Hevesi Szemle 11. (1983)
1983 / 4. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Fekete István: Hadi tevékenység Heves megyében
rint a fő csapást a Hatvan és Kartal közötti nyolc- kilométeres szakaszról kiindulva tervezte végrehajtani Balassagyarmat irányába. Ebbe a körzetbe 8 hadosztályt 2074 löveget és aknavetőt, valamint 510 dlb harckocsit és rohamlöveget vont ösz- sze. Ez kilométerenként 260 löveget, valamint 64 harckocsit és rohamlölveget jelentett. Szűcsi és Lőrinci között az 53. hadsereg kapott parancsot arra, hogy négy hadosztálynyi erővel (harckocsi nélkül) támadjon Szécsény irányába. Az 53. hadsereg harmadik hadteste pedig, együttműködve a 27. hadsereggel, az ellenség mátrai, valamint a bükki kiszögellésnek a felszámolására kapott feladatot. 1944. december 5-én, 10 óra 45 pereikor, háromnegyed órás tüzérségi előkészítés után Szűcsi és Kartal között megindult nyolc szovjet hadosztály támadása. A szovjet csapatokkal szemben a 76. (német), a 20. (német) gyalog- és a 18. és 4. (német) SS páncélgránátos, a 13. (német) páncélos-, a 46. (német) és a 357. (német) gyaloghadosztályok, valamint a korábban harcokból kivonásra tervezett 2. (magyar) páncéloshadosztály egységei állnak. A támadó erők 13 órára elérik a Verseg—Nagy- kökényes terepszakaszt, ahonnan (a tervnek megfelelően) 13 óra 30 perckor harcba lép Kravcsen- ko vezérezredes 6. gárda harckocsi-hadscrege és Plijev tábornok lovas gépesített csoportja. A támadás ütemesen bontakozik ki, a Plijev-csoport december 9-én felszabadítja Balassagyarmatot. Friessner tábornok (mivel tartalékai nem voltak) sürgette a német vezérkart, hogy bocsássanak rendelkezésére újabb erőket. A helyzet valamelyest történő javítása érdekében, saját hatáskörén belül utasította a Csepel-szigetnél állomásozó Feldhernhalle páncélgránátos, valamint az Egerbakta közelében harcoló 24. (német) páncéloshadosztályt, hogy gyorsított menetben települjön át a veszélyeztetett körzetekbe. A 2. (magyar) páncéloshadosztálynak a Dunántúlra történő áttelepítését pedig leállítják. A 2. (német) páncéloshadsereget a főhadiszállás utasítja a Magyarország területére történő áttelep ülésre. A támadás megindulásának napján (december 5-én) Tyerentyev vezérőrnagy katonái felszabadítják Selypet és Lőrincit. A németek tervbe vették, hogy a Hatvan—Selyp—Lőrinci térségében levő ipari üzemeket leszerelik, a gépeket, terményeket elszállítják, a fontosabb objektumokat pedig felrobbantják. Ennek során mintegy 120 vagon lisztet, 160 vagon cukrot szállítottak el; a leszerelt üzemek gépeit, berendezéseit pedig csupán vagonhiány miatt nem tudták útnak indítani. A terveknek megfelelően, a „Hans”-részvényekkel és mintegy 2000 munkás közreműködésével épülő lőrinci erőmű alá éppúgy odakerültek a német aknák, mint a selypi cukorgyárhoz és cementműhöz, valamint a malom épületéhez. A németek az ipari üzem felrobbantását december 19-re tervezték, azonban a szovjet csapatok december 5-i offenzívája ezeket az elképzeléseket meghiúsította. A pánikszerű menekülés közben végrehajtott rombolások viszonylag csekély veszteséget okoztak. A selypi cukorgyár nagy raktárát sikerült felgyújtaniuk, valamint a cementmű villamos erőművét rongálták meg. A német—magyar fasiszta megfélemlítő propaganda ellenére, a felszabadított területeken a lakosság nagy létszámban kapcsolódott be az újjáépítésbe, a termelés beindításába. A lőrinci környékén levő bányákban néhány nap alatt beindult a termelés. A selypi cukorgyár területén elhelyezett aknákat az ottani munkások hatástalanították, még a németek ott-tartózkodása alatt, titokban. Ezt az üzemet a jelentős alkatrészhiány ellenére, az ott dolgozók leleménye, kezdeményezőkészsége hozta néhány nap alatt termelőképes állapotba. Az üzem dolgozói a cukorgyár igazgatójává egy (korábban is ott dolgozó, lengyel származású) vegyészmérnököt választottak meg. A környékbeli malomban dolgozók pedig megbízták a korábbi főgépészt az igazgatói teendők ellátásával és szintén hozzáfogtak a termelés beindításához. Ebben a malomban a munkások akadályozták meg, hogy a németek elszállítsák a lisztet. A mátrai és a bükki kiszögellés földrajzi és metetorológiai helyzete jelentős mértékben befolyásolta a technika alkalmazását. Miközben a védők nehéz fegyvereiket rejtve és a támadási irányok hatékony lezárása érdekében a legalaposabb előkészítés után helyezték el; addig a támadó szovjet csapatoknak a nehéz fegyverzetnek azt a viszonylag szűk körét is — amit a lehetőségek alapján hasznosítani tudták — az esetek többségében emberi erővel kellett mozgatniuk. A németek reménytelen helyzetét, parancsnokaik elvakultságát, írealitásérzékénék hiányát jól érzékelteti az a körülmény, hogy egyik legképtelenebb parancsot követte a másik. Ebben az időszakban a 6. (német) hadsereg parancsoka Fret- ter-Píco tábornok például a következőket adta ki katonáinak egyik utasításában: „... Most az a fő feladatunk, hogy helytálljunk... Aki most gyengének bizonyul, nem méltó rá, hogy felesége és gyermeke szemébe nézhessen”. így a német katonai vezetők felelőssége vitathatatlan abban az értelmetlen küzdelemben, ami a Mátrában és Bükkben folyt minden völgyért, magaslatért, hegyi településért és házért. A 2. ukrán front parancsnokát aggasztotta az a helyzet, amely a mátrai és a bükki kiszögellés- ben kialakult. Fennállt ugyanis annak a veszélye, hogy az ellenség ebből a térségből ellencsapást készítsen elő a főerők szárnyára és hátába. Ezért egyre égetőbb feladattá vált ennek a kedvezőtlen helyzetnek a megszüntetése. December 9-én ezért Malinovszkij marsall hadműveleti szünetet rendelt el, és utasította a front jobbszárnyán harcoló csapatokat, hogy tevékenységükkel teremtsenek még kedvezőbb feltételt a Mátrában és a Bükkben folyó harctevékenységék mielőbbi befejezéséhez. December közepén a jobbszámyon harcoló 27. és 40. (szovjet) hadsereg kemény harcok árán eléri Sátoraljaújhely—Putnok körzetét. Trofimenko vezérezredes a 27. hadsereg támadását legyező alakban bontakoztatja ki; a balszárnyon harcoló 35. lövészhadtestnek olyan parancsot ad, hogy 53
