Hevesi Szemle 11. (1983)
1983 / 1. szám - MÚLTUNK JELENE - Sugár István: Miként jutott Eger Rákóczi Ferenc kezére
get —, azaz a kurucokat —, a város és a vár falaitól. Telekessi ekkor tehát, mint a vármegye örökös főispánja, s az egri egyházmegye élére a Habsburg király által állított püspök minden telhető erejével és hatalmával Lipót hűségére és a Rákóczi- mozgalom ellen mozgósította az erőket. Nem szabad azonban elfelednünk, hogy abban az időben nem is tehetett volna másként, hiszen nem csupán az uralkodó parancsa kötelezte erre, de Eger várában Habsburg-hű császári csapatok állomásoztak. Semmiképpen sem megvetendő, vagy éppen lekicsinylendő motívumként játszott bele Telekessi állásfoglalásába az a döntő körülmény is, hogy „a bécsi király”, mint legfőbb kegyúr biztosította részére egyházfői méltóságát. Éppen a főkegyúri jog vaserejénél fogva tartotta Magyarország mindenkori uralkodója politikai tekintetben is kezében a hazai püspöki kart. S közben a hadiesemények rohamléptekkel közeledtek a kulcsfontosságú Eger felé. . . Augusztusban a kurucok már rajtaütöttek a város határában legelő jószágokon, s elhajtották azokat. Ettől a naptól kezdve Eger polgársága rendszeres éjjeli őrjáratokat tartott a város körül cirkálván, sőt a templomtornyokból őrszemek kémlelték a mesz- szi környéket. Szeptember 1-én Mezőtárkánynál bukkant fel egy erős kuruc csapat, sőt ott tábort is vert magának. Ezekben a pattanásig feszült napokban, 1703. augusztus 29-én bocsátotta ki Rákóczi Ferenc híres vetési felhívását Heves vármegyéhez, csatlakozásra szólítván fel lakosságát a szabadság kibontott zászlói alá. A terjedelmes és a Heves megyei Levéltárban meglévő terjedelmes pátensnek csak néhány fontosabb, érdekes részletét ismertetem. „ ... Adjuk tudomására mindenkinek ezen nyomorodon hazánkban, s nevezet szerént Heves vármegyében lakozó egyházi, s világi, úri, s nemesi és fegyverviselő, avagy fegyverviselhető, egyszóval: minden rendű embernek, hogy Isten ő szent felsége ezen édes magyar hazánk régi dicsőséges szabadságának, s törvényes igazságnak felszabadítására és az elviselhetetlen törvénytelen kegyetlen igának kivetésére, fegyverekkel törvénytelenül keserves bújdosásra űzetett, keserves sorsunk után, most nemcsak édes Magyarországnak határára, de már nemes Bereg, Bihar, Közép-Szolnok, Szatmár, Kraszna és Ugocsa vármegyékbe is szerencsésen béhozván, akarnánk ezen fegyverviselésünknek okát minden rendeknek ezen nemes vármegyében is pátensünkkel világosítanunk és bizonyossá tennünk: hogy egyedül hazafiságunktól viseltetvén, megnyomorodott hazánk keserves, törvénytelen szenvedését és az idegen nemzettől törvényeink diplomájának igazsága ellen való sanyargatásait szánakozó szívvel érezvén, minden személyes érdekre való törekvés nélkül vettük kezünkhöz most nemzetünk sorsát, amikor a szabadulásnak oly bizonyos alkalmatosságait láttuk, hogyha most nem, soha többször hazánk felszabadulását nem remélhetni ...” Rákóczi nemes veretű szavai nem maradtak meghallgatás nélkül Heves vármegyében sem, nemcsak azért, mivel a megye területéből mintegy 50 ezer hold földesura volt maga, Rákóczi, hanem mert egyre elviselhetetlenebbnek bizonyult a Habs- burg-udvar elnyomó rendszere. A szabadságharc szerencsecsillaga egyre magasabbra hágott, s egyre szűkült a kurucok gyűrűje Eger körül. Szeptember 8-án érkezett meg Egerbe Ónodról Pap János kuruc kapitány levele, mely kategorikusan a város és a vár átadására szólította fel Telekessit, aki azonban még csak válaszra sem méltatta a kálvinista tiszt sorait, mivel abban bízott, hogy a még ellenálló Szolnok császári katonai ereje megmentheti Egert is a kurucok elöl. Azonban szeptember 21-én Szolnok megadta magát a kuruc ostromgyűrűnek, s ez rendkívül kényes helyzetbe hozta az egri várban állomásozó Pfeffershofen-ezred osztrák katonáit. Heves megyében először Gyöngyösön alakult ki a szabadságharc gócpontja, ahonnan azután megyénk egész területére szétsugárzott a kuruc mozgalom. 1703. október 3-án már a keményszavú Bercsényi Miklós generális szólította fel az Egerben tartózkodó megyei vezetőket a szabadságharchoz való csatlakozásra. Ezt a felhívást már nem a püspök-főispán, hanem Ordódy alispán utasította el. A kurucnak felcsapott Gyöngyösön kibontakozó vármegyei mozgalom élére a nagy tekintélyű Al- mássy János, a vármegye első alispánja állott. Al- mássy 1703. október 4-én —, mint Bercsényi megbízottja —, kihirdette Heves és Külső-Szolnok vármegyék területére szólóan a közfelkelést, melyből érdemes megismerkednünk a legfontosabb mondattal : „... Kapott hatalom és kemény parancsolat folytán, hogy minden rendben lévő nemes és nemtelen embereket, ki lovon, ki gyalog, és aminő fegyveres lehet, felültetvén, harmad nap alatt hová Bercsényi Generális Urunk Önagysága parancsolja, vélem együtt oda jöhessen.” A gyülekezés helyéül és időpontjául a következő vasárnapot jelölte meg Gyöngyös városába. A kuruc mozgalomnak rendkívül nagy szerencséje volt akkor, amikor sikerült megnyernie a nagy és szent ügynek Almássy Jánost, mert köztiszteletben álló személye megtörte a jeget és megindította a kettős vármegyei földesuraknak is Rákóczi táborához való csatlakozását. A Gyöngyösön összesereglett kurucnak felcsapott megyei fegyveresek Almássy Pál és Dévay Pál parancsnoksága alatt indultak meg Eger megszerzésére. Táborukat Makiár és Andornak között állították fel. A parancsnokság Andornakon ütötte fel szállását. Közben azonban a császári hadvezetőség is akcióba lépett, s Mohr Henrik várkapitányt Zinzen- dorf Ferdinánddal váltotta fel Egerben, aki azonban Budáról csak parasztruhába öltözötten tudott átszökni a kuruc erőkön keresztül. 1703. október 16-án érkezett meg kalandos út után Egerbe, s a következő nap, parancsához híven, át is vette a várban állomásozó császári fegyveres haderő feletti parancsnokságot. A város felkészült a védelemre. Lezárták a városkapukat, a polgárság fegyvert fogott, s a katonaság pedig a várban állt készenlétben. Míg Almássy felszólította a várost és a várat a 35
