Hevesi Szemle 13. (1985)

1985 / 1. szám - VÉSŐ - PALETTA - Sütő András: A keserű-szemű festő

• Véső-paletta

Sütő András:

A keserű-szemű festő

Konok és keserű-szemű festőként ismertem meg a marosvásárhelyi Szécsi Andrást. Valamikori nyomorúságos albérleti szobája előtt, földszint alatti szinten, amidőn a fények és a kerti madarak idillikus színekben surrogtak, s verték ki valósággal kezéből az ecsetet, csendéletének tárgyául kopott kaca- tokat választott: talán épp egy törlőrongyot, seprűmaradványt.

Meg is mosolyogtam akkor ezt a szürkeség-űző, derűt kerülgető indulatát. „No, persze! ■— évődtem vele. — Így jár, aki megeszi a saját csendéleteit: a szalonnát, a vereshagymát, a foglyot, a fácánt.” Valahogy így vágott vissza: „Ne tetézzük a jólét bűneit azzal, hogy még meg is festjük!” Erdőrészleteit, fáit is lehetőleg megkopasztotta a lombjuktól. A tavasz zöldjei, a nyár puha, meleg tónusai csapodártermészetűek, már-már illuzórikusak. Az alattuk, mögöttük szenvedő fatörzset, szélben síró ágat lássuk, cicomás fodrokon túl a mostohasorsú lényeget. Valamit, ami Szécsi életérzésének közeli rokona.

Különben miért zúdítana akkora teleket-fagyokat székely és csángó falvaira! Honnan szivárog föl benne az egymás melege felé dőlingélő házak, zártkapus, rendszerint néptelen-aprójószágtalan udvarok árvaságos hangulata? Amit mégis azzal old föl, hogy — mintegy önvígasztalásként — még súlyoNagykőhavas (olaj)

Fehér kerítés (olaj)

40