Hevesi Szemle 10. (1982)

1982 / 4. szám - HAZA ÉS NAGYVILÁG - Gyurkó Géza: A hűtlen tenger városa

Vajh’ ki tudja, mikor szűnik meg a hátrálása és a tiszta vizű és a nem is keskeny folyó helyett, mikor öblögeti ismét partjait a városnak selymes hullámaival nyáron és ostromolja kemény jegével télen. Az idő órája nekünk lassan jár, embereknek, ám az emberek építette, őrizte város már képes arra, hogy ha meghatározója nem is, de megfigyelője már lehessen a lassan, ráérősen, de feltartóztathatatlanul dolgozó természetnek. Mert ez a természet, a tenger, a sebes folyású patakok, a sodró erejű folyók, a megszámlálhatatlan és tükörfényesen tiszta tavak, az óvott és gondozott sziklák, de a még ezeknél is jobban vigyázott végtelen erdők elválaszthatatlanok e táj emberétől.

A természet nélkül nem érthető meg a finnek világa, élete, .történelme. A Kalevala sem.

És a jövőjük sem!

A tenger: a halászat, a tengerészet, a hajózás; az erdő: az erdészet, a fakitermelés, a cellulóze- ipar, a papíripar, a vegyipar elválaszthatatlanok egymástól. Az erdő adja az életet. Ügy is, hogy kincsei a világpiacon gazdagon értékesülnek, és úgy is, hogy a hétvégeken szinte kiürülnek a városok. Mindenki vonul ki csodás és varázsos exo- duszként az erdők mélyébe, a folyók, patakok vagy a tenger zöld fallal övezett világába, — a finn faházak télen meleg, nyáron hűvös, de szaunájával mindig forró öleléssel váró világába. Helsinkiben egy hatalmas sziklabarlang tetejét „metszették” le és építettek helyére tetőként egy modern fémvázas, üvegtetős kupolát, hogy megmaradjon köröskörül a szikla, s hogy legyen belőle: templom.

Pori közelében az országút számomra teljesen értelmetlenül ír le egy fölösleges kanyart. Egy szép sziklát kerül ki. Házigazdám és vendéglátóm büszkén mutatja erdei lakásának díszét, az óriás nyírfa alatt meghúzódó, de csak ahhoz képest kicsinyke sziklát. Amely, lám az ő kis birtokán van. S amelyen, lám milyen jól láthatóak az egykor itt volt és azóta eltűnt tenger nyomai: mily magasra jutottak egykoron a habok.

— Dehát itt nagyon sok a szikla... Dehát itt mindenütt szikla van — jegyeztem meg bárdolat- lanul. Makeli Aarre, az Ásta Astahovi tanya boldog tulajdonosa most rezignált reménytelenséggel nézett rám ...

— ... de nem ilyen — sóhajtotta és megindult a fürdőház, azazhogy a szauna felé. Invitált: kezdődik az esti szertartás. Erdő mélyén, kis patak mentén, egy szép szikla tövében, akár a mesében. Vagy a Kalevalában?

„íme így haliám, s mondják, így értém az ének módját:..

Finnország sem a régi eposzok balladás világa. Sőt.

Halituskatu 12. Mintha Bolognában járnék, vagy Milánóban. Mintha mégse ott. Az épület stílusa olyan, mintha egy olasz városból röpítette volna ide valamilyen dzsin, de a környezet, a fények és árnyak játéka zavarba hozza az embert, vagy hogy inkább a helyére igazítja. A Pori-i városháza lehet olasz építész műve és ötlete, de ablakszeméinek tekintete a bővizű északról dél felé igyekvő folyó habjaira néz, ahol télen méter vastagra hízik a jég. A politika is kezdődhet romantikával. A „romantikus” hős, Robert Junelius, a tehetős patikus, író és politikus. Az idő: anno 1895.

Az ő rendelésére építették meg ezt a megkapó szépségű palotát, amelynek minden emeletén más és más stílusú remekei sorjáznak a cserépkályha- művészet darabjainak, s amelynek mennyezeti stukkóit fehér kenyérrel „pucolták” egykoron, hogy kárt ne tegyenek hófehér csipkefinomságukban. Az építkezés oka, mi is lehetett volna más, mint a szerelem. A Rosenlow ház csinos, és nem kevésbé gazdag hajadonának óhajtott ily megnyerő módon és nagyon is kifejező erővel udvarolni a patikus. Nem tudni egyénisége, pénze, vagy a palota szépsége, esetleg mind a három együtt okán, de az udvarlás nem maradt sikertelen, — a frigy megköttetett. Hogy aztán rövid néhány év múlva a ház ura átadja testét a földnek, nevét az emlékezésnek.

Ez a déli hatású palota itt fenn, az északi világban egy ideig meglehetősen hányatott életet élt, merthogy az épületeknek is megvan a maguk sorsa, különösen, ha „idegenek”. Volt ápolónő- képző és volt egy svéd nyelvű újság nyomdája, miközben szépen és lassan kopni, pusztulni kezdett ez a pompás és nem is kis ékszerdoboz. Mígnem a városatyák döntése és némi pénz fellelése után Pori város tulajdonába ment át a szerelemből épült palota, hogy helyet adjon a városi tanácsnak, a politikának, a hivatalos adminisztrációnak.

A baloldali vezetésű, kereken nyolcvanezer lakosú város minden gondját innen intézik, viszonylag kis apparátussal, de a lehetőség keretein belül nagy akarással. Ha nem is mindig a kívánt sikerrel...

— Nehéz dolog, nagyon nehéz egy ilyen várost irányítani — fejtegeti Martti Sinisalmi, aki a baloldal megbízásából 1975 óta a város ’^"mestere, s akinek olyan segítőtárs-helyettese van, mint az újságíróból városatyává vedlett kommunista Mar- mio Leo.

— Minden várost nehéz irányítani, bárhol a világon — vetem közbe.

— Így igaz, de az itteni gondokat mi érezzük, azok nekünk fájdítják a fejünket és jó részükről még csak nem is mi tehetünk — replikázik most Marmio Leo.

... és a beszélgetésből kialakul egy sajátos kép, egy „falak mögötti” kép, amelynek szépségei mögül keményen tűnnek elő az alig-alig, vagy egyáltalán nem is retusálható repedések. A város Finnország baloldali „fészke” volt...

— ... az most is és az is marad! — jelenti Martti Sinisalmi magabiztos optimizmussal, amelynek azonban mélyek és társadalmilag meghatározottak á gyökerei. Pori, amely fa-, fém és vegyiparával, élénk kereskedelmével, vas- és rézkohászatával, ma is Finnország egyik jelentős munkás városa, társadalmi szerkezetéből is adódóan baloldali. Ám éppen a baloldali vezetésnek kell szembenéznie az olyan legkevésbé sem „baloldali” ihletésű gondokkal, mint például a 7—8 százalékos munkanélkü45