Hevesi Szemle 11. (1983)

1983 / 1. szám - MÚLTUNK JELENE - Sugár István: Miként jutott Eger Rákóczi Ferenc kezére

get —, azaz a kurucokat —, a város és a vár fa­laitól. Telekessi ekkor tehát, mint a vármegye örökös főispánja, s az egri egyházmegye élére a Habsburg király által állított püspök minden telhető erejé­vel és hatalmával Lipót hűségére és a Rákóczi- mozgalom ellen mozgósította az erőket. Nem sza­bad azonban elfelednünk, hogy abban az időben nem is tehetett volna másként, hiszen nem csu­pán az uralkodó parancsa kötelezte erre, de Eger várában Habsburg-hű császári csapatok állomá­soztak. Semmiképpen sem megvetendő, vagy éppen lekicsinylendő motívumként játszott bele Telekessi állásfoglalásába az a döntő körülmény is, hogy „a bécsi király”, mint legfőbb kegyúr biztosította részére egyházfői méltóságát. Éppen a főkegyúri jog vaserejénél fogva tartotta Magyarország min­denkori uralkodója politikai tekintetben is kezé­ben a hazai püspöki kart. S közben a hadiesemények rohamléptekkel kö­zeledtek a kulcsfontosságú Eger felé. . . Augusztus­ban a kurucok már rajtaütöttek a város határá­ban legelő jószágokon, s elhajtották azokat. Ettől a naptól kezdve Eger polgársága rendszeres éjje­li őrjáratokat tartott a város körül cirkálván, sőt a templomtornyokból őrszemek kémlelték a mesz- szi környéket. Szeptember 1-én Mezőtárkánynál bukkant fel egy erős kuruc csapat, sőt ott tábort is vert magának. Ezekben a pattanásig feszült napokban, 1703. augusztus 29-én bocsátotta ki Rákóczi Ferenc hí­res vetési felhívását Heves vármegyéhez, csatlako­zásra szólítván fel lakosságát a szabadság kibon­tott zászlói alá. A terjedelmes és a Heves megyei Levéltárban meglévő terjedelmes pátensnek csak néhány fontosabb, érdekes részletét ismertetem. „ ... Adjuk tudomására mindenkinek ezen nyomo­rodon hazánkban, s nevezet szerént Heves vár­megyében lakozó egyházi, s világi, úri, s nemesi és fegyverviselő, avagy fegyverviselhető, egyszóval: minden rendű embernek, hogy Isten ő szent felsé­ge ezen édes magyar hazánk régi dicsőséges sza­badságának, s törvényes igazságnak felszabadítá­sára és az elviselhetetlen törvénytelen kegyetlen igának kivetésére, fegyverekkel törvénytelenül ke­serves bújdosásra űzetett, keserves sorsunk után, most nemcsak édes Magyarországnak határára, de már nemes Bereg, Bihar, Közép-Szolnok, Szatmár, Kraszna és Ugocsa vármegyékbe is szerencsésen béhozván, akarnánk ezen fegyverviselésünknek okát minden rendeknek ezen nemes vármegyében is pátensünkkel világosítanunk és bizonyossá ten­nünk: hogy egyedül hazafiságunktól viseltetvén, megnyomorodott hazánk keserves, törvénytelen szenvedését és az idegen nemzettől törvényeink diplomájának igazsága ellen való sanyargatásait szánakozó szívvel érezvén, minden személyes ér­dekre való törekvés nélkül vettük kezünkhöz most nemzetünk sorsát, amikor a szabadulásnak oly bi­zonyos alkalmatosságait láttuk, hogyha most nem, soha többször hazánk felszabadulását nem re­mélhetni ...” Rákóczi nemes veretű szavai nem maradtak meghallgatás nélkül Heves vármegyében sem, nem­csak azért, mivel a megye területéből mintegy 50 ezer hold földesura volt maga, Rákóczi, hanem mert egyre elviselhetetlenebbnek bizonyult a Habs- burg-udvar elnyomó rendszere. A szabadságharc szerencsecsillaga egyre maga­sabbra hágott, s egyre szűkült a kurucok gyűrűje Eger körül. Szeptember 8-án érkezett meg Egerbe Ónodról Pap János kuruc kapitány levele, mely kategorikusan a város és a vár átadására szólítot­ta fel Telekessit, aki azonban még csak válaszra sem méltatta a kálvinista tiszt sorait, mivel abban bízott, hogy a még ellenálló Szolnok császári ka­tonai ereje megmentheti Egert is a kurucok elöl. Azonban szeptember 21-én Szolnok megadta ma­gát a kuruc ostromgyűrűnek, s ez rendkívül ké­nyes helyzetbe hozta az egri várban állomásozó Pfeffershofen-ezred osztrák katonáit. Heves megyében először Gyöngyösön alakult ki a szabadságharc gócpontja, ahonnan azután me­gyénk egész területére szétsugárzott a kuruc moz­galom. 1703. október 3-án már a keményszavú Bercsényi Miklós generális szólította fel az Eger­ben tartózkodó megyei vezetőket a szabadságharc­hoz való csatlakozásra. Ezt a felhívást már nem a püspök-főispán, hanem Ordódy alispán utasította el. A kurucnak felcsapott Gyöngyösön kibontakozó vármegyei mozgalom élére a nagy tekintélyű Al- mássy János, a vármegye első alispánja állott. Al- mássy 1703. október 4-én —, mint Bercsényi meg­bízottja —, kihirdette Heves és Külső-Szolnok vár­megyék területére szólóan a közfelkelést, melyből érdemes megismerkednünk a legfontosabb mon­dattal : „... Kapott hatalom és kemény parancsolat foly­tán, hogy minden rendben lévő nemes és nemte­len embereket, ki lovon, ki gyalog, és aminő fegy­veres lehet, felültetvén, harmad nap alatt hová Bercsényi Generális Urunk Önagysága parancsol­ja, vélem együtt oda jöhessen.” A gyülekezés he­lyéül és időpontjául a következő vasárnapot jelöl­te meg Gyöngyös városába. A kuruc mozgalom­nak rendkívül nagy szerencséje volt akkor, ami­kor sikerült megnyernie a nagy és szent ügynek Almássy Jánost, mert köztiszteletben álló szemé­lye megtörte a jeget és megindította a kettős vár­megyei földesuraknak is Rákóczi táborához való csatlakozását. A Gyöngyösön összesereglett kurucnak felcsa­pott megyei fegyveresek Almássy Pál és Dévay Pál parancsnoksága alatt indultak meg Eger megszer­zésére. Táborukat Makiár és Andornak között ál­lították fel. A parancsnokság Andornakon ütötte fel szállását. Közben azonban a császári hadvezetőség is ak­cióba lépett, s Mohr Henrik várkapitányt Zinzen- dorf Ferdinánddal váltotta fel Egerben, aki azon­ban Budáról csak parasztruhába öltözötten tudott átszökni a kuruc erőkön keresztül. 1703. október 16-án érkezett meg kalandos út után Egerbe, s a következő nap, parancsához híven, át is vette a várban állomásozó császári fegyveres haderő fe­letti parancsnokságot. A város felkészült a védelemre. Lezárták a vá­roskapukat, a polgárság fegyvert fogott, s a kato­naság pedig a várban állt készenlétben. Míg Almássy felszólította a várost és a várat a 35

Next

/
Oldalképek
Tartalom