Hevesi Szemle 11. (1983)
1983 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Tasnádi Attila: Kiss Istvánról, a hatvani kiállítása kapcsán
sadalmi érdekeltségű, expresszív-romantikus plasztikai koncepciójának, de a két világháború közötti magyar szocialista képzőművészetnek is. A tömörítés igényéből fakad egyébként vonzalma az új anyagok és kifejezőeszközök használata iránt; szobrászatában ugyanolyan nyitottság fedezhető fel a szakmai kezdeményezések, az előremutató kísérleti eredmények asszimilálása tekintetében, mint az új társadalmi eszmék befogadása és kifejezése terén. Stílus dolgában Kiss István korai munkái még a klasszicizáló szoborformálás jegyeit viselik magukon, jóllehet, a sajátos képzőművészeti közlés intenzitása érdekében már az ötvenes években is Vietnam gyakorta túllépett azokon a szemléleti és formai normatívákon, amelyeket a korabeli esztétikai dog- matizmus szinte kötelezőleg előírt. A már említett Dózsa-emlékművön például a tömegábrázolás megoldásában sikerrel alkalmazza a plasztikai elemék önelvűségére építő azon fogásokat, melyeket a modern művészet a tömeg tartalmi egységének érzékeltetésére korábban kimunkált. Stílusfejlődésben a fordulat a hatvanas évek derekára tehető: ékkor jelenik meg életművében — párhuzamosan a gazdasági, társadalmi és kulturális élet átrétegződésével — a szigorúbb szerkezeti törvényeknek engedelmeskedő, racionális előadásmód, amely az erőteljes kontúrokkal határolt vízszintes és függőleges léptékek rendszeréből szervezi meg a kompozíciót. Érett formanyelve a természetes arányokat és formákat átfogalmazó, a plasztikai kifejezőerőt hangsúlyozó expresszív realizmus fogalomkörébe sorolható; ezen belül a statikus beállításokat kedveli, melyék a szoborformálás dekoratív tendenciáit is érvényre juttatják. Esetenként, ha mondanivalói megkívánják, bátran tágít a kortársi szobrászat más igazodásainak irányába is: fellelhető többek között formaképzésében a popart és a szcenizáló szoborépítkezés hatása. Kiss István reprezentatív műfaja a történél mipolitikai emlékszobor: ilyen jellegű munkáiból több mint félszáz áll az országban és külföldön. Számára az emlékmű — a műfaj legjobb tradícióinak megfelelően — a mozgósítás eszköze, alkalom világnézetének és politikai meggyőződésének nyílt vállalására. Emlékszobrai egytől egyig a magyar történelem kiemelkedő személyiségeit és eseményeit, a nemzet sorsát előrevivő társadalmi és politikai aktivitást örökítik meg, illetve századunk emberi-erkölcsi problémáit exponálják a fogalmi általánosításnak hol a figurativitásra építő Kezek 3