Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 3. szám - HAGYATÉK - Fülöp Lajos: Bemutatkozik a palócvilág
RUHÁZKODÁS A színes, sokszoknyás népviselet a múlt század második felében alakult ki. A jobbágyfelszabadítás után a kapitalizálódás élénkebb áruforgalmat eredményezett, s egyre több ember számára vált elérhetővé a gyári termékek, brokátok, szalagok, gyöngyök megvétele. (Azelőtt a környékbeliek inkább csak maguk szőtte vászonruhában vagy háziiparosok készítette felsőruhában jártak.) A palóc nők a rövid, sokszoknyás viseletét kedvelték (néhány Gyöngyös környéki községben még ma is ragaszkodnak öltözködési szokásaikhoz): hétköznap 3—8, ünnepnap 15 alsószoknyát is felvettek a tarka vagy piros felsőszoknya alá. Az ünneplő ing ropogósra keményített, fehér gyolcsból készült. A szoknya elé más anyagból gangát, kecelét (kötényt) kötöttek, az ingre pedig ujjatlan selyempruszlikot és vállkendőt terítettek. Korábban télen mentét és ködmönt hordtak. A mentét és a piros csizmát a vőlegény ajándékozta a menyasszonynak. A palócok szegénysége főként a férfiviseleten látszott. A férfiak még a század elején is télen-nyáron csak inget-gatyát viseltek. A drágább subát itt nem találjuk meg, a téli hidegben — aki tehette — inkább szűrt, ködmönt vagy gubát hordott. (A szűrszabó mesterségnek Gyöngyösön és környékén különösen jelentős múltja van; a szűrposztót ugyanis a helybeli csapók vagy kallók készítették.) Egy hagyományos gyöngyösi férfiruha egészen a 30-as évekig megőrződött. Ez az úgynevezett ezüstös, amely sötétkék színű, rövid, testhez álló kabátból áll, mellső végén háromsoros ezüstgombbal. A nadrágon elől és oldalt többágú zsinórdísz található. A csizma korábban a drágább viselethez tartozott. Mellette a bocskor egészen a századfordulóig használatban volt, később hétköznapokon a strapabíróbb bakancs váltotta fel. A környék legdíszesebb, legváltozatosabb népviselete Gyöngyöspatán található. NÉPMŰVÉSZET Nemcsak a palóc népviselet híres az országban, hanem a palóc díszítőművészet is. A palóc szőttes (törölköző, szakajtókendő, abrosz stb.) technikáját az egyszerűség, a világosság jellemzi. Díszítése általában mértani jellegű: csíkozás, négyzet-, csillag- vagy keresztalakzat. Fő színek a piros és a kék, de található fehér, fekete és lila színezés is. A szőtteshez hasonlóan nevezetes a palóc szőnyegszövés. A népművészeti ágak közül különösen a fafaragás jelentős. A Felföldön igen sók az erdő, s így a parasztemberek is többet és jobbat tudtak faragni, mint a fátlan Alföldön. A legszebb faragások azonban itt is a pásztorok kezéből kerültek ki. A készített tárgyak elsősorban gyakorlati célokat szolgáltak (fa- villa, ivóedény, sótartó, rokka, szövőszék). Ezeket később a fejlődő gyáripar szorította ki, A parádi Asztalos Johák munkái a népi fafaragás maradandó példái. FOGLALKOZÁSOK, SZOKÁSOK A kevés földterület miatt á palócság az ország egyik legszegényebb népcsoportja volt. A kishatárú falvak lakói alig tudták a „kenyerüket’ megkeresni. Ezért sokan foglalkoztak állattartással, fa- és erdei munkával. A Mátra erdőségei néhány századdal ezelőtt jóval nagyobb kiterjedésűek voltak, mint ma. A föld- és szőlőművelésre szolgáló területeket erdőirtásos helyeken alakí36
