Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 5. szám - SZÍNHÁZ - Farkas András: Mérlegen az önálló Gárdonyi Géza Színház első fél éve
Az orvos, dr. Nino Puleio lehet segítőkész; az öcs, Toto úr, ez a rosszul megírt fa-alak lehet még gonoszabb; Rosaria, Paolino házvezetőnője tehet ezt is, azt is, mert róla is minden kiderülhet. Az ő magatartásán mérhető le igazán a magántanár határtalan arcátlansága, erkölcsi talajtalansága. És mi mégis, a harsány előadás, a meggyőző szerepformálások ellenére egy idegen vígjátékot láttunk három felvonásban, olyan víg játszadozást, amelynek ringlis- pílszerű forgását Paolino jellemével, arcátlanságával mozgatja az író. De egy olyan figura sincs a darabban, aki ne lenne tipikusan és tőrőlmetszetten olasz, valamennyi olasz szituációval együtt. A játszadozásnak számunkra — többek között — azért nincs igazán erkölcsi tétje, mert a külsődlegességek, a lakás zsúfoltsága, rendetlensége, a csinált felborulások, törések-zúzások túl- hajtása, zsúfolása, a heves déli temperamentum tüláradása elvonja a figyelmünket arról a lehetőségről, hogy magunkat akárhová, akárkibe is, talán a főhősbe is beleképzeljük, mert — és ez a lényeg — a pirandellói szándék nem ütött szíven minket, nem éreztük magunkat találva. Mert a néző, ha már színházba beül, azért is teszi azt, hogy játszótársa legyen a művésznek. Annak, aki rádöbbenti takargatott, vagy félig bevallott hibáira, bűneire. Ezt az előadást, apró túlzásaitól eltekintve mi is jónak tartottuk. A színészek, Benedek Miklós mellett Űjlaky Dénes, Szacsvay László, Csomós Mari, Csonka Ibolya, Bodnár Erika, Hollósy Frigyes összehangolt csapatmunkát teljesítettek, mert Zsámbéki határozott játékmester; csak az az egy mondatnyi szívenütés nem esett meg, hogy a nézőt bevették volna a játékba. Lám panaszkodunk erre-arra, alapvető kifogásokat emlegetünk, amikor a statisztika is, a közönség is nagyjából elégedett mindazzal, ami történt. Szándékosan sarkítottunk. Mert eufóriára nincs ok! Űj évad kezdődött, meg kell kezdeni a körültekintő, alapozó munkát. Ki kell kutatni, mi is az a profil, ami itt, Egerben kialakítható. (A két pesti színház, a Katona József és a József Attila nevét viselő által hozott darabok levegőjére, stílusára szavaznánk átmenetileg!) Magyar és mai magyar darabokra gondolnánk, meg arra, hogy főleg a középiskolás diákság is kapna valamit Madáchból, Vörösmartyból, netán Molnár Ferencből, ha már annyi vita és öntépés között tanulja ez a fiatalság a magyar irodalmat, a művészetet és a hazafiságot. Nem ártana idejekorán megmondani a közönségnek, mire számíthat. A „nem-újgazdag” megnézi, miért adja ki a pénzét. Meg is tanul viselkedni, hogy ne veszhessen kárba az ő kis befektetése. Ki kell kutatni ennek a városnak az adottságait, lelki, szellemi szórakozási kívánságait, hogy ne legyenek színházi ügyben ütemezési és tervezési hasraeséseink. E pár sor annak birtokában és tudatában íródott, hogy tudjuk: nem akármilyen fába vágta a fejszéjét a helyi mecénatúra. Illő, hogy gondos és alapos legyen a folytatás! Farkas András 67
