Hevesi Szemle 12. (1984)
1984 / 3. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Lőkös István: A XVIII. századi országgyűlési paspuillusokról
gazdasági építőmunkában, a termelési viszonyokban éppúgy fellelhetők pozitív vonások, mint a művelődésben, az emberi kapcsolatokban. Pártunk komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a szocializmusról reális, hű képet alakítson ki az emberek fejében, a közgondolkodásban, hogy valóságos kép alakuljon ki — országhatáron belül és kívül — arról a társadalomról, amelyet közel négy évtizede építünk fáradságos munkával, s több mint negyedszázada helyes elvi alapokon. Tapasztalataim, filmélményeim alapján kijelenthetem, hogy a valóságos kép kialakításában valahogy nem igazi társ mostanában a magyar filmművészet. Pedig sok tapasztalat tanít arra, hogy a nemzeti önismerethez a valóság két oldalának, a társadalmi vívmányoknak és a haladást gátló tényezőknek a számbavétele egyaránt hozzátartozik. Ennek a két oldalnak az együttes vagy legalábbis arányaiban megfelelő tükröződését hiányolom az utóbbi évek filmterméséből. Gyakran fogalmazódik meg az is, hogy hiányzik — pontosabban fogalmazva ritka — a szó nemes értelmében vett szórakoztató film. Ügy érzem, ez a vélemény is jogos igényt fed, s kielégítése nem jelent művészi megalkuvást, mert a filmművészetben is van helye a valóban ízléses — és nem kulturális sei ej tét előállító — szórakoztatásnak. Ilyen filmek is nyújthatnának magas színvonalú és maradandó hatású művészi élményt. A film milliókhoz szóló, milliókra ható művészet, a tömegek művészete volt és tömegművészet is marad. Ebből fakad felelőssége is. S ezzel a felelőséggel akkor él helyesen, ha reális történelem- szemlélettel, politikai érettséggel rendelkezik, ha él benne a változó világ követésének, a valóság hű ábrázolásának előremutató igénye, ha él az alkotókban a szándék, hogy a maguk eszközeivel segítsenek életünket jobbá, szebbé tenni. S ez már nem csupán a szakmabeliek feladata, ennek érdekében a politikának is van tennivalója. Elsősorban az, hogy biztosítja a feltételeket ahhoz, hogy a filmek alkotói az eddigieknél jobban ismerjék meg környezetüket, hogy tájékozottabbak legyenek a világ és hazánk dolgairól, pártunk politikájáról. Több alkalmat kell teremteni az alkotó vitákhoz, hogy ne legyen különleges, ritka alkalom az egri eszmecserékhez hasonló találkozás. Kiss Sándor A XVIII. századi országgyűlési paspuillusokról 1. 1791-ben egy terjedelmes könyv jelent meg „Lipsiában” „Weber Simon Péter költségével.” Tartalmáról és szerzőjéről így tájékoztatta a cím a kortárs olvasót: „A mostan folyó Ország Gyűlésének satyrico criticé való leírása, amelyet Egy isten mezején lakó Palócznak színlelése alatt írta azon buzgó szívvel bíró Hazafi, akinek pennájából folyt ki a Falusi Nótáriusnak Budára való Utazása . . .” A „négy sarkú” strófákban írott, terjedelmes verses mű szerzője tehát Gvadányi József volt, tárgya pedig az 1790-es diéta eseménysora, vagy legalábbis a legfontosabbnak ítélt események. A megírás célja a tájékoztatás, ám „hogy... az Iffiu- ság, különösen pedig Hazánknak szép Neme kedvesebb ízléssel olvashassa...” a versezetet, „... hellyel hellyel némelly tréfás esseteket” is bé- iktatott a szerző. Szándéka volt továbbá, hogy elsősorban „azon dolgokról szóll”-jon, „... amellyek történtek mindaddig, ameddig Felséges Királyunk koronázása után, Pozsonból Bécsbe vissza ment. . .” A könyv bevezetőjéből tudjuk, hogy a mű „első Tzikkelye” — a szerző akaratán kívül — a kor pasquillus-gyűjteményeibe is csakhamar bekerült s így az országgyűlésekről „tudósító”, kéziratos formában terjedő gúnyversek között vált szélesebb körben ismertté. „Több igaz Hazánkfiaival — írja Gvadányi — én is Budára az Ország Gyűlésre időztetvén, mint hogy a Gyűléstől gyakran sok szün napok voltak, amellyeken tsupán néminemű dolgoknak munkálása Depulátziókra biztatott. Ezen napok nagy Unalmamra voltak, mivel én Hazánk dolgainak folyamattyát szakadatlanul szerettem volna hallgatni; és így, hogy a restségnek párnáján szüntelen ne heverjenek, ezen munkáknak első Tzikkelyét írtam, de koránt sem olly feltétellel, hogy tovább folytassam, hanem igazán megváltván, tsak önnön magam idő töltésére. Én aztat egy régi jó Uramnak, s kedves Barátomnak adtam, ennek annyira megteczett, hogy nem tsak néhányszor aztat leíratta, és Budán elosztogatta, de még Nagy Szombatba is elküldötte. Többik között más Jó Uramnak (ki is Királyi Tanácsos) Pestre látogatására által menvén, asztalkáján a Pasz- quillussokat vizsgálván, aztat ezeknek száma között találtam ...” Az idézett szöveg egy további passzusa azt is elárulja, hogy az „unalomból” írt versezet folytatását baráti biztatásra írta meg a szerző s így növekedett a verses országgyűlési tudósítás könyv- nyi terjedelmű alkotássá: „Azon jó Akaró Uraim- tul, kik azon Tzikkelyt olvasták, körül-vétettet- tem, és addig unszoltattam, míglen nékiek meg nem ígértem, hogy azon Tzikkelyt annyi Tzikke- lyekkel fogom szaporítani, míglen az egész Diaetát azokban ki nem énekelem.” Nem kétséges tehát: Gvadányi szövegét lényegében ugyanaz a közönségigény hívta életre, amely a XVIII. századi országgyűlések alkalmával készült pasquillusok tömegét is. A különbség csupán any- nyi, hogy ez utóbbiak hangneme durvább, néha drasztikusabb, mint a Gvadányi-szöveg. Nyilván 47
