Hevesi Szemle 12. (1984)
1984 / 2. szám - MÚLTUNK JELENE - Fülöp Lajos: Spetykó Gáspár
fias dalaitól, humoros és néhány szatirikus költeményétől, valamint prózai írásaitól számíthatjuk. Színészi évei, ne vei ős ködése, ügyvédi munkaköre révén igazi népismeretre tesz szert. Népdalszerű verseire azonban elsősorban Petőfi van hatással. Kinek ne jutna eszébe ugyanis Petőfi, ha éppen ilyen Spetykó-sorokat olvas: „Ha te nyíló virág volnál, én lennék a harmat: Hajnalban felkeresnélek, gyönyörködvén rajtad! Ha pedig te volnál harmat, lennék napsugára felvinnélek igazgyöngynek aranykoronámra.” A költő munkásságának értéke — mint már jeleztük — elsősorban etnográfiai törekvésekben, a néphagyományok rögzítésében rejlik; ezekben a versekben egyszerű, közvetlen és természetes hangon szól olvasóihoz, ír a húsvéti locsolkodásról: „Húsvétkor, — szokás Gyöngyösön, A rózsámat megöntözöm; Mintha csak látnám előre Piros tojást kapok tőle.” Megörökíti a májfa-állítást: „Szőke kislyány háza előtt Az éjszaka zöld májfa nőtt; Gyengén fúj rá tavasz-szellő, Lobog a fán piros kendő.” Szól a mátkatál-küldésről: „Mátka-tál leszel te Pünkösd napján nékem, Kedves mátka-tálam, — Kire várok régen!” Utal a hamvazószerdái tőke-emeltetésre, a ku- koricafosztáskor talált piros csőhöz fűződő hiedelemre, számos babonára, szüreti népszokásra. . . Költeményeire a természeti képek, hasonlatok, ellentétek, metaforák, felkiáltások, kérdések gyakori alkalmazása és a hangsúlyos verselési mód jellemző. Tájversei eleven népi életképek; külön értékük, hogy a környék községeire legjellemzőbb adatokat rögzítik. „Szól a kakukk a Sárhegyen” című költeményében említi például a „kóka” szót. Magam is az ő tájszómagyarázatából tudtam meg, hogy „ez egy evégre letört leveles cseresznyegallyra kettős száránál fogva szépen, körös-körül aggatott cseresznyebokor, mellyel e vidéken a szülők gyermekeiknek, a legények és leányok egymásnak kedveskedni szoktak.” Beszél a „tarjányi hamis kislyány”-ról, aki hátfával jár be Gyöngyösre, a solymosi eper-, málna-, szamóca-, gomba- és gyöngyvirágszedő, vagy a visontai szőlőkapáló hajadomokról, ír a Bene-völ- gyi pitlés malomról, a gyöngyösi kapás-gazdáról, csapókról, a rédei ködmön-köszörülésről, az oro- szi szénégetésről, a sári pálinkafőzésről, az atkári öreg nyárfa történetéről, a csányi dinnyetermelésről, a parádi hutáról, csevicevízről és gyógyforrásról ... Spetykó tájverseiben — mint cseppben a tenger — benne van szinte az egész Mátravidék. Igazi „palóc”, aki még a tájnyelv fonetikus lejegyzésétől sem riad vissza: „A gyöngyösi piacon Kukorog egy vénasszony, Tele kosár eleőtte, — Ugyan, ugyan mi leőte? — Képe fonnyadt vadóuka, — Vigyorog mint a róuka, Ügy látom az ourárú Mérges paprikát árú! Nagy a banya haragja Kosarába azt rakja; Utyi-veri az urát, Azé árú paprikát. — Ne vegyetek beleüle, Me-bomlanátok teüle; Ismeri egész Tarjány A vén asszony boszorkány!” Bordalai közül említésre méltó a Vackot Imrének írott „Kulacs-dal”-a, no meg a „Visontai az asztalom” című. Ez a bú-felejtés költészete, darabjai a „sírvavígadás” kifejezői. Hazafias tárgyú versei közül talán legjelentősebb az önkényuralom időszakában írott „Őszi kép” c. műve. Allegorikus ábrázolási mód, fájdalmas panasz, egyben felcsillanó remény jellemző a költeményre : „Sötét felhők vándorolnak az égen, Híves, ködös napjaink vannak régen; Szomorú kép ... — életünket untatod — Sötét kép vagy — hazám képét mutatod! Virág helyett fonnyad, sárga falevél Irigységből azt is letépi a szél; Volt reményünk, merész, égbe szárnyaló, Szemünk előtt pusztán áll most a való! Oda a nyár, a természet siratja, Sárrá válik a földön könnyharmatja — A magyar nép szebb napjait gyászolja, De — fájdalmát az idő kigúnyolja. Közel a tél, közelget a tetszhalál, Csüggedt lelkünk vigasztalást hol talál? Temessük el vérző szívünk panaszát, S álmodjuk a feltámadás tavaszát!” Prózai munkái közül egy 1848-ból való levele érdemel említést, amelyben a főbírót tájékoztatja a gyöngyösi nemzetőrök útjáról és élményeiről, valamint Gyöngyöst bemutató dolgozata; a város fekvéséről, műemlékeiről, nevezetesebb intézményeiről, lakóinak foglalkozásáról, szokásairól, hagyományairól. _ * íme, ennyiben összegezhető röviden Spetykó Gáspár élete, munkássága ... Emlékezésünkben a múlt század emberét idéztük, aki egy volt a korral, hol bohém, hol komoly, de mindig emberséges, városáért önzetlenül munkálkodó jellem, aki sohasem vágyott országos elismerésre. „Simonffy Kálmánnak” c. versében írja: „Mennyi jeles, mennyi koszorús költőnk van, Irodalmunk egén tündöklő csillagok, Én legfeljebb is a tanyák éjjelének Szelíden lobogó pásztortüze vagyok .. Becsüljük és őrizzük szeretettel emlékét — legalább a gyöngyösiek! Megérdemli. Fülöp Lajos 56
