Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 1. szám - A PÁLYA KEZDETÉN - Sárhegyi István: A festő és a köd
tóttá, hogy örök-tünékeny modelljét harsány, hivalkodó színekkel ábrázolja. Nem bízott az eredményben, de csúfos kudarca valósággal megdöbbentette. Idegenként, otromba, hívatlan betolakodóként mozgott abban a meleget sugalló világban. Nem próbálkozott hát többé, palettájáról végérvényesen száműzte a „tüzet”. Az utolsó simításokat végezte el a képen. Ez csak amolyan pepecselésnek számított, hiszen készen volt. Készen? Üristen, ha egyszer tényleg ezt mondhatná . .. Várt még, húzta az időt, de tudta, hogy át kell esnie a dolgon. A vászonra tekintett. — Semmi, vagy ami annál is rosszabb, ugyanaz — állapította meg keserűen. Lehunyta a szemét, és azon töprengett, hol ronthatta el újra. Végtére is olyan egyszerű az egész . . . Nem érzékelte, hogy percek vagy csupán másodpercek telhettek-e el, de amikor felnézett, azt hitte, csodát lát. Fényesen, tisztán sütött ki a nap, a reggeli homálynak már a nyomait sem lehetett felfedezni. Nem messze tőle, a patak partján, egy gyereklány guggolt, és kicsiny kavicsokat dobált a vízbe. Hosszú, fekete haját kék szalag fogta össze, s bordó kabátkájában és narancssárga ruhájában olyan üdének, frissnek tetszett, hogy Dávidot szinte megbabonázta. Képtelen volt elfordítani a fejét, meredten bámulta a gyönyörű látványt. — Ott... a ködön túl... a titok — dadogta. A kislány csak most vette észre a festőt. — Helló — kiáltotta mosolyogva, és kezével kedvesen feléje intett. A férfi magához tért abból a kábulatból, amely idáig fogvatartotta. Felkapta a földről az ecsetet és a palettát, hogy a vászonra vigye, megörökítse ezt a bájos szépséget. A színek azonban megmakacsolták magukat, nem engedelmeskedtek neki. Fogai belecsikordultak a tehetetlen erőlködésbe. Mégegyszer, utoljára felpillantott, hogy örökre emlékezetébe véshesse a pillanatot, de kislány már nem volt sehol. Lassan levette a vásznat az állványról, és csak úgy magának motyogta. — Helló . . . HEVESI SZEMLE. Közművelődési folyóirat. Megjelenik: kéthavonként, a Heves megyei Tanács V. B. művelődési osztálya gondozásában. Szerkeszti: a szerkesztő bizottság. Felelős szerkesztő: Pécsi István. Szerkesztőség: Eger, Kossuth Lajos u. 9. 3300. Telefon: 12-529. Kiadja: a Heves megyei, Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Hekeli Sándor. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlapirodájánál (Budapest V., József nádor tér, 1900). Előfizetési díj egy évre: 96,— Ft; eladási ár: 16,— Ft. Index: 25 957 29