Hevesi Szemle 12. (1984)
1984 / 4. szám - VÉLEMÉNYEK KERESZTTÜZÉBEN - Farkas András: Visszajelzés Egernek és Hatvannak
• Vélemények kereszttüzében Visszajelzés Egernek és Hatvannak Idén már két Heves megyei nyári színház gyorsmérlegét vonhatjuk meg. Az élmények, események hatására adhatunk olyan visszajelzést, amely emlékeztet, vagy inkább indokaival a követhető nyomokat kutatja. Tesszük ezt óvatosan, hiszen az egyik intézmény tíz esztendeje éli a maga sajátos életét, míg a másik ebben az évben született. Kezdjük az idősebbel, mert „minél nagyobb a gyerek, annál nagyobb a gond vele”. Agria Játékszín Tíz éve létezik. Akik szeretik az egyszerűsítést, azt mondják, évadonként van két jól-rosszul kiválasztott darab és azt lejátssza az a gárda, amely fővárosi színészekből áll. És mert Valló Péter jó rendező, eddig nem fenyegetett a veszély, hogy a vállalkozás nagy bukást könyvelhessen el. Ez így nem fedi a valóságot. 1984-ben valóban a megszokott receptek szerint futott le a két bemutató. Elővették Nagy Ignác vígjátékát, a Tisztújítást. A múlt század első harmadának hősei bevonultak a Líceum udvarára, a széles színpadra, hogy bemutassák magukat és azt a magyar légkört, társadalmat, amely őket szülte. Azaz, hogy nem egészen úgy. A darab meséje a helyén maradt, mert cselekmény nélkül a színpadon nem lehet megélni. Az egymáshoz szóló és a közönségnek nyilatkozó jellemek azonban éppen a jó színdarabíró Nagy Ignác korhű szövegeivel nagyrészt adósaink maradtak, mert a rendező az általa dagályosnak vagy csak nehézkesnek tartott szövegrészeket elhagyta, mondván, a mai közönséget minden bizonnyal untatja az a sok-sok frázis, alá, fölé vagy mellébeszélés, amit a Nagy Ignác által jellemzett, megszólaltatott „színészek és színésznék” a múlt században mondhattak az akkori közönségnek, az akkori színpadról. Az olvasott mű a szakembernek, ebben az esetben a rendezőnek mást mond, mint az egyéb kíváncsiskodónak. Valló Péter hősei így éppen azoktól a korra jellemző szövegektől szakadtak el, amelyek a figurák, a karakterek megértéséhez, megközelítéséhez fogódzót, netán kulcsot adhattak volna. A mai néző a Tisztújítás egész harci menetrendjét, céljait tájékozatlanul nézte végig. Nem fogta fel, hogy az annak idején a „tekintetes vármegye” az ő szolgabíráival miként is irányította a helyi életet; hogyan is élték meg a helyi hatalmat a helyi hatalmasok, miként is kapcsolódtak bele abba az erőáramlásba, amely így vagy úgy, az országos politikai zsibvásárba vihetett fel sok ügyeskedőt, a joggal élőt, vagy visszaélőt. Az apró szerelmi játszadozás csak kísérőzenéje volt és lehetett annak, amit akkor úri huncutságnak tartott a közszáj, a szólásmondás. Nem tudjuk, milyen hatást ért volna el a Tisztújítás, ha az eredeti szöveget szabja feladatként a művészeknek a rendező. De azt bízvást állítjuk: ha nagyobb fáradtságba is kerül netán a szélesebb hömpölygésű, talán dagályosabb, lomhább szöveg megtanulása, eljátszása, ezek a sematikussá soványított jellemek, hősök élőbbekké erősödtek volna. Azzal a lehetőséggel együtt, hogy 84
