Hevesi Szemle 12. (1984)

1984 / 4. szám - VÉLEMÉNYEK KERESZTTÜZÉBEN - Farkas András: Visszajelzés Egernek és Hatvannak

nak egyik zugába. Nem egy tétele — Bánffy György jóvoltából — ma is kedves emlékünk.

Amikor a szakemberek és a mecénatura némi megfontolás után belátták, hogy a magyar irodalom és múlt írott drámákban nem bővelkedik, mint medicina a recepten, javallat és gyógymód lett a drámapályázat. Meghatározott körből szólítva az írókat az alkotásra. Száraz György Gyilkosok című műve így került színre. S ha ebben az alkotásban sok-sok értéket tartunk ma is számon, ez a mű a kiérleletlenség vagy a színpadra állítás mikéntje miatt mégsem kaptatott fel az elképzelt rangig hazai színjátszásunkban. Fekete Sándor Lenkeyje jó kamaradarab, hiteles is, illő környezetben is került a közönség elé, s valahogy mégis a kielégületlenség élt a nézőben utána! Az adott hős — egri mivolta, származása miatt is kedves nekünk — nem úgy maradt meg hunyó emlékezetünkben, mint akit követni kell és lehet. A hős tartása onnan, hogy a szabadságot választotta, egészen fel, a téboly pokláig, nem követhető út számunkra, mert nem elég a részvét egy karakter megszerettetéséhez, az azonosuláshoz.

Az idei évad végén fejfájós töprengés kezdődött el megint: hogyan tovább? Maradjunk a régi kerékvágásban, játsszunk utcaszínházat bevezetésként a nagyprodukcióhoz”? Ez az ekhós-szekérmutatvány a tíz év alatt nem lett igényesebb; veszített súlyából is, népszerűségéből is. A főiskolai színinö- vendékék annak diején nagy lelkesedéssel, becsvággyal közelítették meg ezt a várost, hangulatos tereit. Most, hogy haladó-halódó hagyománnyá vált ez a játék, a rutin vagy a lélektani „sekélyre-merülés” vett el sokat az értékéből.

Az Agria Játékszín csúcsának tartott színházi művek kérdése tehát ismét úgy vetődik fel: melyik korból, mit, milyen átfésülés után hozzunk Egerbe? Misztériumjátékot kell előadnunk, a középkorból? Netán valamiféle iskoladrámát a XVII—XVIII. századból, amikor az erkölcsi példázatok és a jezsuiták hatottak? Vagy megismételni a búvárkodást a XIX. században? Talán a század elején írott darabok közt kutassunk? Hol lehet itt olyan hősi, erkölcsileg is méltó anyagra lelni, amely a hely szellemének, Egernek, múltjának megfeleljen, s ugyanakkor a nyári szórakozás igényeit is kielégítse? A válasz mindaddig bizonytalan, amíg az Agria Játékszín élére nem kerül egy olyan vezető egyéniség, aki nemcsak a színházat érti, de ismeri is ezt a várost. Ha úgy tetszik, nemcsak külsőleg, az épületeket, az utcákat, a tereket, a várat, a Líceumot, annak könyvtárát, a barokkot, a Kossuth Lajos utca remek házsorát, a tornyokat, a székesegyházat, de elsősorban ismeri ennek a helynek a lelkét. Ide alkotók kellenek, a színház művészei, de elsősorban írók. Ma divatos azt hangoztatni, hogy a színházban a színészek azért vannak, hogy a mindenek fölött uralkodó rendező valami játékot hozzon ösz- sze. Nem hiszünk ebben a mindenhatóságban. Azt tapasztaltuk, hogy a várost megszerető színészgárda két-három évad után valamiért elkedvetlenedve, ha nem fásultan tette a dolgát itt! Pedig anyagi és erkölcsi megbecsülésből igen csak emelt részt kaptak. Talán túlzott mértékben, vagy túl korán? Ki tudja?

Kell tehát ismét új darabokat találni a múltból. Vagy íratni a jelenben. Nem ártana megint egy pályázat. Hátha az írói kedv és véna most jobban buzogna! Téma? A történelem ne adna írni- és okulnivalót? Még senki nem írta meg például drámai mélységében azt a belső harcot, amely Dobót végül is Hegedűssel szemben a legvégsőkig vitte! Témát nem teremteni kell, csak észrevenni! S ha darabot írat netán a mecénatura, jusson eszébe, hogy a magas szintet nem kezdőkkel kell átugratni.

És egyáltalán! Ha az a szándék, hogy alkotói légkört kell és lehet létre86