Hevesi Szemle 12. (1984)

1984 / 1. szám

4 történelmet a ma írja önmagának azzal az alig titkolt szándékkal, hogy így befolyásolja az utókort. A imáit olyan, amilyennek ma akarjuk látni és a holnappal láttatni. A történelem nem más, mint a jelen szakadatlan önigazolása a jövő generációja előtt. Sorolhatnánk még a különböző indítású, célzatú és nem is mindenkor szándékosan tendenciózus megállapításokat a történelemről, egy nép, egy nemzet múltjáról, az abból levonható tanulságokról szólván és írván. Aligha lehet tagadni, hogy volt olyan politikai időszaka hazánknak, már a felszabadulás után, amikor, ha a történetírást nem is meghamisítani, de a napi politilca iszájíze szerint próbálta magyarázni múltunk történetét. És ebben a „szájízben” olyan ízek keveredtek és váltak dominánssá, amelyekről később egyértelműen kiderült, hogy nem felelnek meg az egyetlen és alapvető kritériumnak, a történelmi hitelességnek. Mert nem a mából kell magyarázni a tegnapot, hanem józan kronológiai sorrendben a múlt tanulságaiból, tapasztalataiból kell kikövetkeztetni a mai szükséges és a holnapi feladatot.

A történelem, így hazánk története, szűkebb hazánk történelme sem valamiféle receptkönyv, amelyet föllapozván készen kapott sémákat nyerünk ahhoz, hogyan éljünk, hogyan dolgozzunk, hogyan viselkedjünk a magunk és a világ dolgait illetően. De a történelem mégis egyfajta olyan könyve egy népnek, amelyet, ha okosan, értő ujjal, tisztességes elkötelezettséggel lapoz fel, ha receptet nem is, de önvizsgálatra való szembenézést és ebből tudatot, öntudatot, feladatot nyerhet mai önmaga számára.

Mindez az okfejtés nem holmi tudálékosság okán vettetett papírra, nem is azért, hogy új szempontok szerint világítsuk meg a történelemtanítás, a történetkutatás, a történelemszemlélet, s az ezzel való politizálás módszereit, lehetőségeit és feladatait. Mindez csak annak okán és jogán került e folyóirat élére, hogy eltűnődjünk: mire valók az évfordulók? Például Gyöngyös 650. évfordulója. Arra é, hogy egy város és jelenlegi lakói, vezetői mai tetteikhez a tegnapot idézzék meg tanulságul? Ahhoz é, hogy egy város holnapját azért követeljük ki a jövőtől, álmaink, terveink és illúzióink szerint, mert a múltja — nem egy esetben talán hozzámagyarázott — fordulatai, dátumai ezt mintegy előírják a számára? Avagy azért e, hogy egy város, vagy egy megye, egy országrész mai lakói megismerjék, megtudják, honnan és hogyan jöttek, hogy erőt, biztatást és némi bölcseimet nyerjenek ahhoz is, hová és hogyan tovább? Véljük, az utóbbi a helyes és az igaz konklúzió.

Nem feladatunk, hogy egy város, vagy bármely más település lakóit óvjuk és arra intsük; mértéktartóan bánni a múlttal —, mert csak így lehet reálisan kezelni a jelent. Mégis azt azért valljuk, nem tiszteletlenség részünkről, ha kijelentjük: mindenfajta erőltetettség, keresettség, túlhajtottság annak a gondolatnak árt, amelynek nevében mindezt elkövetik. A szerénység és a mértéktartás sosem jelentett kisszerűséget és méltánytalanságot, hanem mellette magasra emelkedhettek a hősi múlt valós tényeinek ormai.

:<Íí[®X Gyöngyös, Heves megye négy városa közül a második, lélekszámát tekintve, ez év felének* vége felé ünnepli fenn állásúnak 650. évfordulóját. Hatvanöt évtized pergett le a történelem homokóráján, hogy a Mátra lábainál várossá lett ez a település. Igaz, vannak évezredes városok, amelyek ma is élnek és léteznek, de vannak olyan városok is, amelyek évszázadok óta, egykori virágzó voltuk ellenére, a múlt ködébe vesznek. Gyöngyös él, virul, létezik történelmi múltjával egyik vállán, a jövő terveivel a másikon. Ügy véljük, mégsem ros- kad, de inkább erősödik e terhek alatt.

1