Hevesi Szemle 12. (1984)
1984 / 4. szám - HAGYATÉK - Veres Péter: Naplórészletek (Kristó Nagy István)
Hihetünk-e abban, hogy a vallások főpapjai és mozgalmi vezetői megbékéltek a szocializmussal? Nehezen. Aki a saját életét az emberi lelkek feletti uralomra tette fel, az nehezen békülhet meg azzal, hogy ezeken a lelkeken mások vagy mások is uralkodhassanak. Ez a mozgalmak, de egyben az egész emberiség tragédiája. Még a jóakarói is csak egyedül akarják neki a jót adni. Az XJj Ember (katolikus hetilap) felújítja azt a kérdést — Mátyás királyra hivatkozva, aki erről már kérdéseket adott fel tudós papjainak —, hogy Krisztus miért az ingatag, sőt áruló Pétert, s nem a hű és ártatlan János apostolt bízta meg a keresztények vezetésével. A magyarázat többféle, de egy se igazi. Szerintem Jézus látta, hogy a ravasz és gyáva, majd indulatos és szónokias Péterben jobban megvannak azok a tulajdonságok, amelyek egy nehéz helyzetben levő kisebbségi csoport vezetéséhez szükségesek, mint a naiv, egyszerű, majdnem együgyű Jánosban. Ezt a szellemet a keresztény egyház, Pál filozofikus teológiájával és mozgalmi etikájával gazdagítva, mindmáig tartja. Már írtam valahol, hogy Loyolai Ignác és Assisi Szent Ferenc egyformán hasznára voltak az egyháznak, így tudott közösség lenni az emberiségben, állam az államban, anélkül, hogy más totalizmusok kiirthatták volna. Most olvasom ugyanebben a katolikus hetilapban, hogy a Megváltó fogalmát, szűztől való születését, az utolsó ítélet és a feltámadás gondolatát Zoroaster vallásából örökölte a kereszténység. A három királyok perzsa mágusok voltak és Jézusban a saját megváltójukat keresték. Ennek történelmi dokumentumai vannak, tehát nem is vitatható. De micsoda jogon bolondítják hát a keresztény egyházak papjai a jámbor népmilliókat azzal, hogy Jézus Krisztus egyszeri és soha nem volt isteni szándék megtestesülése? Nem is beszélve a többi vallások hasonló megváltásszimbólumairól. Itt nyilvánvalóan messzebbre kell menni, mint ameddig az egyszerű — avagy önhitt — racionalista el tud menni. A vallást költészet, művészet, lelki szükséglet, társasösztönök, s ki tudja még, mi tartotta fenn évezredek óta. Jó, ez rendben van. De miért kellenek ehhez hazugságok,, csalások, avagy csak misztifikációik? Hiszen az emberiség lelki értékeiből; zenéből, költészetből, képekből, szobrokból, szép mesékből, igaz és bölcs példázatokból össze lehetne állítani egy olyan csodálatosan szép, igaz, meleg és örökké élő kultuszt, hogy a korlátolt technológiával és uralmi hajlamokkal megvert vallások elülhetnének mellette. Elvégre Shakespeare, Bach, Ady Endre és József Attila és mind a többiek, érnek annyit a léleknek, mint Szent Tamás vagy Luther, nem is beszélve a többiekről. Persze, már ez is racionalista leegyszerűsítés. De ebben legalább van „ráció”, de a teológiákban és az antiteológiákban nincs. Jó, jó, de akkor miből élnek és miért élnek? És miért nem halnak meg? A kérdés mind bonyolultabbá válik, mennél többet gondolkozom rajta. 34
