Hevesi Szemle 11. (1983)
1983 / 1. szám - MÚLTUNK JELENE - Sugár István: Miként jutott Eger Rákóczi Ferenc kezére
kai, s szőlők felé igen magas kiszögelő védmüvek- kel (ez utalás a lerombolt külső várra, S. I.), melyet a németek még a háború előtt leromboltattak, így csak az erős falú belső vár maradt meg. Zin- zendorf gróf parancsnoksága, s a helyőrség elég gyenge volt... Az ostrom kezdetén a várban húzódott rácok néhány magyarral együtt elég élénken kiröhantak sáncaikra, de miután mindig visz- szanyomtam őket, a legjobb vitézeimet elvesztették, nyugodtan megmaradtak falaik között. Középszerű ágyúim egyáltalában nem árthattak az öreg. vastag falaknak, de a szökevényektől megtudtam, hogy a bombák okozta rázkódásoktól megrepedtek a víztartók, s kezdett a víz kiszivárogni belőlük. Minthogy ilyen módon vízszűke fenyegette a várat, azzal bíztattam magam, hogy a vár helyőrsége nem sokára megadásra kényszerül...” Kutatásaimmal tisztáztam, hogy a várbeliek kitörése során esett el például Györki Ádám is, Rákóczi lovas karabélyosainak ezredese. De a kuruc mazsarak vetette hatalmas bombák kártevése1 elől jó menedékül szolgáltak a vár kazamatái és kaszárnyatermei. Rákóczi leírásához meg kell jegyeznem, hogy a várbeliek vízellátásáról csupán 3 kút gondoskodott —, de nem kis nyomatékkai hívom fel a figyelmet arra, hogy a vár udvarán ma is látható mély kút abban az időben még nem volt meg, s azt csak az 1800-as évek utolján ásatta a katonai hatóság. A mozsarakból vetett bombák becsapódása utáni felrobbanása oly mértékben rázkódtatta meg a várdomb sziklatömbjét, hogy a kutakat tápláló vízereket a földrezgések átmenetileg eliszapolták, el- tömeszelték, úgyannyira, hogy számottevően leapadt a három kút vízhozama. Ez a jelentés azért is igen figyelemre méltó, mert néhány esztendő múltán, amikor a császári hadak vették ostrom alá a kuruc kézen lévő várat, a császári tüzérség mozsárágyúi is súlyos zavart okoztak a vár vízellátásában. Rákóczi egy hónapon át, 1704 márciusában hasztalan ágyúztatta az egri várat. A hónap utolján egy rövid időre Gyöngyösre távozott, hogy ott tárgyalásokat folytasson a Habsburg-uralkodó küldöttével, Szécsényi Pál esztergomi érsekkel. De onnan visszatérve folytatta Eger vára lövetését. Ekkor Rákóczi Ferenc legteljesebb meglepetésére az egri kuruc táborba érkezett gróf Forgách Ferenc császári generális, Borsod vármegye főispánja, hogy bejelentse a szabadságharchoz való csatlakozását. Rákóczi emlékiratából már többet megtudunk a Forgách-féle behódolásról: „Hűséget esküdött nékem és elmesélte mindazt a méltatlanságot, mely a bécsi udvar részéről érte, mely hamis jelentések és gyanúsítások alapján már éppen letartóztatta volna őt, ha el nem menekül. Csak a háború után, Törökországban vallotta be nékem, hogy az akkori római király, József beleegyezésével állt a pártomra ...” A kuruc tüzérség hasztalan lőtte a várat, sőt lőszerutánpótlási mizériák folytán mérsékelni kellett a tüzelést, de a hevesvérű Bercsényi őszinte elkeseredéssel fakadt ki egy Rákóczihoz intézett levelében: „EGER! EGER! CSAK NEM JÓ NEKÜNK EGERESZNÜNK!” Mivel Rákóczi nem vesztegethetett el annyi időt Eger vára megvételével, az átállt Forgách generálisra bízta a hadművelet irányítását, bízva abban, hogy meg fogja ő találni, mint volt császári tiszt, az útját-módját Zinzerdorf behódolásának. Rákóczi Ferenc eltávozott tehát Eger várának a falai alól, és Forgách gróf haladéktalanul felvette a kapcsolatot a várban zárkózott Zinzendorffal. Rövid alkudozás eredményre vezetett, mely szerint 8 hónapon át a kuruc csapatok beszüntetik hadműveleteiket és teljesen passzívan viselkednek, hasonlóan a várbeliek. Amennyiben 1704. december 17-ig nem érkezik Habsburg katonai segítség felmentésükre, úgy Zinzendorf átadja a várat Forgáchnak, s császári hadinépével egyetemben szabad elvonulást kap Budára, A 8 hónap alatt maga a város folytat-, háttá zavartalanul életét. Az 1704. április 17-én, aláírt kapitulációs megállapodás feltételeinek maradéktalan betartásával, a vasszigorú Ráti Gergelyt állította Rákcózi az Eger alatti kuruc csapatok élére. Maga Rákóczi örömmel fogadta a megállapodást és azt összeegyeztethetőnek találta katonai terveivel. A várba vonult rác és német lakosság ismét lehúzódhatott a városba és folytathatta korábbi életét, s a kitelepített magyarok is hazatértek feldúlt otthonaikba. S ezek után lássuk Telekessi István püspök-főispánt cserépvári internáltságában. Miután értesült arról, hogy bevádolták Rákóczi előtt, terjedelmes magyar nyelvű levélben tisztázta magát a 71 esztendős egyházfő. Azért is célszerű megismerkednünk ezzel a jelentékeny irattal, mert fényesen megvilágítja nemcsak eddigi, de a szabadságharc alatti későbbi szerepét is, a püspök gondolkodását és lelkivilágát. Olvassunk hát bele e fontos levélbe: „ ... tiszta szívből bánom, hogy nem szolgálhatok kegyelmeteknek, mivel nem tekintvén azt, hogy a vármegyében kegyelmetek között nem lakhatom, melyet még az idegen nemzet is, kit ellenségnek tartunk (tudniillik a Habsburg-kormányzat, S. I.) megengedett, látván, hogy ily öreg állapotban az egész széles püspökségemben nincs annyi helyem, az hová a fejemet lehajthassam, azzal sem gondolván. hogy SZÁMKIVETÉSEMBEN LÉVÉN, előbb- beni egyetlenegy lakó városomban (Egerben, S. I.) minden névvel nevezendő, s életem táplálására sok ezer forintokból álló alkalmatosságaim mind hamuvá lettek. Végre egyetlen rezidenciámnak és szegény benn nyomorodott, s magától is méltóságos generális úrtól (Bercsényitől, S. I.) hazámnak és benne lévő alkalmatosságomnak oltalmára rendeltetett cselédeimnek áruló nevét költvén, házamat elpusztították, cselédeimet pedig velem együtt halálra üldözték. Mindezeket nem tekintvén, mondván, hanem a bosszúállást Istenre hagyván, sőt amennyire mindezek kizárólag az én személyemet illetik, Istent azon kérem is, hogy senkinek közülök véteknek ne tulajdonítsa. MINDENNYI VESZEDELMES HABOK'KÖZÖTT IS EL NEM TÁVOZOM KEGYELMETEKTŐL. HANEM MÁST VÉGRE NEM VIHETEK IS, LEGALÁBB A FEJEDELEMNÉL. AZ APOSTOLOKKAL KIÁLTANI ÉS ESEDEZNI FOGOK: DOMINE, SALVE NOS, 38
