Hevesi Szemle 11. (1983)
1983 / 2. szám - KÖNYVESPOLC
szervezet kiépülését taglaló részek. Debrecenben a tudományos élet megindulása, a kálvinizmus tanainak terjedése, s nem utolsósorban a felvilágosodás és a jelentékeny kisugárzó szellemmel bíró iskolakultúra nagymértékben kötődik a városi önállóság fokozott kiépüléséhez. A Julow Viktor, Tóth Béla, Bajkó Mátyás tollával rajzolt fejezetek nagyon árnyalt és plasztikus képet festenek a város szellemiségéről. A szerzők elsődlegesen azt a sokszínű pezsgést igyekszenek bemutatni, amely a Kollégium szellemi, tudományos életében részben a felvilágosodás és a reformáció jegyében kibontakozott. Ebből a megtermékenyítő szellemi légkörből művek sokasága fakadt, amelyet már jelentőségénél fogva sem lehet „csupán” debreceni jelenségnek tekinteni. Fontos problémát érintenek a Csokonairól szóló részek. A költőóriásnak, - a „világpolgárnak” alkalmanként és esetenként szűknek bizonyulhatott a debreceni miliő, de a megtermékenyítő szellemi hatások, a Kollégium erkölcsében szigorú, de belső szellemében minSerfőző Simon új verseskönyve Büntetlenül Irodalmunk a Hozzátok jöttem, megjelenése, több mint másfél évtized óta tartja számon Serfőző Simont. Ha erre bizonyíték, s egyben mérték is — márpedig annak kell elfogadnunk — az, hogy az évenként megjelenő Szép versek-ben ki, milyen időközönként, s hány verssel kap helyet, Serfőző itt is pálmavivő: 1976 óta valamennyi versgyűjteményében szerepel. Ez lehetne a szerencse, sőt véletlen dolga, lehetne szerkesztői elfogultság jótéteménye, — de nem az. Nyugodt szívvel, ép esztétikai érzékkel nemigen tudna a Szép versek hat kötetének 16 Serfőző-verséből az ítélkező egyet se kidobni. Ez így igaz akkor is, ha méltánytalanságból, figyelmetlenségből nem kevés érdemes kimaradt, kimarad a színes szövetű népszerű könyvekből. (Az ÉS hasábjain Alföldy Jenő méltán tette szóvá Jékely Zoltán, Szentmihályi Szabó Péter, •Jánosy István és Lakatos István múlt évi távoliélét.) Serfőző előbbi kötetéről a Ma és mindennapról 1976- ban írtunk e hasábokon, mintegy ennek folytatása- ként_tesszük ugyanezt most, hogy az idei könyv ünnepére napvilágot látott Serfőző Büntetlenül című kötete. Számadásfélének készült ez az írás. jeladásnak egy tájainkon ismét föllobbant őrtűzről: a szerző régóta Miskolcon él, a Napjaink szerkesztője, s nemrég vállaira vette az Írószövetség észak-magyarországi csoport titkárának gondjait is. Egyéni hangú lírikusként lépett az irodalomba, de verseskötetein túl mennyi a próza is mögötte! Irodalmi szociográfiák épp úgy, mint drámák. A könyvborítón szelíd, visszafogott tekintetű tűnődő férfiarc: a költőé. Egy híján félszáz verse jelent meg e kötetben; nagyrészükkel lapokban, folyóiratokban már találkozhattunk. Az egybeszerkesztésnél a költő), s kiadó ezúttal is élt a beváltnak látszó ciklusos beosztással, s úgy tűnik, nagyobb szerencsével, mint korábban: a témajelleg, a profil azonossága, rokonsága most mintha kitapinthatóbb lenne a ciklusi zártságon belül, mint a Ma és mindennapban. A négy ciklus elsőjének anyaga mindenképp új keretet kívánt: a régi, tanyai-falusi, városi lakótelepi életformáké mellé odaköltözött — bizonyára véglegesen már — az „országos” gondoké. Az Ide tartozom című ciklus ez utóbbi hangszerelésű versek gazdája. A költő egy grádiccsal ismét magasba lépett, s ez már a szintézisbe törő alkotókedv diadala. De mert — majd látjuk — régi gondjai-bajai csak ott settenkednek ma is Serfőző körül, — célszerűbb lett volna az első ciklust az anyag második felébe applikálni. A kötet olvasása közben jobban kiérződött volna a crescendo, a drámaiság fokozódása, lendülete. Mert e líra mára dig megújulni kész hatásainak elmaradása nélkül a költői életmű is szegényebb lett volna. A debreceni iskolakultúra szervezeti kiépülését, az oktatás mechanizmusának általános és tartalmi jellemzőit nagy-nagy hozzáértéssel Bajkó Mátyás tanulmánya dolgozza fel. A történeti szintézist Debrecennek a polgári forradalomban betöltőt szerepének, kicsit rövidre fogott fejezete zárja. A Debrecen történetét feldolgozó monográfia, vállalkozásában és tudományos eredményeiben is kimagasló munka. A korunkban egyre szaporodó várostörténeti monográfiák sorában is előkelő hely kell, hogy megillesse. A gondos és hozzáértő szerkesztői munka, a tanulmányszerzők magas színvonalú teljesítményei a tudományos igényt és az olvasói elvárásokat messzemenően kielégítő történeti szintézist alkottak. (Debrecen, 81.). Szőke Domonkos igen magas hőfokú drámaisággal telítődött. (A költőnek — mellesleg — két drámáját is színre vitte már a Miskolci Nemzeti Színház.) * Behatárolt, életében a legnagyobb akadályt — egy cél eléréséért, — ki-ki maga állítja önmaga elé. Nincs másképpen ez az irodalomban, költészetben sem. Sőt. S kivált így van ez Serfőzőnél, aki a közéleti költészetnek egy sajátos formáját teremtette meg a maga kedvére, gyarapítására. A hat éve skicceit tablónk Serfőző világáról mast ismét kérdez: tudott-e, s mi újat tudott a költő látszólag nem túl dús, rétegződésű, s élményt nyújtó tanyai-falusi, külvárosi-kolóniái múltról, s életvitelről, ezek valós és árnyékvilágáról a már megírtakhoz hozzáénekelni ? Tudott. Szent szigorúsággal elhallgattatta az itt-ott deklamáló hangot, ösztövérebbé tette szenvedő figuráit, hogy még biztosabban álljanak a lábukon. A változó — még mindig változó — világ a zagyva- rékasi tanyán csakúgy, mint a külvárosok mélyein új és új élményanyagot kínál a régiek mellé. A „régiek” mellé, melyek változatlanul hamvasak, hímporosak a költő lantján. Az úton trappoló kacsák, a meginduló mosóteknő, lépdelő, nagyszarvú eke, ab ablakon bevicsorító kapa, s a görcseiket fájlaló szerszámok. Az áporodott világot a költő megváltani vágyakozik, igaz, a maga módján, úgy, hogy a fintorgó szagú fészerből kikergeti a kapákat, hogy egyedül üssék a földet, s repülőgépet szeretne fogni az égből „járomba, szekér elé jó lenne.” Mindez játék csupán? Ó, dehogy, utolsó évtizedeink olykor komor tónusú, de tárgyilagos körképei. Nincs e költőnél valóságlátóbb, de a megüresedő „jövőből kitagadott’ falvakat szemléli. A falvakat, amelyeknek holnapját épp úgy elköltöztették, mint az iskolát, hová „a harangszó is a szomszédból jön, mint az orvos néha.” Dühkeservesen eldörrenti Serfőző: akik itt földet túrtak-robotoltak, „nem sokba vette az ország. Szorgalmukat hátraszorította, az ólak, szemétdombok mögé.” Hogy gondjait megossza az olvasóval, a költő a dantei pokoljárásra intvitálától sem riad vissza, tárgyilagos szavak ingerlőbbek a szitkozódókénál. Szinte csak tudósít a kisemmizett falvak mélyéről, a felhőkkel föllobogózott tájról, ahonnan elinalt az életkedv, mint a madár, s a kallódó nép elpotyázva vagyonkáját városi „dobozolt” életbe menekült. De a fátumszerűen szerteugrott nép sorsát siratva sem feledi a költő kora tán legnagyobb vívmányát. így írja le: „ ... a nyomort nem látjuk csámpáskodni, beleveszett az ekerágott földbe.” 63
