Hevesi Szemle 11. (1983)
1983 / 4. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Salga Attila: Leláncolt kötelékek
kezilk, akiktől még arra sem telik, hogy rendesen köszönjenek. Legszívesebben talán még belém is rúgtak volna, belém, a szegény, kiszolgáltatott özvegyasszonyba, aki olyan kedvesen akart közeledni hozzájuk, de ők a nagyképűségüket magúik előtt tolták, mint valami pajzsot. Csak ezek a hatalmas, nedves FALAK ne lennének! Fojtogatnak, megfulladok, áporodott pinceszag árad belőlük az ajtó alatt, huzat van, fázom ... S ha már itt is vannak ezek a FALAK, miért nincsenek vasbetonból, gumiból, hogy ne halljam, mit beszélnek!? Eddig nagyon jól megvoltam itt egy szál magamban az én kulturált világomban, összkomfortos magányomban, ahol nem voltak FALAK, mert képzeletem túllépett rajtuk (az én képzeletem még a vasbeton-gumi falon is áthatol!), gyermekkori játszótársaimmal boldogan hancúroztunk a pázsiton, virágot szedtünk — pitypang és kakukkfű, cickafark és harangvirág ... Üjiból csobogott a házunk melletti patak. Orczy Henriette bárókisasszony lovagolt át rajta, fehér lovon, fehér arccal... Jaj, ezek a FALAK is fehérek!... Ez a Seduxen jót tett... Én is hamvas arcú, karcsú voltam . . . Búzavirágkék ruhámban ... — O — Megvettem Bartha Lajos Pszidhológiai Értelmező Szótárát. Hosszú napokat olvasom. Szótárt még sohasem olvastam, nem is arra vailó, de egyszerűen felüdít, ha olyan idegen szavakat, kifejezéseket találok benne, amelyek a szomszédaimra illenek: aberráció (rendellenesség, eltérés a normálistól), affektivitás (erősebb érzelmi, indulatteli reagálásra való hajlam), amorális pszichopata (viselkedését az éppen aktuális emóciók, indulatok, vágyak, ösztönszerű törekvések határozzák meg, magatartását nem korlátozzák az embertársakra vonatkozó megfontolások) . . . Most már tudatosan figyelem a szomszédban zajló eseményeket, páhbeszédeket, veszekedéseket. A szomszédék fiának például kompenzációja van. Ez olyan viselkedés, amely kárpótolni akar valamilyen hiányt a személyiség jellemében. Ugyanakkor ez a cselekvés részleges kielégülést is okoz a közvetlen kielégülések hiányában. Tehát olyan teljesértékűségre való törekvésről van szó, amely a fiú esetében abnormális érvényesülési vágyhoz, önmaga túlértékeléséhez vezet. — Jaj, ne avatkozz már bele minden dolgomba, a rohadt eget neki! — Csak a könyveket raktam oda, kisfiam. — Azokat a rohadt meséskönyveket?! Hát már csak nem süllyedek odáig, hogy még most is főhelyre rakom. Aztán meg, ha jönnek Bütyikőék, majd kiröhögnek, hogy ovis lettem megint. — Jól van, de ott az apádé is ... — Hülye vagy te! Az?! Azok meséskönyvek?! „Apucilka metyéty könyveket ojvas.” Az vagy te, törpe, meg Hófehérke. Mikor kicsike voltam, akkor olvastam, most meg ki vele a szemétbe. Vagy szétverem ezt a rohadt világot!... — Vigyázz, felborul! — Na ne mondd már! Közös erővel, a faterral széjjelhajigáljátok mindig az ólomkatonáimat is! Ezentúl nem úgy lesz! Vedd tudomásul! Majd meglátjuk, hogy mi lesz, ha hozzá merték nyúlni a játékaimhoz. Semmi közötök hozzá! Te is mondod, hogy fogjam be a pofáimat, most én is mondom: fogd be te! Ezentúl így lesz: — Olyan randán mondtad, hogy csuda! — Nem érdekel engem, nekem így tetszik. Te másképpen érzékeled. Ha valamit hülyeségnek tartok magamtól, azt és mondom meg, ne szóljál bele! Ha Borsó vagy valaki jön hozzám, majd ő bírja értékelni. Te meg menj át a másik szobába, feküdje le, aztán aludd ki magad, mert bediliztél... ! Ilyen „párbeszédeket” hallgattam naponta többször is. Javában tombol a nyár, a virágokat is leszedtem a párkányról, mert kiégette volna őket a nap. Más normális ember ilyenkor kimegy a szabadiba, valahol víz mellett tölti a szabadságát, de ezek — itthon gubbasztanak, vergődnek, kiabálnak. A férfinak abuliája van, akaratgyengesége, kóros aktivitáshiánya. Olvas, tévét néz, rádiót hallgat, alszik, horkol mosdatlanul kel-feksziik, a szőnyegre hamuzik . . . Az asszony pedig konfabulan- cióban szenved. A valóságnak meg nem felelő eseményeket úgy mondja el, mintha azok megtörténtek volna. —- Vénségedre még az ágyba csinálsz, csak itt döglesz, mint egy darab fa. Ahhoz is lusta vagy, hogy vizet igyál, inkább még a konyhába se mész ki, oszt a szőnyeget meg behamuzod azzal a büdös bagóddal. Akkor vótam én a legnagyobb marha, amikor hozzád mentem. A Kiss Pista is elvett véna, térgyen állva könyörgött, hogy őtet válasszam, aranyba foglalja a nevem, meg rám íratja a házát... De én ... ! Agyalágyult! Ezt a rozzant, töpörtyű, kiherélt kanlkutyát választottam, oszt ez a hála!? Egy keresztül szál szalmát nem csinál, csak döglik, engem meg majd felvet a munka! Akkor vótam és a legnagyobb ökör, amikor nem a Nemes Lajcsit választottam, pedig az is hogy könyörgött! Még a vásárhelyi búcsúba is utánam koslatott, búcsúfiát is vett; ott disznók röfögtek az ó'llba, tehenek bőgtek az istállóba, még juhok is vótaik, meg lovak, itt meg csak a roha- dás. Hogy egyen meg a penész, vigyen el a gyalázat, ne bocsássa meg Jézus Krisztus ... ! Az én szomszédaim beteg emberek! Mosdatlan beszédűek, abnormális viselkedésűk teljesen idegen az én harmonikus világomtól. És ilyenekkel kell nekem megosztani a folyosómat, a vízcsapból a vizet, a levegőt, a FALAKAT! Amikor józan ésszel már nem bírom tovább ezekdt a konfliktusokat, be-bekapcsolom a lemezjátszót, de a lelkem nem tud újból átlényegülni, nem járja át a muzsika, nem tudok vele egyesülni. Az olvasás sem tud lekötni, mert az emberi aljasság és rosszindulat átterelődik még az ajtó alatt, a FALAKON keresztül is. . . Amikor a tanács kiutalta nekem ezt a lakást, arról nem volt szó, hogy az ilyen elemek megkeserítik az életem .... Nemrég arról bizonyosodtam meg, hogy az egész családra a projekció jellemző, vagyis az, hogy saját be nem vallott vágyaikat, hibáikat rendszeresen 9
