Hevesi Szemle 11. (1983)
1983 / 2. szám - JELENÜNK - Pécsi István: Fejezetek az egri 212-es Ipari Szakmunkásképző Intézet történetéből
Az előbbrelépés kétségtelen jele volt az is, hogy Sándor Ferenc, az új igazgató — államsegéllyel — szakrajz tanfolyamot indított az iparossegédek ismeretgyarapítása érdekében. A gonddal összeállított tanterv igényességről, komoly követelményrendszerről tanúskodik. A leendő arany- és ezüstművesek számára például ilyen kötelmeket szab meg. „Kívánatos, .. . hogy a tanulók minél nagyobb számú antik és újabbkori jeles ékszerek mintarajzain kívül a régibb magyar szöveteken, ruhahímzés és csipkeneműeken alkalmazott jelesebb magyarhoni díszítménymotívumokkal, valamint a régebben virágzott magyar (erdélyi) zománcolt ékszerek alakjaival és színösszeállításaival megismerkedjenek.” Sajnos nem tülekedtek a jelentkezők, s a beiratkozottak se látogatták rendszeresen a foglalkozásokat, holott az oktatók 1894 nyarán — épp tájékozottságuk bővítése érdekében hathetes to- vábképzésen vettek részt a Budapesti Állami Ipariskolában. Ennek ellenére gyakoriak a hullámvölgyek. Baj van a fegyelemmel. Ezt hangsúlyozza — többek között a királyi tanfelügyelő is. „Miután az állami elemi iskolában a városi tanonciskola növendékei tetemes kárt tettek, az iskolai bútorokban és termekben, kérem a várost, hogy járuljon hozzá a javítási költségek viseléséhez.” Az eredmények formálódását egyéb tényezők is gátolták, mindenekelőtt az, hogy kétségbeejtően rossz volt a diákok szociális helyzete. A legtöbbet talán a vidékről jött ifjak szenvedtek, nélkülöztek. Nem egyszer éheztek, kopott, szegényes ruházatukat nem pótolhatták. A kora reggeltől késő estig húzódó munkaidő megviselte szervezetüket. Nemcsak testileg, hanem lelkileg is gyötörte majd mindannyiukat az ütlegelés, a durva bánásmód. Így aztán nem csoda, hogy esztendőnként ketten-hárman haltak meg. A nevelők átérezték tragédiájukat, s megpróbáltak — lehetőségeikhez képest — segíteni. Az egyik igazgató, az agilis Simcsó József megszervezte az Iparostanonciskola Szövetkezeti Pénztárt. Az ötlet az emberség jegyében született, a segélyezés tiszteletre méltó szándékából. Valódi gyógyírt azonban nem jelenthetett, hiszen a baj gyökerei a korabeli társadalmi viszonyokban le- ledzettek. Természetesen ez a törődés is jóleshetett azoknak, akik joggal látták kilátástalannak jelenüket. Sorsukról így tudósít a vármegye királyi tanfelügyelőjének körirata. „Ütés, verés, koplalás, és nehéz terhek húzása közt telik el a tanoncidő. Igen kevés idő jut a mesterségek megtanulására, a mester és a Az intézménynek több ezer kötetes saját könyvtára is van 25
