Hevesi Szemle 11. (1983)

1983 / 2. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Ágh Attila: Marx a politika teoretikusa

nagy francia forradalom adja Marx számára az állam- és forradalomelméleti példát. Marx 1843 óta tervezi és más tennivalók kényszere alatt újra meg újra elhalasztja a francia forradalom történetének feldolgozását és rendszeres kidolgozását, vagyis a politika már említett „kritikáját” elsősorban történeti és nem logikai megközelítésben akarta megadni. Engels maga is azt írja 1895-ben 1848-as álláspontjukról, hogy „Mikor a februári forradalom kitört, a forradalmi mozgalmak feltételeiről és lefolyásáról alkotott elképzeléseinket illetően mindnyájan az addigi történelmi tapasztalatnak, nevezetesen a franciaországinak igézete alatt álltunk. Hiszen éppen ez uralkodott az egész európai történelmen 1789 óta, s most ismét ez adta meg a jelt az általános átalakulásra.”

A marxi politikaelmélet mindvégig „franciául”, s a gazdaságelmélet mindvégig „angolul” íródott, ami kihat az egész életműre, megadja annak lehetőségeit és korlátáit, s csak az idős Engels tud ezen érdemben túllépni a bismarckizmus elemzésével a „német” államelmélet felé. Az állam visz- szahatása, gazdaság és politika összefonódása így jórészt nem került bele a marxi életmű horizontjába, pedig a XIX. század végétől — ahogy Engels már észlelte és Lenin kiindulópontnak tekintette — ez vált alapvető tendenciává. Az 1848-as forradalmi periódus ugyanakkor túllépés is a nagy francia forradalom által adott példán. Ezért előtérbe került az állam aktív szerepe a társadalmi formálásban. Ettől kezdve aztán az 1848-as forradalmak nyertek példaalkotó jelentőséget, egészen a Párizsi Kommün (és a bonapartizmus válsága) friss világtörténelmi tapasztalatáig.

Mindenesetre markáns koncepció-különbség van a Német ideológia „szolgáló állama” és az 1848-as forradalmi periódus koncepciója között. E forradalmi periódus művei az államot a maga viszonylagos önállóságában és aktivitásában mutatták be, amely a saját belső logikája szerint vesz részt a társadalmi életben, s amelyben különös jelentőséget nyer a végrehajtó hatalom önállósága. Az állam nak ezzel az új szerepével elválik egymástól a burzsoázia gazdasági (osztály) hatalma és politikai (állami) hatalma, s nagyobb hangsúly helyeződik a közvetítésre, az uralkodó „elit” mint polgári és katonai adminisztráció színrelépésére, azaz az uralkodó osztályon belüli munkamegosztásra. Ezzel az is kiderül, hogy nem maga a burzsoázia aktív a polgári forradalmakban, hanem a néptömegek viszik végig a polgári forradalmat a burzsoázia helyett, és érdekében, sőt ezt a folyamatot az „elit” vagy bürokrácia egyenesen a burzsoázia ellenére konszolidálja az adott közvetlen politikai síkon.

Itt nemcsak és nem is elsősorban Marx gondolkodói horizontjának tágulásáról, elméleti koncepciójának előrehaladásáról, sőt „átcsapásáról” van szó, hanem jóval inkább arról, hogy maga a társadalmi fejlődés teremtett új formákat — főleg Franciaországban és indított Németországban —, hozta létre a polgári állam „önállósított” modelljét a bonapartizmussal, ez tükröződik a marxi politikaelmélet átalakulásában is.

A bonapartizmus megjelenése a marxi koncepcióban egy hosszú erjedési folyamatot indított meg. A bonapartizmust először Marx is és Engels is „kivételes”, térben és időben átmeneti jelenségként kezelték, majd mindjobban általánosították, vagyis térben és időben kiterjesztették. Mindenekelőtt a bismardkizmus formájában a német fejlődésre vonatkoztatták, de már ez is olyan termékeny kiindulópontnak bizonyult, hogy kiderült, az angol kivételével valamennyi európai polgári és „fél-polgári” állam ennek variációja. Kiderült továbbá, hogy maga az angol sem egy közvetlen polgári állami-politikai uralmi forma. Mindez mesz- szemenőkig alkalmat adott nemcsak az osztályuralom és államhatalom, hanem az állam- és kormányhatalom differenciált elemzésére, a pártok és osztályok viszonyának árnyalt megközelítésére, sőt az osztályok és az állam szintjén egyaránt a gazdasági és politikai hatalom szintjeinek és formáinak megkülönböztetésére. A bonapartizmus a kivételes forma helyett az általános formának bizonyult. Ezt jelzi az 1948-as forradalmi periódusra — és az akkor írott műveikre — visszatérő En. gels-féle visszaemlékezés 1895-ből: „Az alulról jövő forradalmak időszaka egyelőre lezárult; következett a felülről jövő forradalmak időszaka.. . Bonaparte. .. utánzója, Bismarck átvette ugyanezt a politikát Poroszország számára; megcsinálta államcsínyét, 1866-os felülről való forradalmát” (az én kiemelésem, Á. A.).

A munkásmozgalom apálya az ötvenes években és a vele járó újabb „dolgozószobába való visz- szavonulás” megteremtette nemcsak a gazdaság- elméleti, hanem a szélesebb társadalomelméleti összegzés lehetőségét is, amelynek realizálásához katalizátorként egy újabb forradalmi folyamat beindulásának reménysége szolgált az ötvenes évek végén. Így jött létre a Grundrisse, s vele A tőke úgynevezett hatkötetes tervezete, amely világosan jelzi a marxi politikaelméleti szintézis körvonalait. Űjólag a gazdaság hatása az államra került előtérbe, újólag megjelenik „a polgári társadalom összefoglalása az állam formájában”, az állam funkciója „befelé” és „kifelé”, de most már az egyes részek szerves egységére építve. Olyan társadalomelméleti rendszer kerül felvázolásra, amelynek íve a tőke egyszerű fogalmától a világpiac és világválság totalitásáig feszül, s amelyben az állam közvetít a nemzeti és nemzetközi szintek között. Ugyanakkor ez a rendszer világtörténel- mileg bontakozik ki, vagyis a világpiac kezdettől fogva jelen van, tehát „bábáskodik” a tőkés gazdaság és állam születésénél, de tulajdonképpen a folyamat végpontja és összefoglalása. Erre a társadalomelméleti rendszerre alkalmazza Marx a totalitás-elmélet modelljét, amelyben egy új formáció színrelépése azt jelenti, hogy „a társadalom valamennyi elemét alárendeli magának, illetve a neki még hiányzó szerveket létrehozza belőle”.

A marxi politikaelmélet fejlődésének ötödik, a Párizsi Kommünnel kezdődő periódusát újra a politika gazdaságformáló, funkciójának előtérbe kerülése jellemzi, hiszen A polgárháború Franciaországban című munkában az tolul előtérbe, hogy átveheti-e a győztes ploretáriátus a meglevő ál59