Hevesi Szemle 11. (1983)

1983 / 3. szám - MÚLTUNK JELENE - Kovássy Zoltán: "Adatok és Kossuth - Görgey történelmi perhez

is. Mindez azonban nem mentség Bécs számára. A magyar polgári forradalom olyan lavinát indított el, amely a monarchia határain túl veszedelmet jelentett a cári önkényuralomra is. Amikor röviden kitérek ennek néhány bizonyítékára, azzal a céllal teszemi, hogy rámutassak a magyar tisztikar és Görgey tévedésére, akik közül sokan úgy vélték, hogy fegyverletétel esetén a cári haderőbe veszik át őket. Hogyan gondolhatták azt, hogy a polgári forradalom seregében harcoló, reformeszméket valló, sőt köztársasági beállítottságú katonák az önkényuralom hadseregében menedéket találhatnak?

A saját orosz népét is elnyomásban tartó I. Miklós cár már 1848-ban „Pétervárt, március 14- én (26-án)” kiáltványban fordult a szabadelvű mozgalmak ellen:

„Mi I. Miklós, császár és minden országok korlátlan ura

Kihirdetjük:

A hosszantartó béke áldásai után Nyugat-Euró- pában hirtelen zavarok keletkeztek, mely mozgalmak a jogszerű államhatalmakat és minden társadalmi rendet megdöntéssel fenyegetnek ... Ez a pusztító áram elérte végül a velünk szövetséges osztrák császárságot és a porosz királyságot. Jelenleg már nem ismer határt alávalósá- guk és őrültségükkel fenyegetik már a mi Istentől reánk bízott Oroszországunkat is. De nem lesz ám úgy!”

íme, a cári beavatkozás politikai indoka és a fenyegetés, jóval egy évvel a Habsburgok trónfosztása előtt!

A magyar forradalom híre, összhangban a lengyelek megmozdulásaival, valóban átterjedt orosz földre is. Ukrajnában, az osztrogi járás ügyésze 1848 nyarán titkos jelentést küldött a nép forradalom iránti érdeklődéséről azzal, hogy „leginkább a galíciai és krakkói zavargásokra fordítanak figyelmet,. . . hasonlóképpen a független államok sorába tartozó Magyarországra.” A cári beavatkozást már ekkor — kezdetben — tervbe vették, de az országon belüli megmozdulások befolyásolták a cárt elhatározásában. Kijev- ben 1848. áprilisában terjesztették az „orosz katonákhoz” azt a proklamációt, amelyben felhívják őket, ne forduljanak a „jólétüket, szabadságukat” kívánó népek ellen. „Ne feledjétek, hogy ellenük harcolva, csak magatoknak készítetek újabb láncokat, új elnyomást.”

A cár már az 1848. március 15-i eseményeket követő időszakban készült arra, hogy — függetlenül az osztrákok majdani segítségkérésétől — leverje a magyar forradalmat, hiszen az, a cári birodalmon belül a lengyel kérdést is kiélezte. L. Tolsztoj, a szabadságharc leverését követően megjelent munkájában, a cári beavatkozás egyik okaként azt jelölte meg; arra azért volt szükség, hogy a cár saját határait meg védhesse. A valóságban félt a forradalmi eszméktől, féltette önkény- uralmát, melyről a kiváló orosz forradalmár, Herzen: „Emlékezések és elmélkedések” c. munkájában oly leleplezően írt.

Ha ilyen helyzet érlelődött a cár birodalmában, úgy még inkább érthető, hogy az egy lépéssel már előbbre jutott Magyarországon, a haladás mellett kiáltott egyszerű kortársak is forradalmi átalakulást igényeltek. Példája ennek az álláspontnak az 1849. május 12-én Kossuthoz intézett egyik hódoló feliratból vett néhány gondolat: „Csak ami szabadságon alapul, az állhat erősen. Fogadja el mélyen tisztelt kormányzó elnök úr csekélységünktől a polgári hódolatot, kik Önnek köszönhetjük, hogy a városi polgárnak, úgy — mint a kereskedő és mííiparos osztálynak, mellyek eddig kizárva nem csak saját ügyeik kormányzásából, hanem fontos érdekeiknek a törvényhozás testü- letbéni képviseletéből ír, tér nyílt megélhetni az újjászületés nagy napját.” — És hol van még a jobbágyság, majd a munkásosztály? A megújulás útjára lépett Magyarországnak forradalmi reformokat kelett megvédeni. Éppen ezért a történelmi per vizsgálatánál nem mellőzhetjük ma sem azoknak a kortársaknak véleményét, akik akár egyszerű résztvevői, akár vezetői, esetleg csupán szemlélői voltak a szabadságharcnak, vagy közelebb kerültek Görgeyhez.

Elsőként a kor egyik leghitelesebb tanújára, Engels Frigyesve hivatkozom, aki katonai vonatkozású írásaiban mélyreható elemzéssel foglalkozott a magyar szabadságharc forradalmi értékelésével. Szavai tömör egyszerűséggel világítják meg polgári forradalmunk lényegét és a társadalmi fejlődésre gyakorolt hatását; egyúttal éles kritikát jelentenek Görgeyvel szemben.

Engels nem vitatja Görgey hadvezéri zsenialitását, azonban éppen az ő fejtegetései cáfolják meg azokat, akik kiragadnak egy-egy nyilatkozatot, pontot tesznek oda, ahol vessző van, és nem folytatják a gondolatmenetet.

A többek által idézett Neue Reinische Zeitung nem csak Görgeyt, hanem Bem tábornok hadvezéri tudását, sőt a nemzetiségeket megbékítő politikáját is dicsérte. Engels mind a kettőt a jelenkor leglánglelkűbb hadvezérének jellemezte. Kiemelte azoban, hogy „a magyar háború igen hamar elvesztette kezdeti nemzeti jellegét és éppen a látszólag legnemzetibb fellépéssel, a függetlenségi nyilatkozattal öltött határozott európai jelleget.” A belső társadalmi forradalmat, a feudalizmus megsemmisítését Magyarországon azért tartotta jelentősnek, mert kölcsönhatásba lépett a többi európai mozgalommal.

Görgey magatartásának elemzésénél leszögezte Engels, hogy a történelem soha nem fogja kielégítőnek tekinteni azt a fő érvet, hogy Magyarország nem hagyhatta el a törvényesség és alkotmányosság talaját. Megjegyezte: „A legkevésbé sem hasznos dolog kizárólag csak törvényes ellenállási eszközzel élni olyan ellenséggel szemben, aki mulat az ilyen meggondolásokon és azon felül a törvényességnek enélkül az örökös követelése nélkül, melyet Görgey kisajátított, és a kormányzat ellen fordított, nem lett volna lehetséges Görgey hadseregének odaadása tábornoka iránt és a világosi szégyenteljes katasztrófa.”

A probléma tisztázásánál igen jelentős az eseményekben tevőlegesen résztvett kortársak véle31