Hevesi Szemle 12. (1984)
1984 / 1. szám - MÚLTUNK JELENE - Sereg József: A 650 éves város
débrői várat, mint a megyében levő birtokközpontot, a Rákóczy család még 1603-iban szerezte meg és 1710-ben, hűtlenség folytán vesztette el, a szabadságharc vezetésében betöltött szerepéért. E birtok a Mátra alján magába foglalta Debrőn kívül Tófalut, Nagyutat, Detket, Kált, Felső-Debrőt és Gyöngyös város Va részét. Rákóczi Gyöngyösön házat tartott, szép, egyemeletes udvarháza a piactér sarkán állott és a szabadságharc idejében két alkalommal is diplomáciai központá vált. 1703-ban a városnak három jelentősebb földesura volt, Koháry István, Forgács Simon és II. Rákóczi Ferenc. A szabadságharc kirobbanásának híre az első időszakban Gyöngyösön meglepetést és ellenkezést váltott ki. A tanács a város védelmére adott ki utasításokat. Jelentős fordulat következett be azonban akkor, amikor Almássy János gyöngyösi birtokos, megyei alispán, Rákóczi oldalára állt és Gyöngyös bekapcsolódott a kuruc szabadságharc folyamatába). Innen hirdetett a kettős megye lakosainak felkelést, ide gyülekeztek a hadak 1703. Október 21-én és innen indultak Eger vára elfoglalására. 1704. március 19-én került sor először a gyöngyösi béketárgyalások néven ismertté vált diplomáciai eseményre, amelynek célja Rákóczi „eltérítése”, a szabadságharc megszakítása volt. A gyöngyösi származású Széchenyi Pál kalocsai érsek vezette a Habsburg tárgyaló fél követségét, míg a fejedelem mellett francia, lengyel és török követek is részt vettek. Rákóczi 25 pontban foglalta össze egy rendi független magyar állam megteremtésének feltételeit, lehetőségeit. 1704 őszén másodszor is eredménytelenek a tárgyalások, amelyekről a fejedelem emlékirataiban keserűen, de józan realitással írja, hogy praktika, cselvetés, időhúzás volt csupán. 1705-ben még folytatódtak Egerben a tárgyalások, de végül is eredménytelenül zárultak, illetve Rákóczi nem alkudott meg, folytatta a szabadságharcot. Eger, Gyöngyös, Heves megye, mindvégig kitartott a fejedelem mellett, vérével, pénzével is támogatta a szabadságharcot, amelyet a fejedelem nagyra értékelt és más megyék elé is példaként állított. Ez az áldozat nem volt kicsiny, például 1708-han 22 925 forint volt és ezen túl 456 gyalogos kiállítása. Maga a fejedelem is megértette és mérsékelte is az 1708-as megyegyűlésen a terheket. 1708Jban és 1709-ben Egekben is, Gyöngyösön is, újra súlyos pestisjárvány dühöngött. E súlyos pestisjárvány idejében halt meg Tar- naörsön táborában Vak Bottyán János kuruc generális. A szatmári békekötés után II. Rákóczi Ferenc gyöngyösi birtokait is elkobozták, a király ezt a birtokrészt gróf Altban Mihálynak adományozta, aki több magas egyházi méltóság után váci püspök lett és Vác barokk templomait és egyházi épületeit megépíttette. A birtokot tőle 1741-ben Grassalko- vidh Antal vásárolta meg. A város birtokosai közt új nevek szerepelnek ismét. A Koháry-javakat az Esterházy család bujáki uradalmához kapcsolták, a város harmadrészét a gróf Forgátíh család, a negyedrészt pedig a Nyáry-örökösök, a Halierek, Bos- sányiak, Orczyak, a XVIIlj. század végén pedig Haller Sándor generális, vejei, a Brüdern, a Be- rényi és a Hunyady családok birtokolták. 1847-ben a Grassalkovich-részt gróf Károlyi György vásárolta meg, az Orczy-birtokrészben pedig, házasság útján, a gazdák a Szapáry grófok lettek. 1720 után, tehát a város erőteljesebb fejlődése, lakosságszámának növekedése után, a megélhetés alapja mindinkább a szőlőtermelés, illetve a céhes ipari és kereskedelmi tevékenység lett. 1740 után azonban már a kocsmáltatási jog is földesúri jövedelemmé vált a szőlődézsma is. 1828-ban a város négy fertályában (földesúri birtokrészében) 1818 házas zsellér, 505 házatlan zsellér, 535 kisiparos, 77 kereskedő élt, összesen 1917 adóköteles ház állott. A lakosság háromnegyede bortermelő taksások, egynegyede kereskedő és iparos foglalkozású volt, jelentősek voltak a város életében a vásárok. A gyöngyösi kézművesek hetenként kétszer tartottak országos vásárt, ezt a jogukat III. Károly 1714-ben és 1727-ben megerősítette. Különösen híresek voltak a május 25-d, Orbán napi, augusztus 24-i, Bertalan napi, november 19-i, Erzsébet napi és február 2-i, gyertyaszentelői vásárok. Ezen túl a város iparos-kereskedő céhei Hatvanban, Verpeléten, Jászárokszálláson és Jászberényben is kirakodtak. A város tehát igen élénk keresikedőéletet élt a XVIII—XIX. században is. A XVIII. században igen nagy jelentőségre tett szert a vízerőt igénybe vevő kallózó textilipar. A ferenc rendi krónika író a várost ironikusan már nem Gyöngyös városnak, sokkal inkább vargák városának nevezte el. A városban magyarok, németek, szlovákok és görög kereskedők éltek. A németek a XVIII1. század második felében váltak jelentőssé, mintegy 140 család, elsősorban az iparosok közt. Ezek a beköltözők hamarosan elmagyarosodtak. Ennél kevesebb volt a szlovák betelepülő családok száma, szintén a Város iparostársadalmát tették sokszínűbbé. A görögök a XVIII. század elején, az úgynevezett Amőt kompániába tömörültek, saját bí- rát választhattak. 1752-ben rendeződött állampolgárságuk, s ekkor 200 görög kereskedőboltot tartottak számon. 1806-ban azonban már csak 40 család maradt a városban, bár 1806—1809 között megépült a Tó utca egyik udvarában a görög templom is, számuk azonban tovább fogyott és 1848-ban már mindössze 4 család maradt közülük a város polgára. Gyöngyös lakóinak lélekszáma 1786^ban 9587, 1849-ben pedig 15 949 volt. A város szinte alig terjeszkedett a régi városárkokon túl. A belső telkek aprózódtak és egymás hegyén- hátán épültek a belső végeken már cseppet sem városi jellegű épületek. 1828-ban az országos ösz- szeíráskor külön megjegyzik a város rendkívüli zsúfoltságát. 1851-ben a 3528 család 2523 házban szorongott, a városi tanácsnak nagy gondja volt a házhelyosztás, hiszen a szabad földek földesúri fundusók voltak. A XIX. század első felében mindössze 3 helyen történt némi telekosztás, -kialakítás (Felsőújváros — Víziváros — Nagypatak melletti Sziget), ez azonban a szükségletnek csak töredéke maradt. Gyöngyös egész középkori történetében és a XVIII. századi életében mindig jelentős szerepet töltött be a városi kiváltságlevél értelmezése, a szabadalmak 39
