Hevesi Szemle 13. (1985)

1985 / 2. szám - VERS - PRÓZA - Abody Béla: Emlékezetem pályája

Most már talán szabad a gazda: a két komor, civil-egyenruhás úr egyike Marton Frigyes, a rádió rendezője volt, a másik Kaposy Miklós, ugyané cégnél szerkesztő. Idegenségük szilárd halmazállapota feltűnő volt, bár szerény, nem kihívó.

Látogatásuk, mint kiderült, „lánykérő” volt. Venne részt a szerkesztőség egyike-másika egy „vidám, de színvonalas” műsorban.

Ez sok mindent megmagyarázott. Nemes nem lelkesedett az efféle kurvál- kodásokért, ismerte a mellékműfajok szívóhatását, útvesztőit, az írók bohóckodásának veszélyeit. Utóbb aztán megenyhült egy kicsit. Üsse kő, jövünk, de csak a kollektív bűnrészesség állapotában, közös felelősséggel, úgy, ahogy vagyunk, nem éppen lelkesen, de korrektül tesszük a dolgunkat.

Nemes ellenérzései — igaz, jóval később — igazolódtak, legalábbis, ami a magam sorsát illeti. Ráérzett a kelepcére. Nem volt jó pedagógus, sosem a megfelelő hangon és pilanatban mondta ki igazságait, de mindig igazságokat mondott ki, okossága és súlyos élettapasztalatai a dolgok lényegét ragadták meg. Vállalkozásukat végül is a semmire sem kötelező, előzmények és következmények nélküli vendégszereplések számlájára írta.

A Karnevál a Parnasszuson című, három terjedelmes részre tagolt műsor — ámbátor a római jog szerint a magunk bírái nem lehetünk — nagyszerűen sikerült. Túlságosan, szemérmetlenül, provokálóan, nagyszerűen.

Marton akkor még nem volt „kitalálva”. Nem volt úgynevezett „személyiség”; igen szerény ösvényen lopódzott be a rádióhoz, egy rendezőnek a sok közül.

Volt azonban egy trükkje, s alighanem ennek köszönhette a műsor hars sikerét, s a maga árfolyama gyors emelkedését: nem csinált semmit. Ezt bóknak szánom. Hallgatott, de egyre nyomatékosabban. Ezt kevés rendező bírja ki, s így rondítanak bele a nemes anyagba. Marton egyfajta látszólagos, nyilván nem átélt, de rituális tisztelettel fogadta Örkényt, Devecserit, Latinovitsot, Benedek István munkáját, s a tények parancsára kénytelen vagyok a regiszterhez kapcsolni a magam nevét is, a sajtó, s a hallgatóság egyértelmű voksára. Mi rögtönöztünk, kikacagtuk egymást s magunkat, a teremtés, az egyidejűség helyzetébe hergeltük egymást. Marton kasszírozta az anyagot, Kapossy különböző cetlikkel szaladgált, végezetül jelképesen megvágták a jószágot, éppen hogy, meg ne ártson. S megszületett „az év produkciója”, s megszületett Marton is. (A nehéz életű, szorongó, sokat és oktalanul bántott Kaposy tudta, hogy neki várakoznia kell, az ő ideje majd tíz esztendő múlva jön el; addig jobb, ha Marton árnyékában marad.)

(Folytatása következik)

37