Hevesi Szemle 11. (1983)
1983 / 4. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Salga Attila: Leláncolt kötelékek
másokra vetítik, másoknak tulajdonítják. ... A lépcsőházi bejáratnál levő virágcserepet felborítva találtam, kifolyt belőle a föld, szét volt taposva az én gyönyörű muskátlim .. . Igazán békés temrészetű vagyok, tudóik is alkalmazkodni, ha muszáj, de ez már mindent felülmúlt. Marikától, a legkedvesebb tanítványomtól kaptam, amikor nyugdíjaztak: „Emlékeztetőül, örök mementóként, sok szerettettél és hálával”. Még most is őrzöm valahol a kis cédulát. Magam locsoltam, ápoltam, állandóan virágzott, a csodájára jártak volna, ha kint a bejáratnál helyezem el, de nagyon féltettem. S akkor idejönnek ezek, és felrúgják a legelemibb együttélési szabályokat is. Csak az a kölyök lehetett, mert annak még a szeme sem áll jól. Nagyon izgultam, bevettem egy Seduxent és úgy kopogtam be hozzájuk. Benyitottam, mert nem kaptam választ. Bár ne tettem volna! Ápo- rodott dohszag áradt mindenhonnan ... Szemben egy ócska vitrinsor, repedt, törött üveggel, porszínű heverök összetolva, rajta horkolt koszos munkaruhájában az öreg. A fiú a padlón játszott az ólomkatonáival. Az asszony üveges szemeivel bámult a nagy semmibe. . . Büdös pálinkaszag! Hányinger környékezett, nem mertem az ajtóból beljebb menni... — Mi a francot akar?! Mi?! — Rám nézett ugyan az asszony, de nem hiszem, hogy látott is, mert csak úgy maga elé mondta. — Vén banya, csukd be az ajtót, huzat van! — Ügy kiáltott rám az a kölyök, mint az anyjára szokott. De aztán az ajtó nagy csattanással magától becsukódott. — Kérem, én azért jöttem . . . , mert... csak a fiuk lehetett, aki a bejáratnál széttiporta a muskátlimat .. . — Én a Lackót jól nevelem, vegye tudomásul, az nem foglalkozik a maga koszos virágaival. Oszt különben is, ki látta? Látta?! Látta valaki, mi?! Jobb lenne, ha a saját portáján söpörne. Korán reggel csapkodja az ajtót, meg folyatja a vizet, csörög az edényeivel, meg huzatot csinál. Most meg a saját virágját is széjjeltapossa?! Tudjuk, hogy nem normális, mondták nekünk, de a hétszentségit, vegye tudomásul, hogy mink is itt lakunk, oszt itt minden ugyanúgy a mienk is! Mindig csak itthon dögliik, vonaglik, nem mer kimenni a napra, fél, hogy elolvad. Mink meg nem mehetünk sehova maga miatt, mert nem merjük itthagyni a lakást. Átkozott vén szipirtyó, aztán néhogy felgyújtsa, mert kisütöm benne a zsírját!... — O — Nyár van ..., forró, fullasztó ... Fehér ruhában, kék övvel a derekamon, kék masnival a hajamban futok, rohanok, el akaróim érni a horizontot ... Versenyben vagyok a bárányfelhőkkel, én viszem a szelet, az illatosat... Ha akarom, erős vagyok, mint a démon, ha alkarom, kedves és kívánatos, mint a szűz leány ajaka ... Niesak, kis búzavirág! Miért hajtod le kislányosan kócos fejedet? Körbefutlak, felvidítalak ... Te pipacs, mit kérkedsz piros taréjoddal? Szép vagy, büszke, hatalmasnak érzed magad, úgy pöffeszkedsz, mint valami hatalmas kakas a szemétdomb tetején! De én még tőled is hatalmasabb vagyok! Széllapátom odavág, s máris darabokban röpül velem vörös büszkeséged ... A szarkaláb még így is meghajol előtted, pedig te már nem vagy seniki a búzatábla széléin, csak zöld kóró maradt belőled, magházadat szétveri majd a jégeső, madarak begye emészt meg, beléd esik a zsizsik, a forró nap enyészt el, gyermekek unott játékaként a tűzben végzed .. . Most már egy kicsit magamhoz tértem. Jót tett még egy Seduxen, alvás és utána hiidegvizes borogatás. Ilyen szégyen még nem ért soha életemben! Hozzám ilyen szavakat nem vágott soha senki! Istenem! Istállót csináltak a lakásomból is. Ez a bűz, ez az oduszag, mindenbe beleivódik, lelassul tőle a vérem... Hát kinek ártottam én?! Bántottam én őket? Bevonultam az én magam kis világába, nem törődtem velülk. De nem hagytak nyugton . . . Szegény Lajoskám, ha most itt lennél velem . .. ! Milyen aranyos voltál, ahogy a kócos fejed az ölembe hajtottad. Hát arra emlékszele-e még, amikor kiszaladtál az udvarra, egyenest neki a jegyzőnek, a)ki éppen akkor jött hozzánk. Az meg felkapott, a magasba dobott, aztán elkapta a kis testedet, mint egy labdát. Te csak sikoltoztál, ordítoztál. Utána soha nem bocsátottad meg neki, mindig elbújtál amikor jött, és még a kedvenc selyemcukroddal sem lehetett előcsalogatni. Pedig nagyon rendes emiber volt a jegyző úr... Azt mondod, akkor is kilátszottak a fogai, amikor csukva volt a szája? Ö arról igazán nem tehet, hogy ezzel a szépséghibával jött a világra ... Nyugtalan, izgő-mozgó csintalan gyermek voltál: egyszer addig szaladgáltál, amíg össze nem estél, én ápoltalak, raktam rád a borogatást, legyezgettelek, de fél óra múlva már a konyhában nyalakodtál. . . .. . De ez még az előtt történt. . . — O — A szótárban nagyon sok szakkifejezést találtam. Mind illik a szomszédok betegségére. Cik- lotímia: mániás-melankóliás pszichopátia, hangulatváltakozás. Cinizmus: az erkölcsi értékeket nem tisztelő, az eszményeket és az elfogadott szokásokat lebecsülő és nyíltan gúnyolódó szemlélet és magatartás. Cirkuláris pszichózis: a mániás depressziónak az az alakja, amelyben a mániás és melankóliás szakaszok egészséges állapotokkal váltakoznak, vagy egészséges szakaszok nélkül váltakozva, illetve keveredve és ilyenformán periodikusan ismétlődve fordulnak elő. Családi konstelláció: azoknak az eljárásoknak az összessége, amelyek a gyermeket a családtagoknak egymáshoz való viszonyából eredően érik. Degenerálódás: valamely szerv vagy szervek, illetőleg a gondolkodásmód vagy jellemmegnyilvá- nulásoík fokozatos elfajulása, megromlása. Depresz- szió: lehangoltság, levertség (melankólia). Ego- diasztolé: túlzott, fokozott éntudat, az énérték túlbecsülése. Egoizmus: az olyan emberre jellemző állapot és magatartás, aki saját önös érdekeit a közösség, a társadalom és mindenki más érdekei elé helyezi.... 10
