Hevesi Szemle 11. (1983)
1983 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Tasnádi Attila: Kiss Istvánról, a hatvani kiállítása kapcsán
IRODALOM MŰVÉSZET Kiss Istvánról, a hatvani kiállítása kapcsán Heves megye művészeti életének jelentős eseménye Kiss István szobrászművész kiállítása a Hatvani Galériában. A bemutatót hatvan kisplasztika és szoborterv a mai magyar művészet egyik legkiemelkedőbb, külf öldön is nagyra becsült egyéniségét reprezentálja, aki mint fontos közéleti és művelődéspolitikai tisztségek viselője, meghatározó szerepet tölt be kulturális életünk irányításában is. A ma 56 éves mester a messzi Biharból jött, (Toldi Miklós, Arany János, Szabó Pál) ahol az apai kovácsműhelyben korán megismerte nemcsak a szenvedést, hanem a munka, az alkotás teremtő hatalmát is. Emberi és művészi kibontakozása elválaszthatatlanul összeforrott a felszabadulással: a népi kollégiumok neveltjeként, az ország újjáépítésének lelkesült atmoszférájában láthatott munkához. Művészetének éltető forrása azóta is a munkásosztály világnézetével és életével való eleven kapcsolat, mely alkotótevékenységének politikai tudatosságában és konzekvensen realista valóságlátásában egyként megnyilatkozik. Hírnevét és népszerűségét az ötvenes évek első nagyszabású plasztikai vállalkozása, a Dózsa-emlékmű (1951— 1953. Budapest), kivitelezésével alapozta meg; a hatalmas, több figurás monumentum megmintázására még főiskolásként kapott megbízást, miután megnyerte a szoborra kiírt országos pályázatot. Érdeklődése középpontjában azóta is a nagy nyilvánossággal számoló, köztéri szobrászat áll, amely sokoldalúan és mindenki számára hozzáférhetően exponálja szocialista társadalmunk politikai és erkölcsi eszményeit. Ebbéli igényéből következik, hogy művei a kiállítótermek viszonylag semleges légkörében csak részben fedik fel valódi természetüket; kommunikatív erejük csak a szabadtér távlatokat kínáló adottságai között, a gonddal megszervezett környezeti hatások eredőjeként érvényesül igazán. Mint minden célratörő szemléletű alkotó, Kiss István is jelképekben gondolkozik. Bár minden alkotását átlengi bizonyos — az alkotói személyiség kontaktust kereső szándékaira utaló — epikai jelleg, többnyire nem részletez és nem magyarázkodik, hanem egyetlen motívumot ragad meg, ám ez a motívum mindig jellemző és sokatmondó. Ebbéli törekvésében jó utódja nemcsak az egyetemes szobrászat képszerű metaforával áthatott irányzatainak, mindenekelőtt a XIX. század tárKertészlány 2
