Hevesi Szemle 11. (1983)
1983 / 1. szám - JELENÜNK - Somos Lajos: Nők a pedagóguspályán
Nők a pedagóguspályán A pedagóguspálya az utóbbi évtizedekben oly mértékben elnőiesedett, hogy komoly problémákat vet fel a nevelő-oktató munka egész területén. Az elnőiesedés mértéke hivatalos adatok szerint országosan elérte a 80%-ot, ezen belül pedig egyes iskolákban a 100%-ot is. Van ugyanis elég sok iskolánk, melyekben egyetlen férfi tanerő sincs. Az elnőiesedés alapvető problémája nem abból származik, mintha a női tanerők kisebb mértékben tudnának, eleget tenni iskolai oktató-nevelő feladataiknak. Ebből a szempontból a legtöbb női tanerő nemcsak azonos szintű és értékű nevelőmunkát végez, igen sok esetben felül is múlják férfikollégáikat. A legsúlyosabb probléma abból származik, hogy a természet rendje szerint a fiatal női tanerők mamák is lesznek, s körülményeiktől függően 2—3 évig otthon maradnak, hogy kisgyermekeiket gondozhassák. Állásukat betölteni nem lehet véglegesen, mivel jogviszonyuk az iskolával változatlan marad, s ha a gyermekgondozási segélyt már nem szükséges igénybe venniök, visszatérnek munkahelyükre. Az első számú probléma tehát a gyesen levők helyettesítése. Kevés az olyan iskola, amely a gyesen lévők helyettesítését a tantestület törzsökös állományából tudja megoldani figyelembe véve az oktatás szakszerűségét is. Mit tehet tehát az iskola? Szükségmegoldásként képesítés nélküliekkel pótolja a kiesést, tehát olyan fiatalokkal, akik rendelkeznek ugyan érettségivel, de sem gyakorlatuk nincs a nevelőmunkában, sem a tanterveket, sem a tankönyveket nem ismerik, de a követelmények szintjével, az értékelés egyéni és közösségi szempontjaival, az oktatás és nevelés helyes módszereivel sincsenek tisztában. A kedvezőbb helyzetben levő városok próbálkozhatnak ugyan más helybeli iskolából megnyerni szakos tanerőket. Ez azonban különösen általános iskolák számára többnyire hiábavaló kísérlet. Tanügyigazgatási szerveink a képesítés nélküli tanerők számára szervezett tanfolyamokkal igyekeznek segítséget adni a szakképesítés hiányának pótlásához, ezen felül pedig patronáló tanárok kijelölésével. Mindez valamivel csökkentheti a problémákat, mégis, ha arra gondolunk, hogy ma már az általános iskolai tanárképzésnek négy évre van szüksége ahhoz, hogy megfelelő szinten és mélységben készítse fel a jövendő általános iskolai tanárait, nem nehéz véleményt alkotni arról, milyen mértékben adhat segítséget a helyettesítés gondjainak megoldásához akár a tanfolyamokon való felkészítés, akár a patronáló rendszer. A gyermekgondozási szabadságon levő pedagógusnők helyettesítése akkor is problémákat vet fel, ha az iskola saját belső tartalékaiból próbálja biztosítani az átmeneti kiesést. A tantestület létszáma és szakmai összetétele csak a legritkább esetekben teszi lehetővé a szakszerű helyettesítést. A más szakossal való helyettesítés valamivel jobb ugyan, mint képesítés nélküliek alkalmazása, de csak általános pedagógiai szempontból. Különösen most, az új tantervek és tankönyvek bevezetésének időszakában. Nehéz elképzelni ugyanis, hogy egy más szakos tanár megfelelően helyettesíthessen bármely más tantárgyat, pl. matematika—fizika szakos magyar vagy orosz nyelv tanítását. A jelenleg fennálló helyettesítési próbálkozások azt a veszélyt is magúikban hordják1, hogy év közben többször is változik a helyettesítő tanár személye, ami tovább súlyosbítja a nevelő-oktató munka gondjait, s kedvezőtlenül befolyásolja a tanulók egyenletes fejlődését, tanulmányi eredményeinek kialakulását. A pályaválasztási tanácsadásban nem ritkán találkozunk olyan tanulókkal, akik érthetetlenül alacsony szinten teljesítenek akár számösszefüggésekről, akár fogalmazási, helyesírási feladatokról van szó. Gyakran védekeznek ilyenkor a tanulók, azzal, hogy a kérdéses tantárgyakból egy- egy évfolyam során kétszer-háromszor is változott a tanár személye. Olyan esettel is találkoztunk már, amikor a matematika tanításában ugyanabban az osztályban ötször volt változás néhány tanítási éven belül. Az elnőiesedésből származó további probléma a tanulók én-ideáljának alakulásával kapcsolatos. Az én-ideál kialakulása ugyanis nagymértékben azoktól a mintáktól függ, amelyek nemek szerint adva vannak serdülő fiataljaink számára. A lányok én-ideáljának kibontakozását elsősorban a női tanerők segíthetik az iskolában, mint ahogy a fiúkét a férfitanerők. Mi van azonban azokban az iskolákban, melyekben egyetlen férfitanerő sincs? Honnan vegyék a fiúk a nemüknek megfelelő modellt, különösen, ha családja sem tudja biztosítani ezt bármely oknál fogva? Igaz, vannak akik azt vallják, hogy nők is tudnak „férfiasán” viselkedni, tehát ebből a szempontból is pótolhatják a férfiak hiányát az iskolában. Nekünk mégis az a véleményünk, hogy az én-ideál kialakításában lányok számára a női, fiúk számára a férfitanerők lehetnek az igazi modellek. Ez pedig azt a követelményt támasztja az iskolával szemben, hogy az iskola nevelőtestületeiben lehetőleg arányosan oszoljék meg a női és férfitanerők száma. ■ Ez, sajnos ma csupán kívánság, mert a férfi nem számára a pedagóguspálya elvesztette vonzását. A nők általában megtalálják számításukat a pedagóguspályán több okból is. Főiskolai hallgatók egyik vizsgálatunk során így nyilatkoztak erről a kérdésről: a pedagóguspálya közel áll a nőhöz, mert anyai hivatása révén közel a gyermekhez, s a gyermeknevelés a legősibb és legtermészetesebb feladatai közé tartozik. Ehhez még ilyesmit is hozzátehetek: A nők házasság útján is csinálhatnak karriert. Erre viszont a férfiaknak kevésbé van lehetőségük. Családi vonatkozásban a közgondolkodás ma is családfenntartó szerepet tulajdonít a férfinek, s ezt a pályaválasztás előtt álló fiúk többnyire igénylik is. Ha azonban a pedagóguspályára 29
