Hevesi Szemle 12. (1984)
1984 / 2. szám
felszabadult, önmagát újjá, — és felépítő ország számára a romok el- takarítása, a lelkek, a gondolkodás megújítása mellett mi is lehetett w volna nagyobb és kifejezőbb feladatélmény: mint teljesen újat építeni. Kényszerűségből új hidat, önmaga erejének bizonyítására az új világ igazolására, a holnap perspektívájának felvázolására új városokat. így épült fel hazánkban Dunaújváros, Leninváros, Kazincbarcika és még számos olyan egykoron aligvolt település, amely városi rangot vívott ki magának, amely minden kockájában, szinte minden fűszálában új volt. Mert új akart lenni, más akart lenni, mert mintegy igazolni akarta: ez az ország leszámolt a múlttal. Az urbanisztika története minden bizonnyal sajátos, de nagyon is igazolható, történelmileg és történetileg méltányolható specifikumnak tekinti majd — s lehet, hogy tekinti már —, hogy volt ebben az országban egy olyan időszak, amikor csak az új városokról, vagy a városok új részeiről illett szót ejteni, azokról készültek színes beszámolók az újságokban, azok szerepeltek a statisztikai jelentésekben, azok jelentették a biztos pontot az eredményekkel dicsekvő ünnepi beszámolókban. Sem szégyellni, sem megtagadni, vagy pláne eltagadni nem szabad ezt az időszakot, amikor egy ország népe az új felépítésével számolt le hite szerint véglegesen a régi lerombolásával. Manapság rádió, televízió, írott sajtó rendre arról számol be, hogy legújabb- kori településeink hogyan keresik történelmi múltjukat, hogyan ünnepük városok, falvak két-három, vagy éppen 650. évfordulójukat. Nincs olyan hét, nincs olyan ünnepi alkalom, hogy az ország valamely pontjáról kisebb, vagy nagyobb településéről ne igazolódjék be a helytörténeti kutatás jóvoltából és a politika mai józan megfontolásából kiindulva, hogy a modern, korszerű lakótelepeken belül, azok mellett milyen gonddal óvják, újítják föl azokat a városrészeket, amelyek az adott település évszázados múltjának hites bizonyítékai. Gyöngyös 650 éves, de annyi éppen most Szécsény is. Es egyáltalában nem biztos, hogy egy év múlva, vagy két év múlva valamelyik települése hazánknak nem igazolja-e bensőséges ünnepségek keretében múltjának évszázados távlatait, jelenének múltba gyökerező valóságát. Ez nem valamiféle divat, ez nem valamiféle nosztalgia, hanem a kontinuitás, a folyamatosság reális szükségletének felmérése. Ahhoz, hogy megértsük: a ma elválaszthatatlan a tegnaptól, meg kellett teremtenünk a tegnap és a ma közti átmenetet. Az új szocialista városokat, az új szocialista lakótelepeket, minden vitatható belső struktúrájukkal együtt. S miután ezt megtettük, ím eljött az ideje annak, hogy nem feledvén erőfeszítéseinket, amellyel ezeket az új városokat megteremtettük, teremtsük meg, kutassuk fel, tegyük a ma kincsévé történelmünk múltját. Hol, mennyit: Gyöngyösön például 650 esztendőt. Igaz, nem minden városnak adatott meg Sopron vagy Kőszeg mivolta, hogy építészeti emlékei pregnánsan is igazolják a település ősi és hősi múltját. Gyöngyös sokkal szegényebb műemlékekben, ezekben a csodálatos dokumentumokban, amelyek a teremtő ember alkotó fantáziáját, készséges kitartását és kitartó készségét tudják igazolni. Éppen ezért az a kevés — amely azért nem elhanyagolhatóan kis szám — feledtébb megérdemli és megköveteli, hogy védjék és óvják a helybeliek, de védjék és óvják mindazok az országban szerte, akik számára a hajdanvolt paloták, kastélyok, templomok, nem egyszerűen ma is közhasznú célra alkalmazható épületek, hanem relikviái egy város történetének és a benne élő emberek históriájának. Gyöngyös a Mátra lábainál 650 éves település. Körülötte fölfutva a hegy lábához a környező dombokra új, korszerű lakótelepek épülnek, — a máról beszélve, a holnaphoz szólva. Ám az építkezés szavát, hangját oly szívesen hallgató mai ember a korunknak tiszteletadó fővel melegedő szívvel áll meg az évszázados, régi házak falainál, a város hajdanvolt szívében. 1
