Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 3. szám - HAGYATÉK - Fülöp Lajos: Bemutatkozik a palócvilág
tották ki. A hegyekben viszont apáról fiúra szálló hagyományként élt a szénégetés. Az első szénégetők szlovák telepesek voltak, ők alapították Mátraszent- imre, Mátraszentlászló és Mátraszentistván községeket. Nyáron sokan jártak — úgynevezett bandákban — az Alföldre aratni. Odahaza inkább csak az idősebb asszonyok maradtak. (Ők vigyáztak a házra, a gyerekekre és az állatokra.) Kialakultak speciális helyi foglalkozások is, mint például a gyöngyösi vízimőlnárság, fazekasipar, a püspöki kert- és a rédei tejgazdálkodás vagy a solymosi molnárkalács-készítés. Különösen jelentős azonban Gyöngyös és környékének a szőlészete. Az itteni lakosság megélhetésének évszázadok óta ez az alapja. A Mátra lejtői, kitűnő zamatú bort adnak, de földjéhez hasonlóan szokásokban is gazdag az itteni nép. A szüreti mulatság például a vidék hagyományos, évenként visszatérő, alkalomhoz kötött ünnepe, amelyhez a szüreti felvonulás is hozzátartozik. Gyöngyös és környékének egyéb népszokásai főként az élet három nagy „szükség’-ével, a születéssel, házassággal és halállal kapcsolatosak. Ismertebbek: a poszrik (keresztelői kislagzi), a verses lakodalmi kikérés, búcsúztatás, menyasszonytánc, reménylés, mátkaküldés, halotti tor, lucázás, betlehemjárás, a pásztorok vesszőfutása, a húsvéti locsolkodás, májfaállítás, a Szent Iván napi tűzugrálás stb. Az itteni palócok több dalban, balladában őrizték meg legendás betyárjuknak, Vidróczki Marcinak az emlékét. A táncok közül pedig innen szokták eredeztetni a csárdást. NYELVJÁRÁS A palóc népcsoport etnikai vonásai közül talán nyelvjárása a legfeltűnőbb. Tapasztalat szerint a fiatalabbak és középkorúak, főleg a várossal szorosabb kapcsolatban állók beszéde köznyelviesebb, míg az idősebbeké, különösen a nőké nyelvjárásiasabb. Ismertebb hangok az ajakkerekítés nélküli a, az ajakkerekítéssel képzett a, a zárt e, a néhány helyen még élő kettőshangzók (eé, oű, öű) és az ly. Az alaktanban megtalálható az l kiesése (főd) és kettőzése is. (vásalló). Igen erős a hasonulás (nyess, botval), a j-sítés (gyinnye) és a mondattanban gyakori a nemegyeztetés jelenség (például leszaratt a fürtök mindenfele). Jellegzetes a palóc szókincs is (acsarkogyik — haragszik, bakazik = bukfencezik, = ciböre = lisztleves, csajtos — nedves, daku = kabát, gúnya = ruházat, lajha = csendesen, esik, ocsmonda = csúnya, putyerka = holmi, sajtalan = sótlan, tepett — aszalt, vackol = ágyaz stb. Egy-két jellegzetes szólás, közmondás: Két szemed a ház! (Vigyázz a házra!) Csanaba nem üt a ménkű. (A gonoszt a baj is elkerüli.) Elő fog meg, úty kopazz meg!) Mindent a maga idejében cselekedj!) A környék adomáiból: A nagyrédeji emberrül beszélik, hogy lagziba vót hivatalos, de sehoty se akart elmennyi. Nem tuttak elképzelnyi, hogy mé ké- retyi annyira magat... Pegyig nagy oka vót ra: zsíros vót a ködmönye. Ki akarta mosnyi, de sehotyse bírta. Fokta, oszt mekköszürííte... Nohat azóta monygyak: — Hova mégy? Rédére? Minek, tan ködmönt köszörűnyi? (Lovász András, Gyöngyössolymos) A múlt század gyöngyösi népies költője, Spetykó Gáspár (1816—1865) verseinek még a fonetikus rögzítésétől sem riadt vissza. íme az egyik „tájnyelven írott” költeménye: 37
