Hevesi Szemle 12. (1984)
1984 / 3. szám - Búcs Gyurkó Gézától
KISS SÁNDOR: BÚCSÚ GYURKÓ GÉZÁTÓL 1984. június 2-án, a kora délutáni órákban megdöbbentő hír zavarta fel hétvégi pihenőjéből Eger város lakóit. Izgatottan adták egymásnak tovább közeli és távoli ismerősök a hihetetlent: meghalt Gyurkó Géza. Nehezen tudatosul ez a tény nemcsak hozzátartozóiban, barátaiban, közvetlen munkatársaiban, hanem megyénk közvéleményében is, és még nagyon sok emberben városunk, szőkébb hazánk határain túl, hiszen ismert és elismert személyiség volt. Mindannyian tudjuk, aki életre születik, annak meg is kell halnia. Ez minden élőlénnyel így van, de az ember az egyetlen, aki tudja is ezt, aki homlokán viseli az elmúlás jegyét, s ebben a tudatban is teszi dolgát, munkálkodik a jelenen és a jövőn, küzd szeretteiért, és önmagáért, változtat a világon, látható nyomot hagy maga mögött. Tudjuk, hogy az élő végső sorsa a halál, hogy ez elkerülhetetlenül bekövetkezik. Mégis mindig megdöbbenti, megrendíti a maradókat. Különösen így van ez akkor, ha hirtelen váratlansággal ragad el valakit közülünk. itt a halál kertjében emlékezünk Gyurkó Gézára, a Rózsa Ferenc díjas újságíróra, az MSZMP Heves megyei Bi- zottága tagjára, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége alelnökére a Népújság főszerkesztőjére és idézzük életútját. 1928-ban született Budapesten, családjával a felszabadulás után került Egerbe. Sok mindennel próbálkozott, amíg 1949-ben bekopogtatott a Népújság szerkesztőségének ajtaján. Itt lelt végleges munkahelyére. 35 évet át dolgozott lelkiismeretesen, végigjárva minden munkakört. Volt kifutófiú, rovatvezető, hosszú ideig főszerkesztő helyettes, 1982-től pedig főszerkesztő. Ebben a közösségben érett kommunistává, itt lépett be a pártba. Munka mellett szerzett magyar-történelem szakon tanári diplomát, végezte el a Politikai Főiskolát. Tehetsége, hivatásszeretete, elkötelezettsége, hűsége a párt és a nép, a szocializmus és a béke ügyéhez minden akadályt leküzdött. Pedig sokszor neki sem volt könnyű dolga. Nehéz feladatot kapott a sorstól nemzedéke: egy nagy történelmi rengés után, új csillagokra vetetten kellett megkapaszkodniuk, s teremteni megtartó értéket. S e feladat megvalósításáért nagyon sokat tett. Hihetetlen akarattal és szenvedéllyel szolgálta olvasóit és a lapját, rengeteget dolgozott és az újságírás minden műfajában jelentősét alkotott. A hozzáértő biztos könnyedségével írt, szervezett és szerkesztett. Ha összegyűjtenénk, kötetek százait tennék ki napvilágot látott, ólombetűbe öntött írásai. Otthonosan mozgott az élet minden területén. Hihetetlen munkabírással, bátran emelt szót az igazságért, a párt igazáért, a jobbért, szállt szembe minden visszahúzó erővel, jelentkezzen az bárhol is. Sokat írt, sokat dolgozott és nem pislákoló gyertyalánggal, hanem lobogva. Sokan vagyunk kik izgalommal kerestük írásait, a Népújság, a Hevesi Szemle hasábjain, mert minden cikkének, anyagának volt mondanivalója, írásai többsége továbbgondolásra érdemes, emberekhez emberséggel szóló mestermunka. Ez a hagyatéka. De ennél is nagyobb élete példája, az a sajátos magyar újságíró magatartás, ami követendő lehet minden toliforgatónak, a fiataloknak, akikkel mindig szerető gondoskodással törődött. Hagyatéka az az erkölcsi, politikai, eszmei elkötelezettség, ami csak az igazán hivatottak sajátja. Gyurkó Gézára nemcsak úgy emlékezünk, mint kiváló újságíróra, hanem mint aktív, sokat tevő közéleti emberre, a politikusra, aki mindent egész szívvel és két kézzel szeretett csinálni, tévedéseiben, hibáiban is emberien. Tagja volt a megyei pártbizottságnak, korábban hosszú éveken át a megyei tanácsnak, betöltötte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége alelnöki tisztét. Egyike volt a Gárdonyi Géza Társaság alapítóinak, szerkesztője és életrekeltője a több mint 10 éve megjelenő Hevesi Szemlének. De az újságírás szeretete, a nyomtatott sajtó iránt érzett felelőssége és szenvedélye megelőzött mindent, közéletiségével vált teljessé. Újságíró, közéleti ember volt és maradt haláláig. Aki ad, az kap is. Gyurkó Géza is kapott bizonyára sebeket is a négy évtizednyi munkája során, ez nem lehetett másként. De kapott elismerést is, látható jelként, kormány és más kitüntetéseket, amelyek most a vörös bársonypárnán csillognak, mély tiszteletet ébresztve volt viselőik iránt. És kapott elismerő köszönő szavakat, barátságot, szeretetet azoktól, akiknek, vagy akiken segített, akikkel együtt dolgozott. Többször hívták más városba, más laphoz, de Ő ragaszkodott, hű volt olvasóihoz, városához — amelynek nevét néhány írásának aláírásában is megörökített (-egri-) — ez is egy vallomás, amely kifejeződése kötődésének Észak- Magyarország e szép tájegységéhez — hűségét gyönyörűszép megyénkhez. Gyurkó Géza egyéniség volt, Ő volt a Gyurkó, a jókedélyü, az örökmozgó. Több mint öt évtizeddel a hátán a még mindig fiatal, szellemes írásaiban, társaságban és a munkában egyaránt. Kiegyensúlyozott, de rendkívül mozgalmas, időt és energiát nem kímélő — néha pazarló — életet élt. Bízott magában, egészségében — ez utóbbi megcsalta. Évekre való terveket hordozott magában, sok mindent akart még tenni a közért, a lapért. A tervek egy részét meg sem ismerhettük, mert elment korán, nagyon korán távozott közülünk és az elképzeléseit is magával vitte. Szeretném visszaforgatni az idő kerekét, meg nem történtté tenni, ami bekövetkezett. De nem hetem. Bárhogyan is odázzuk a visszavonhatatlanul szörnyű utolsó búcsút, meg kell tenni. Búcsúzunk tőled, aki mindig a jövőbe néztél, aggódva szóltál a világ sorsáról. így írtál: „jaj csak kihajtson, árnyékot terítsen, gazdag gyümölcsöt hozzon ez a diófa, az általunk is megálmodott XXI. évszázad”. ígérem, azon leszünk, hogy gyümölcsözzön ez a fa, amit Te is ültettél és gondoztál, és nagyon, nagyon fájlaljuk, hogy Te már nem élvezheted hűsítő árnyékát és gyümölcsét. „Mi lenne, ha ellépnék a tükör elől, de a tükörben végig ottmaradnék változatlanul”: írtad. Hát elléptél Géza. De képed a tükörben, mindannyiunk szívében, emlékezetében megmarad. És e nehezen elmondott szavak után én is elbúcsúzom tőled! Úgy gondoltam és arra készültem, hogy hosszabb időre köt össze minket sorsunk, több időnk jut még a közös munkára, a baráti beszélgetésre, a vitákra. Halálod mindennek váratlanul, idő előtt véget vetett. A kedves, derűs jó barát, a szenvedélyes higanymozgású ember képét őrzöm sokáig szívemben. Nyugodj békében! Elhangzott Gyurkó Géza temetésén 1984. június 7.-én. 1
