Hevesi Szemle 12. (1984)
1984 / 4. szám - VÉLEMÉNYEK KERESZTTÜZÉBEN - Farkas András: Visszajelzés Egernek és Hatvannak
hozni, mert végre — ha egyelőre csak a befogadás szintjén is — lesz kőszínház, tehát az Agria Játékszín egy téli színházi idény meghosszabbításaként képzelhető el, akkor kétszeres erővel azon kell lennie minden egri és Heves megyei erőnek, hogy a kezdethez szükséges lelkesedés az adott pillanatban egy pontra tömörüljön! És ezt az összetartási igényt mindenütt felkiáltó jellel nyomatékolnánk! Nehéz a helyes arányt kiszámítani egy nyári évad igényei között, főképp itt, ahol armyiminden a komolyságra int, ahol annyiminden a múltba irányít, nemes erkölcsi példázatokat szemlélni. Ugyanakkor a város és pezsgő élete a mát is, a holnapi jókedvet is meg akarja alapozni. Nemcsak borral! Nem beszéltünk még az 1985. januárjától önálló intézménnyé fejlődő Harlekin bábszínházról. Arról, hol, mikor, mit, milyen közönség előtt játszik majd, hogyan illeszkedik be a nyári rendezvények sorába? Mert bizony néha elképesztően figyelmetlenek az időpontok kijelölésében. Ügy intézkednek, mintha a másik intézmény nem is lenne, vagy a telefont fel se találták volna. Vagy mindez a rang, az elsőbbség kérdése is? Hatvani Galéria és Játékszín Aki csak a Népújság idei számait olvasta olykor-olykor, megállapíthatta, hogy Hatvanban felgyorsultak a helyi kultúrpolitika eseményei. Már az is sokaknak feltűnhetett, hogy a Hatvani Galéria országos képzőművészeti jelentőségét azzal is akarta hangsúlyozni, hogy termeiben hangversenyeket rendezett, hangszeres művészekkel és operaénekesekkel. De azzal is közeledett újabb vállalásához, a Játékszínhez, hogy két rátában színháztörténeti kiállítást is rendezett, Kelemen Kristóf szobrainak egyidejű tárlata mellett. Az idén nyáron — villámgyors és alapos előkészület után — létrejött a zenés szabadtéri színház, öt estével és együttessel. Augusztus 25-től szeptember 5-ig, a rendkívül szerencsésnek mondható késő-nyárban, minden alkalommal csillagos ég alatt játszottak a fővárosi és vidéki társulatok, több mint nyolcszáz néző előtt. Ahhoz képest, hogy Hatvanban sem kő, sem szabadtéri színház mindezideig nem működött, és a közönség is nulláról indult, mindenképpen nagyszerű teljesítmény ez. Általános a vélemény, hogy ezt a kitűnő szervező munka és néhány nagyon fontos előzmény, ha úgy tetszik, magatartás alapozta meg. Vitán felül áll, hogy a Hatvani Galéria szellemi atyja és irányítója, Moldvay Győző produkálta ezt a szintet. Az ő elgondolása, ügybuzgalma hívta életre a Galériát, tette hazai jelentőségű képzőművészeti fórummá. Évek kitartó, makacs szorgalma révén a színházi közönség olyan magvát teremtette meg, amely mágnesként vonzotta a többieket, propagandájával érdeklődést tudott kelteni azokban is, akik eddig sohasem láttak díszletet, beszélő és éneklő színészeket, jelmezeket. Főleg szabadtéren nem, ahol azért a játék kissé más, mint a kőszínházban. Két operát, két operettet és egy zenés vígjátékot fogadtak. A Népszínház Donizetti vígoperájával, az Az ezred lányával jelenkezett. Együttesét és a darab kiállítását mintha az ország útjai meglankasztották volna. Így is sikerült egy-egy jó alakítást felfedeznünk náluk, mint például az őrmestert alakító Jánosi Péter leleményét. A Debreceni Csokonai Színház teljes vértezetben lépett a hatvani közönség elé. Nem is véletlen, hogy ezt a hatást ők érték el. A szerepet kapó énekesek, Hegyes Gabriella, Tas Ildikó, Tréfás György Liszt-díjas Érdemes művész, 87
