Hevesi Szemle 11. (1983)
1983 / 4. szám - JELENÜNK - Kiss Gyula: Verpeléti akácos
as forradalom alkalmával a hitközség levéltárát és templomát teljesen kifosztották, a kegyszereket elhordták”. A zsinagóga ékkor több mint kétszáz éves volt, s egy, <a temetőiben talált héber feliratú sírkő 1628Jból származott. Mindebből arra lehet következtetni, hogy háromszáz év előtt már hitközségi élet volt Verpeléten. A lexikon ekkor 200-ra teszi az izraelita lakosak számát. Nemcsak ekkor, de a negyvenes évekig működött Verpeléten a „jó nevű Jesiva” (héber hit- tudományi főiskola), a lexikon megjelenése idején 25 növendékkel. A második világháború idején már csak 42 zsidó élt Verpeléten, a deportálásból 11-en jöttek vissza. Ma már egyetlen zsidó sem él a nagyközségben. Csupán az első pillantásra indokolatlan e kérdéssel itt ilyen részletesen foglalkozni, mivel Ver- pelét kétségtelenül megkülönböztetett helyzetét az itt élő zsidóság motorikus tevékenységének is köszönhette. Köztudott, s számos példával bizonyított, hogy a zsidóság mily eleven élettempót diktált, ahol nagyobb tömegben élt. Ady Endre Nagyváradét szokták itt idézni. Ipar, kereskedelem, szellemkultúra fogták egymás kezét, ahol az ország rohamosan kapitalizálódó városaiban az emancipálódott zsidóság buzgalma éhhez teret kapott. A vasútállomás mellett iaz egyik épületen, a lehullott betűk ellenére is kiolvasható, hogy ott a Verpeléti Népbank Pinoevállalat székelt valaha. A szomszéd épületben az Eger-—-Mátra vidéki Bor- gazdasági Kombinát „kósCher pincészete” működik ma. Magyarország egyetlen ilyen gazdasági létesítménye nemcsak a hazai ortodox vallású izraeliták borfogyasztási igényeit elégíti ki, innen de szállítanak Európa jó pár országába, föl Dániáig. A lakosság mintegy 90 százaléka még az 1930 —40-es években is a mezőgazdaságból élt. Jóllehet, adottságai folytán megtarthatta volna e szerepkör elsődlegességét, az aktív keresők foglalkozási jellegében itt is végbement az a változás, ami országosan ismert. A két társközség lakóit — ilyen értelemben most — egységbe foglalva: 2095 aktív keresőből 1134-en dolgoznak ma az iparban, s e szám felénél is kevesebben a mező- gazdaságban: 473 fő. Még úgynevezett „egyéb” ágazatban, amin döntő mértékben különböző szolgáltatást kell érteni, itt többen keresik kenyerüket, mint az „őstermelésben” (488-an). Az országois aránynak pontos megfelelőjeként, az összlakosság egynegyede nyugdíjas itt is. A századfordulón Verpeléten 512 lakóház volt — 1970-ben 1218 lakóépület, 1440 lakással. Egy lakásra 3,2 fő jutott. Kicsit kuriózumként jegyezzük meg a hivatalos megállapítást: a lakások 48 százaléka 1849—1944 között épült! Tíz év múltán a lakossági összeírás némileg több lakóházat (1296) talált. Nyolc közöttük többszintes, kétszobás 662, három- vagy több szobás 41. A fürdőszobával ellátott lakások számát jelenleg 70 százalékra teszik. Még ma is kísértő jelenség a „tiszta szoba”, ahová csak „sátoros” ünnepek alkalmával szokás belépni, s persze betegség, haláleset idején. A monoton élet a nyári konyháiban folyik. Hogy a fiataloknál ez másképpen van? Természetesen. Igaz, kisebb lakásokban élnék — ha ilyenre futja —, azokat viszont „belakják”. Venpelétnek ma már megvan a kommunális alapellátottsága. 26 kilométernyi útjai, utcái — mondottuk — rendezettek, tiszták, éjjel jól kivilágítottak. A központ akár a vidéki kisváros benyomását is keltheti a jóindulatú szemlélőben. A Tárná völgyére ,, telep ítét't” hat kútból kitűnően megoldották a vezetékes vízellátást. Az utcákra épp kirakott kukák mutatják, hogy intézményesített a háziszemét-szállítás, mint később megtudjuk, 1979 óta. A helyi autóbuszjárat a közeli Domoszló és Kisnána forgalmát is „kiszolgálja”. Nincs viszont szennyvízcsatorna, jóllehet a tervekben régóta szerepel, a most érvényben levő szerint 1985-ig kellene megépíteni. Hogy ismét Borovszkyt idézzük, azt írja 1909- ben, hogy ekkortájt gróf Károlyi Mihálynak, gróf Sztáray Taszilónak, Baranyay Miklósnak és Grósz Jakabnak van Verpelét határában nagyobb birtoka. Károlyi 1918—19-lben földosztótt, a Sztáray- és Grósz-földeket a negyvenötös földosztás során vették igénybe, bizonyos Hásenfeld- és Schnel- ler-birtokokkal egyetemben. És itt pillantsunk visz- sza a földosztást megelőző időszak birtokállapotaira. A verpeléti Dózsa Mgtsz megalakulásának 30. évfordulójára egy, a szövetkezet történetét tartalmazó, mintegy 120 oldalas könyvecskét jelentették meg A verpeléti három évtized címmel. (Szokásféle ez Hevesben, én is őrzőik négy-öt ilyen kiadványt.) A könyv több fotóval, egyéni vallomásokkal bővítve adja a harminc év történetét, de haszonnal forgathatja az is, aki a korábbi állapotokról kíván tájékozódni. Ebből idézzünk a hajdani birtokviszonyokról. Egy 1935-ös fölmérés szerint a község 1074 gazdaságából a földiből élők egyharmadának semmilyen birtoka nem volt, ezzel szemben 11 gazdaságnak a tulajdonában volt az összes földterületnek csaknem a fele! 9172 kh összterületből a szántó 4 és fél ezer holdat tett iki, de meghaladta az ezer holdat a szőlőterület is. Jelentős volt a legelő (nagy állattartási lehetőségekkel) s az erdő is. Megtudjuk azt is, hogy a verpelétiek „jó kereskedőemberek” voltak, boruk, dohányuk, zöldségük hamar gazdára lelt. Mi a helyzet ma? A rendelkezésre álló adatok szerint a két társközség külterülete 5112 hektár, éhből szántó 2786, szőlő 348, gyümölcsös 132, s az erdő 2033 hektár, a többi rét és legelő. A külterület jelentős részén a tsz gazdálkodik, a viszonylag nagy erdőterületből 1282 hektár a Mátrai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság tulajdona. Eme alaptevékenységen túl, jelentős a tsz melléküzemági tevékenysége, szeszfőzde, fafeldolgozó, építőbrigád stb. A múlt év decemberében textilfeldolgozó üzemet ás létesítettek. A melléktevékenységeknél elsődlegesen nem annyira a hasznosságot keresem — a lehetőséget inkább, hogy a fiatalok helyhez kötődjenek, s ne vágyódjanak el el a városi-ipartelepi „panelsivatagokba” — miként ez utóbbi lakásmódot már-már túlzott szigorral fogalmazzuk. Mivel.... Egy beszámoló vé23
