Hevesi Szemle 12. (1984)
1984 / 4. szám - VÉSŐ - PALETTA - Pogány Ö. Gábor: Diósy Antal és Hegedűs László művészete
A magyar tárlatlátogatónak egy nagyon is érthető problémát érint Hegedűs László oeuvre-je, s pedig azt, miként lehetséges, hogy hosszú távoliét alatt, a messzi idegenben létrehozott munkák itthoni elemzése se kelti a nézőben azt a benyomást, mintha külországi mester szereplésének lenne tanúja. Végül is szokatlan körülmények közül majd hogy egzotikus környezetből került ez a válogatás a Hatvani Galériába, s mégsincs benne semmi, ami a nemzetközi, tengerentúli turizmus hatáskeltő rendezvényeire utalna, holott tárgy szerint nagy része távoli vidékekre vezet, tartalmilag a különösség ízeivel kísérti magyarhoni befogadóit. A melbourne-i veduták, a trópusi erdők, a tengerparti kikötők ábráiban mégis van valami ismerős vonás, a legmeglepőbb témaválasztás se okoz fejtörést az itthoni szemlélőnek, valahány óceániai, délszaki motívum felidézésében is akad közép-európai ember számára a megértéshez némi kapaszkodó. Ez ugyan magától értetődőnek tűnik, hiszen magyar származású művész rögzítette a még oly rendkívüli látványokat, s a tudósítás róluk egyfajta anyanyelvi akcentussal hangzik el. Érdekes viszont, hogy ez a Duna völgyében helyi jellegűnek látszó vizuális érvelés nem annyira a természetfestés gyakorlatát követi, inkább az expresszivitás jegyeiben jelentkezik. Piktúrájában nemigen fedezhető fel a nagybányaiak festői dialektusának a jelenléte, a partiumi vagy pannon plein- air árnyalatossága, de még az alföldiek kontrasztos drámaisága sem. Stílusával főleg a szerkezetességet, a határozott képépítést példázza, ami az összbenyomást azután ritmikus tagolással, bizonyos mérvű belső feszültséggel egészíti ki. Ezzel magyarázható, hogy mesterei közül nem annyira főtanszékvezetőjével, Szönyi Istvánnal, mint inkább szabadiskolai oktatójával, Aba Novák Vilmossal, pontosabban az ottani képzésben részt vevő Vaszary Jánossal tart rokonságot. Visszatérése művészeti életünkbe megint alkalmat ad arra, hogy több szó essék Vaszary érdemeiről, festői és pedagógiai munkálkodásának múlhatatlan jelentőségéről. Mint évjáratok, nemzedékek nevelője, nagyszerű társak között ő lett a legbefolyásosabb; vele egyidőben Rudnay Gyula, Réti István, Csók István, Lyka Károly élesztgette, fejlesztgette, az ifjú kezdők hivatás- tudatát, esztétikai érzékenységét. Kétségtelen, hogy tőle lehetett a legtöbbet kapni az önállósulás, kinek-kinek egyéni magára találása útján. Megújulásra hajlamos szabad szelleme, szuggesztív egyénisége, vitatkozni kész, intellektuális rugalmassága sokféleképpen segítette az élénkebb képzeletű fiatalok pályakezdését. Közöttük Hegedűs László is tanúbizonyságot tett arra nézve, hogy megértette rokonszenves példaképük igazságérzetét, a korszerűség iránti fogékonyságát, kísérletező kedvének létjogosultságát, de mert megfogadta a mester tanításainak lényegét, nem lett epigon, s megtanult a maga lábán járni, világossá vált előtte, hogy legszemélyesebb hajlamainak engedve kell dolgoznia, ha hozzá akar tenni valamit is az elődök vívmányaihoz. Rájött arra, hogy a valóság változása mindössze szemléleti frisseséggel követhető nyomon, s a művészi hitelességet a fenntartás nélküli nyíltság szavatolja. A szókimondás se nélkülözheti viszont a gondolatok, érzések elrendezését, a mű koncepciója szerinti átértelmezését. Ekként került sor századunkban arra, hogy az élmények, vélelmek, látomások közlése mind tömörebb, egyértelműbb kifejezést kíván, s hogy a jelenségekben rejtve vagy épp nyilvánvalóan meglevő kölcsönösségek tükrözése oly fontos szerepet játszik. Tisztában van azzal, hogy a műalkotás akkor számíthat méltánylásra, ha minden elemével szerves egésszé kerekül, alkotórészeinek strukturális berendezése eleve megszabja eszmei jelentését. S e téren épp Vaszary János szolgáltatta a legszerencsésebb módszertani megoldást, úgy sűrítette sajátos egységgé a 39
