Hevesi Szemle 13. (1985)

1985 / 4. szám - VÉSŐ - PALETTA - Pécsi István: Fejezetek a Hatvani Galéria krónikájából

szárnyalták. 1983-ban például 160 ezer forint pluszt terveztek, elértek viszont 380 ezret. Mindez nem véletlen, ugyanis állandóan nőtt nemcsak a rendez­vények, hanem a látogatók száma is. Ebben az évben — hogy csak egy adatot említsünk — 86 programot ajánlottak az érdeklődők számára, a kihelyezett kiállításokkal együtt. 1981-től kezdődött a pódiumműsorok sorozata. Előzetesen együttműködési szerződést kötöttek a település üzemeivel, a háziipari, az építő szövetkezetek­kel, a hatvani Lenin, a horti Kossuth Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek­kel, a helyi IKV-val, a Mezőgép horti gyáregységével, a költségvetési üzem­mel, a boldogi tanáccsal, az; autójavító vállalattal, a Hatvan és Vidéke Áfész- szel, a Duna Cipőgyár kerekharaszti üzemével, az Egzota Kisszövetkezettel. Korrekt üzleti megállapodások születtek. Az érintett felek a segítség fejében műsor-, illetve galériabusz-jegyeket kaptak, nem is szólva a közművelődési nyereségről. így lett az effajta összefogás újabb anyagi erők forrása. Rajtoltak a különböző estek . . . 1981. január 12-én Gyurkovics Zsuzsa, február 10-én Sinkovits Imre és Gombos Kati, április hó 5-én Szokolay Sándor, 28-án Esztergályos Cecilia és Moldoványi Ákos, májiAS hó 4-én Gonda János, 31-én Csomós Mari és Csoóri Sándor, június hó 16-án Lukács Sándor, július hó 6-án Kocsis Albert, 26-án Császár Angéla, augusztus 8-án Mizoumi Omori, 28-án Pécsi Ildikó, szep­tember 30-án Bárdi György, október 31-én Nagy Attila, november 16-án az Egri Fúvósötös lépett pódiumra. 1982. január 15-én Péva Ibolya, 25-én Bessenyei Ferenc, február hó 19-én Lukács Sándor, március 3-án Psota Irén, április hó 27-én Czine Mihály és Tompa László, május hó 13-án Kováts Kolos, Tormássy Csilla és Puskás Sándor, június hó 19-én Géczi Dorottya és Turpinszki Béla, július hó 28-án Harsányt Gábor, augusztus 24-én Váradi Hédi, szeptember hó 13-án Moldo- ván Sstefánia, 25-én Kovács János, október hó 8-án Galambos Erzsi és Hau- mann Péter, 27-én Keres Emil, november hó 11-én Huszti Péter és Piros Ildikó, 27-én Császár Angéla mutatkozott be a hatvani közönség előtt. 1983. január 31-én Berek Kati és Sebő Ferenc, február hó 20-án Garas Dezső és Almást Éva, március 10-én a Tomkins együttes, 25-én Jobba Gabi, április 25-én Keres Emil, július 21-én Vitai Ildikó és Bodor Tibor, augusztus 22-én Mártonffy Mária és Balogh Béla, szeptember hó 22-én az Ex Animo együttes, október 31-én Szabó Gyula, november hó 10-én Psota Irén, 25-én Felletár Melinda, Szergej Davidov és Torma Gabriella adott ízelítőt képessége legjavából. A helybeliek •— erről meggyőződtek — a színházi előadásokat is igényelték, így aztán teljesítették óhajukat. Megnyitotta kapuját a Galéria Játékszín. Kis személyzetű, kevés díszletű darabokat fogadtak. A produkciók a Damja­nich János Szakmunkásképző Intézet tornatermében zajlottak, ott, ahol 400 néző is elfért. Február 7-én Székely János Dózsa című monodrámáját tolmácsolta Besse­nyei Ferenc, április 8-án Kilty: Kedves hazug című művét jelenítette meg Tolnay Klári és Mensáros László, május 25-én Karinthy Ferenc Dunakanyar­jában aratott sikert Ruttkay Éva, valamint Sztankay István, július 5-én Gör­gey Gábor: Komámasszony, hol a stukkerjének tapsoltak a helybeliek. A sort augusztus 11-én Popper Péter Színes pokolja zárta, Moór Mariann és Balá- zsovits Lajos előadásában. E sorok írója tanúja lehetett a mostoha adottságoknak, elcsodálkozhatott a színpadnak aligha nevezhető tákolmányon, de meggyőződhetett arról is, hogy mindez se a színészeket, se a nézőket nem zavarta, mindannyiukat meg­56

Next

/
Oldalképek
Tartalom