t teljesen női csapat, az egész előadásról mégis az a benyomásunk, hogy a darab szerkezetét, mondandóját is lényegesen érintő szövegrövidítések mintha egy megreformált mondanivalót jelenítettek volna meg az egri színpadon. Természetesen utánajátszva a pesti színház elgondolásainak. Amikor tehát általában vesszük számba az ide befogadott darabokat, eltűnődhetünk a magyar színházi élet mai korlátain, divatjain, kisebb-nagyobb botlásain, esetlenségein, netán mulasztásain. Mire is gondolunk? Van itt, ebben a műsorrendben Brecht és Csehov, James Joyce, Neil Simon, vagy Németh László, Örkény István, Vaszary János, de nincs mai magyar dráma, nincs például Kocsis István, Spiró György, Schwajda György vagy Sütő András drámája, se Székely Jánosé, se senki kortárs-magyaré. Pedig a nyomdák kinyomják a mai magyar színpadi játékokat, az olvasó igenis olvashatja ezeket a nem rossz írásműveket. A néző nem tudja, mert nem adnak rá neki lehetőséget, megtapasztalni, hogyan kelnének életre a mai írók mai hősei, hogyan vallanák meg erkölcsi és emberi önmagukat, ha a színházak vállalkoznának erre az elsőrendű életrekeltési kötelességükre. Amikor tehát határozottan észrevételezzük, hogy a hazai választékból, az egri színházban és színpadi befogadóképességének tudatában „csak” ez a korlátozott választék jöhetett számításba, akkor nem a befogadó színház vezetését marasztaljuk el, csak megállapítjuk: ilyen a kínálat, az adott évadban ezt lehetett lekötni, idecsalogatni, itt is sikerre vinni. Az mindezek ellenére is igaz, hogy az egri közönség megkapta a fővárostól, a vidéki „jól jegyzett” színházaktól azt, amire joggal vagy jog nélkül óhajtozott. És nem is vásott el a foga, nem is keseredett meg a szája, annak íze, mert végül is nem akadt olyan bemu tató, amikor vackort kapott volna. (Csak az újra-nyitás gálaműsora hordozott itt-ott lila foltokat a stílusbeli és egyéb ütődésektől!) A mérlegkészítés, vagy inkább az eseményekről való nyilvános elgondolkodás gyújtópontjába, a célszerű leszűkítés miatt, az elemezhetőség érdekében, a tájolás szándékával is a Gárdonyi Géza Színház első önálló bemutatóját, Luigi Pirandellónak „Az ember, állat és az erény” című darabját tennénk. Talán azért is, mert ezen a bemutatón mindaz az észrevételezés, megállapítás, vagy egyszerűen szakmai akadékoskodás kipróbálható, amelyet a befogadott darabok esetében hangoztattunk. Luigi Pirandello érdemes olasz szerző, a maga idejében nagyszerű színházi újító. Valaki felfedezte, hogy a Hat szerep keres egy szerzőt írója mást is írt, nosza elővette ezt, a maga helyén, a maga idejében jobbító szándékú drámai moralizálást. És mert Pirandello mégis csak színháztörténeti nagyság, olyan nagy baj nem lesz belőle, ha ezzel a darabbal kísérletezünk. A rendező kiválasztása kitűnő! Zsámbéki Gábor nem egyszer vétette már magát észre e kissé fülledt levegőjű magyar színházi világban, ahol néha túl gyorsan váltják egymást a divatok és az ügyeletes zsenik. Kapott egy kitűnő gárdát, élén Benedek Miklóssal, akinek bizonyára külön szívügyévé vált ez a feladat, mert a magántanár, az őszinte Paolino, az egész darab, a piran- dellói szándék és moralizálás minden terhét könnyedén viszi a hátán. Igen- ám, de ez a magántanár, az ő összes viszonyaival, viszonylataival a Pirandello- korabeli olasz valóságban él. Az erényes Perelláné olasz középosztálybeli asz- szony, megcsalt férje olasz tengerészkapitány, amolyan torzonborz tengeri medve, aki nem helyezhető át még félvakon sem egy mai dunai propellerre 66
