Hevesi Szemle 10. (1982)
1982 / 4. szám - HAZA ÉS NAGYVILÁG - Gyurkó Géza: A hűtlen tenger városa
— Képzelje el, hogy egy kormány kommunista minisztere hogyan érezheti magát, ha abban az országban, ahol a munkaügyi miniszter éppen egy munkáspárt képviselője, s ahol mind nagyobb a munkanélküliség... Nem volt nehéz elképzelnem. A kötetlen beszélgetés, ez a nem hivatalos beszélgetés, ím interjú formájában fogalmazódott meg, elnézést is kérek, innen a távolból is, ha nem pontosan idézem e néhány mondatot és a rövid beszélgetés lényegét. Ám úgy vélem, hogyha szó szerint talán nem is „élethű” az idézet, de tartalmát és szándékát illetően feltétlenül az. A röpipnterjú ugyanis ott és akkor készült, amikor a munkaügyi minisztert nekem megkérdezni jó okom lehetett, de a választóinak meg egyenesen jog adatott ehhez. A XXXVII. „Maakuntajuhlat” alkalmából, ami röviden fogalmazva nem más, mint egy egész napos, „majálissal”, demonstrációval, előadásokkal és műsorral tűzdelt rendszeres találkozója a Finn Népi Demokratikus Unió tagjainak. Ennek a szövetségnek tagjai a kommunisták, a baloldali szocialisták, a Demokratikus Nőszövetség, meg a haladó ifjúsági szervezet. A Noormarkuu- ba, ebben a kedves, csendes, fás-ligetes, modernet régi falusi színekkel ötvözött településen, annak is a sportcsarnokában került sor a miniszter és a választói találkozására. Kérdések, válaszok, újabb kérdések, újabb válaszok: rövidke kis summázás, amelyben rezignál- tan kénytelen megállapítani a munkaügyi miniszter, hogy Helsinkiben a mára virradóba nyúló költségvetési vita nem hozta meg még az eredményét, s hogy a munkanélküliség egyre fenyegetőbb a finn munkásosztály feje felett. És ezzel vége is a délelőtti találkozásnak, hogy azt egy másik kövesse. A zászlós, dalos, színes, forgatagos felvonulás, amelyre az autóbuszok egész hada szállította a környékből ide a több mint kétezer felvonulni vágyót. Öreget és fiatalt, férfit és nőt, kommunistát, vagy csupán olyan szimpatizánst, aki az Unió erejében bízik a holnapot nézvést. A menet élén természetesen ott vannak az Unió vezetői, ott vannak a párt megyei aktivistái, s ott menetel közöttük, ugyancsak az élen a munkaügyi miniszter is. Történetesen pompásan süt a nap, kellően fúj ahhoz a szél, hogy a vörös és nemzeti színű, meg a községek, települések sokszínű házi zászlai, ahogyan illik, úgy lobogjanak bele a szélbe. Ha meggondoljuk, hogy a mintegy három és félszázezer lakosú Satakunta megyében háromezer kommunista párttag él és dolgozik, akkor ez a „vidéki”, nem megyeszékhelyi felvonulás, nagygyűlés és egyben majális azt látszik igazolni, hogy taglétszámukhoz képest, legalábbis e vidéken, nem alábecsülendő a párt befolyása. Derű. Magabiztosság, egyfajta bizalom és fölényes nyugalom — ezt érezhettem ki ebből a színes felvonulásból. — Ügy érezzük, mintha csökkenne a párt iránti bizalom — mondta még a minap őszintén Marmio Leo, és hozzátette magyarázatul... — A kisember azt látja, hogy ott vannak a kommunistáik a kormányban, ha kevesen is, sőt az egyik éppen munkaügyi miniszter és a helyzet csak nem akar javulni ... Sőt... E beszélgetést folytatandón tettem fel az ominózus kérdést Jouho Kajanojának és kerestem fel újból egy megjegyzés erejéig, már a felvonulás után és közvetlenül a délutáni nagygyűlés előtt: — Nem is olyan rossz a kép...—mutattam a nyüzsgő tömegre. — A kép az biztató... Szép és erőt adó. Dehát más egy ünnepi demonstráció és megint más a politikai, a gazdasági élet... — tette hozzá reálisan és már lépett is a mikrofon elé, hogy elmondhassa küldetése célját, a párt magatartásának és lehetőségeinek lényegét. A „majális” még tartott, de a munkaügyi miniszter már búcsúzott: tovább folytatódik a költségvetési vita Helsinkiben. — Nem a robot minősége a döntő a versenyben, hanem az emberé... Aki eladja! — fogalmazza meg csalafintán az igazságot Veikho Valtonen, a pori Rosenlow-konszern robotokat gyártó üzemének fiatal kereskedelmi igazgatója. A „nagy gyár, amely kiterjedt tevékenységet folytat a vaskohászat, a kémiai termékek, a faipar terén is, s amely összesen négy és fél ezer munkást foglalkoztat — kereken 130 éves. Ebben az üzemkomplexumban a legfiatalabb üzem ez a robotgyár. Mindössze tízéves. Akkor gyártottak évente tízet, ma gyártanak, elsősorban a televízió képcsőgyártás számára, túlnyomórészt Svédországba, kisebb mértékben Olaszországba, Franciaországba, de már az autóipar számára is, ezres nagyságrendben. Arra vonatkozott a kérdésem, hogyan tudtak olyan minőségű robotokat készíteni, amelyek így megállják a helyüket a világpiacon, amikor... — .. .az ember szerepe a döntő, aki elad. És aki kigondolja a gépet — tette hozzá most már komolyabban. S aligha lehetett késégem affelől, hogy ebben az üzemben, hiába robot a robot, az emberi agy a fő: hatvan emberből áll ez az egész gyár. S annak is a fele a tervezésben dolgozik. — Szabók vagyunk. Megrendelésre dolgozunk és biztosak vagyunk abban, hogy nem lesz hiányunk sem megrendelőben, sem megrendelésben. Gyorsan, precízen, mindig újat... A szakállas Jouko Kajanoja munkaügyi miniszter a felvonulás élén 47
