Hevesi Szemle 13. (1985)

1985 / 1. szám - VÉSŐ - PALETTA - Moldvay Győző: Eroica

sabb, jégfellegesebb eget rak föléje. A másnál oly könnyű, menekítő magasságot Szécsi elzárja az alant élők tekintete előtt. Mintha hátán hordaná föl a homálynak sűrű cementfellegeit, vérvörös téglahegyeit. Mintegy ezzel is odakényszerítvén a figyelmet — önnön ragaszkodást e kihaltságukban is menedéknyújtó paraszti udvarokra.

Se ki, se föl, tessék csak helyt maradni. Ez a világ nem Kánaán, mégcsak nem is Tamási Ábel-replikáinak csillagszórós-hangulatú játéktere. A hargitai kunyhó súlyos, bazaltos hátterében nem havasi rigók, pintyek énekes hangulata, hanem inkább a száműzetésé leselkedik. Mi végett vajon? Holmi világfájdalmas érzésbe kívánna hajszolni?

Ellenkezőleg.

Itt-ott hasadó réseken egy fényesebb világ küldi üzenetét. Szécsi lombtalan vagy jórészt lombjahullott festői világa — csupasz, göcsös, vonagló törzsek mélygyökerű kapaszkodása —, homályba fullasztott ege, sóbányalehele- tű erdőrengetege épp arra késztet, hogy: néhol kopj át ültetve, másutt eget hasogatva, magunk világítsuk ki az ablakainkat.

Moldvay Győző:

Eroica

Jegyzetek a 75 éve született Kohán Györgyről

1985 februárjában lenne 75 éves Kohán György festőművész, de már közel két évtizede a gyulai temetőben nyugszik. Nehezen kibontakozó pályáját, mélyből a fénybe ívelő, később Munkácsy- és Kossuth-díjjal is méltányolt festészetének alakulását kíséri figyelemmel az a szűkre fogott, szubjektív hangvételű kismonográfia, amelyet a művész egykori barátja írt. Hódmezővásárhely, Gyula, Budapest az „Eroica” című írói munka fejezeteinek fő történésterülete, és a rövidesen megjelenő kötet — amelyből most előzetes ízelítőt adunk a Hevesi Szemle olvasóinak — arra is kísérletet tesz, hogy írott szóval kísérelje meg tükrözni a koháni piktura látványát, formai és tartalmi lényegét.

Milyen a beérett Kohán György? A nyers, harsány pirosat, zöldet és kéket megszelídítő, harmóniába fogó festő-varázsló?

Mindenek felett: következetes! Művészi hitvallását, elveit vállalja nyomor és rúgások közepette, vélt kudarcok taglói után, barátságok és előnyök megtagadása árán is. Ha nincs pénze lemezre, vászonra, kereteket szétfeszítő indulatát, monumentalitását igénylő álmait, látomásait nem csendesíti, nem mérsékli, hanem filléres papírt szerez, azt is darabokból ragasztja össze, hogy e kegyetlen, nem alkuvó játékból élete talán legfőbb műve, a „Háború emléke” kerülhessen 1965-ös nagy pesti bemutatkozása alkalmával a Nemzeti Galéria falára.

41