Hevesi Szemle 13. (1985)

1985 / 4. szám - KÖNYVEKRŐL - Iszlai Zoltán: Az iram

Iszlai Zoltán: Az iram

Ha igaz volt az orosz íróit nagy részére Dosztojevszkij mondása, hogy Gogol köpönyegéből bújtak elő, úgy mai magyar társaik jelentős hányadára is áll, hogy Örkény István átszálló jegy ével étkeztek... Ez a hasonlat természetes módon kínálkozik Iszlai Zioltán: Az iránt című kötetének olvasása közben, mert a szerző módszert és világlátást örökölt Örkénytől.

Nem rossz iskola ez: prózánk megújulási lehetősége rejlik ebben a hagyatékban. Kérdés az, hogy utánzói vagy utódai milyen tormában lépnek nyomdokaiba. Iszlai nem görcstelenül, s nem mindig eredeti módon olvasztja be írásaiba ezt a hatást: legjobb példa erre a Bon voyage című „novellája”, mely nem más, mint a külföldire utazók balesetbiztosításának kísérő szövege. Örkény emelte annak idején az Egyperces novellákban „irodalmi értékké” az átszállójegy „használati utasítását”. Iszlai ugyanezzel az eljárással él. De már a választott, elbeszéléssé emelt „szöveg” is árulkodó, kettejük világlátásáról sokat mond el. Míg Örkény nem ábrázol a szó szerinti idézetével mást, miint a világ abszurd bonyolultságát, adelig Iszlai inkább a könyörtelen szakszerűséget mutatja fel. Sötétebb szemlélete, mint mesteréé, egyben kevésbé tömör, olykor pedig a n yak at ekertségig összetett. Az Örkénynél ugyancsak meglevő kérdőív nála ötször olyan hosszú, s ezzel nincs arányban tartalmi többlete. (Bár elképzelhető, hogy azóta adatlapjaink, használati utasításaink az idő elteltével a pankinsoni törvények értelmében valóban hosszabbakká váltak .. .)

A komor színek nemcsak itt tűnnek fel: régebben a szerző gyermektörténetei nem hordoztak ennyi kesernyés ízt magukban. A novellák ifjú hősei kérlelhetetlenek, öntudatlan gonoszsággal megvertek, ahogy például a Kölkök, vagy a Trottyosok című írásokban is látjuk őket. Ezzel együtt olykor valóságosabbak, különösen azért, mert Iszlai érzékelteti azt is, miért alakul így a kicsinyek világa. Az Anyámasszony katonái című tő ntóneteeslk e - füzér néhány jellemző kor- és kórrajzzal szolgál: válások miatt csonka családban felnövő apróságtól egészen az agyomszere- tett, de meg nem értett kisfiúig terjed a sor. Nemcsak a családról van ilyen véleménye, de az iskoláról is: a kötet egyik legjobb írása, a Pedagógiai tapasztalatok című dokumentumrapszódia világosan érzékelteti Iszlai álláspontját,

Torz lelkű felnőttektől, magánháborúk- ba belerokkant pedagógusoktól nem is várhatjuk, hogy irányításukkal utódaink zökkenőmentesen megtalálják a helyüket, pedig a gyermeki fantázia sok szépségét és érdekességet vihet az életbe: a kötetben olvasható írások jelentős része hódol a szómágiának, amely az író előző könyveiből sem hiányzott. A szavak önálló életet élhetnek, összefonódhatnak, s mint a mesében az égigérő babszár, csodálatos kalandokig vihetik a kíváncsi utazóit — vallja Iszlai. így épül fel a Rúgkapáló nyelvemlékeink, vagy az Érettségi elképzeléseink: a fantázia és az asszociációs játék alkotja az elbeszélés „szövetét”. Kevésbé győződik meg az olvasó a játék értelméről az olyan írásokban, mint a Kátrány és szerelem, vagy az Álomkülszolgálat. Ezekben a „babszár” nem az ég felé nő, hanem igen gyorsan enged a gravitáció erejének, s a földre hanyatlik. Nem sokösz- szefüggés hámozható ki ezekből, legföljebb arra lyukadhatunk ki, hogy a szerző szándékosan nehezíti a megértést, valóságos rejtvényt készít. Erre utalnak a valóságos egyenletekké összeálló szóképek, a szándékos nyelvhelyességi hibák, az összezavart helyzetek és fordulatok. Iszlai mintha védekezne a figyelmetlenség, a gyorsolvasás ellen. Ügy tűnik, hogy figyelmet és teljes odaadást kíván kiharcolni magának. Sokkal inkább a könyv félretételére, abbahagyására bírja rá az ilyesmi az átlagolvasót, különösen, ha nincs eredménye a rejtvényt ejtésnek.

Hangsúlyosaik ezek a forma* kísérletek, félre is vihetik a figyelmet. Pedig a kötet második novellaciklusa, a Kipörgés hagyományos szerkesztésű elbe-t széléseket tartalmaz. Ezekben is sok az örtkényi hatás, de tömörség nélkül: Iszlai szeret csevegni. Ha játékos kedve nem ragadja el az értelmetlen szócsa- varásök felé, akkor nem is rosszul társalog: elbeszélésének íze van, láttató ereje. Ha olykor olyan alapanyagot talál, amely drámaiságát tartalmaz, akkor kifejezetten jó művek születhetnek tollából. 'Bár az ilyen pillanatok ritkák: hajlamos anekdotázásra, a jelenségek egyszerű számbavételére. A Karmesterviszonyok például felidézheti bennünk Örkény Macskajátékának ironikus szerelmi háromszögét, de az összehasonlítás balul üt ki Iszlai számára. Nem tudja olyan mélységben ábrázolni a felemás kapcsolatok tragikomikumát, hogy az olvasottak valóban átütő erővel has92