Hevesi Szemle 12. (1984)
1984 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Pogány Ö. Gábor: Batthyány Gyula művészetéről
IRODALOM MŰVÉSZET Batthyány Gyula művészetéről* íBuiszonö't esztendeje halt meg századunk magyar képzőművészetének egyik talányos tehetsége, Batthyány Gyula gróf. A lexikonszerkesztők még születési évében és helyében se tudtak megegyezni, az egyikük szerint 1887-ben Ikervárt, a másikuk szerint 1888-ban Budapesten látta meg a napvilágot. S ami ennél a pontatlanságnál is súlyosabb, hogy gazdag életművének — egyelőre — csak töredéke ismeretes, képeinek nagy része szétszóródott az országban, világban, művészetének egészéről nehéz áttekintést kapni; oeuvre-ikatalógu- sának összeállítása még hosszan tartó kutatómunkát igényel. Az egykori kiállítások katalógusai viszont igencsak sok művét sorolják fel, az Ernst Múzeum, a Nemzeti Dózsa megégetése *A Hatvani Galériában 1984. április 19-étn emlékkiállítás nyílt Batthyány Gyula- képeiből. Szalon és a Műcsarnok tárlatain — hol kollektive, hol kisebb csoportokkal — gyakran szerepelt, az idősebb műbarátok még jól emlékeznek jellegzetesen dekoratív előadásmódjára, festményeinek keletiesen pompázatos színvilágára, rajzainak dúsan motivált változatosságára., A második világháború idején Lobi Ödön megjelentette „Képek a magyar múltból” című litosorozatát az Officina kiadásában. A Magyar Nemzeti Galériában tizenegy műve van, ezek közül öt 1950/61-es szerzemény, egy pedig 1981-ben került az országos múzeum gyűjteményébe. A többi néma csend. 1945 előtt neve gyakran volt olvasható a mű- kritikákban, s a művészeti élet több érdekes eseménye kapcsolódott személyéhez. Magatartásának, szokásainak megfelelően a magányosság gyűrűje vette őt körül, a gazdaság és régi arisztokrata család leszármazottja — neveltetése szerint — más életformát követett, mint művésztársai; a kávéházi darvadozás, a végeláthatatlan „dumaparti”, az egy- letesdi távol állt egyéniségétől. Aki pályája delelő jén ismerte, határozottan állíthatja, hogy ebben az elvonultságban nem volt semmi az újsüttetű grófok, bárók gőgjéből, az „odi profanum vulgus” atavisztikus reflexeiből, talán inkább valamiféle elidegenedés okozta, de nem annyira a főnemesek hagyományos elszigeteltsége következtében, hanem már századunk zaklatott eseményei hatására, a modern ember érzékenységéhez hasonlóan. Lelki megrázkódtatásokkal, idegrendszeri labilitással lehet magyarázni ezt a fajta töprengő, befelé forduló intellektuális magatartást, sajátos életérzést. Ugyanakkor azt is el lehet mondani, hogy Batthyány Gyula rendkívül segítőkésznek, hasznos cselekvésre mindig is kaphatónak bizonyult, ha kollégáinak, a kulturális közállapotoknak erre szüksége volt. Készségesen vett részt kiállítások szervezésében, szakmai vállalkozások feltételeinek biztosításában, fiatal tehetségek indításának erkölcsi és anyagi támogatáséiban. Elavulhatatlan érdemeket szerzett az Ernst Múzeum megmentésében, abban, hogy ez a nevezetes kép zöm ű vésze ti fórum 1938 után, „a társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról” hozott fasiszta szellemű intézkedés törvénybe iktatását köve2
