Hevesi Szemle 10. (1982)
1982 / 2. szám - MÚLTUNK JELENE - Sugár István: Az Egerben maradt törökök igaz históriája
ségből álló katonaság szoros gyűrűt vont Eger körül, blokád alá véve a várat és a várost. A ki- éheztetés lassú, de biztos fegyverével kívánták megszerezni a kulcsfontosságú helyet. A törökök kétségtelenül derekasan helytálltak. Oszmán pasa egy kitörés során, még 1686 őszén — Buda elfoglalása után — elesett. Az egri vár új parancsnoka, a harcias Rüsztem pasa pedig, vérbeli iszlám fanatizmussal állta az ostromzár nélkülözéseit. Az éhezés és a téli hidegben a tűzifa hiánya, végül is 1687. december 7-én megtörte az oszmánok céltalan és meddő ellenállását, s a megindult alkudozások eredményeként, kapituláltak. A várbeliek egy józanabb része a 4,5 hónapos, kemény megpróbáltatás hatása alatt, inkább akarta életét megmentve békésen hazatérni déli hazájába, mintsem céltalanul, az iszlám áldozataként ottpusztulni a vár falai között. Az uralkodó által jóváhagyott kapitulációs egyezmény értelmében Eger várának török helyőrsége és a város oszmán lakossága szabadon elvonulhatott hazájába. A Caraffa generálissal kötött megállapodás jelen témánk kapcsán bennünket érdeklő 3. pontja biztosította az igazhitű alattvalóknak az Egerben való szabad visszamaradás lehetőségét, fme, így szól a fontos okmány ide vágó passzusa: „A TÖBBI LAKOSOK IS, KICSINYEK ÉS NAGYOK, MINDKÉT NEMBÉLIEK, MINDEN AKADÁLY NÉLKÜL ELTÁVOZHATNAK. AZOK IS, AKIK KERESZTÉNYBŐL LETTEK TÖRÖKÖK. AKIK PEDIG MARADNI AKARNAK, ELLENVETÉS NÉLKÜL, HÁZAIK JAVAIK BIRTOKÁBAN NYILVÁN MEGMARADHATNAK.” Ez a kétségtelenül liberális állásfoglalás a hódoltság felszámolása során hazánkban merőben egyedülálló. A blokáddal megszerzett Szigetvár, Nagyvárad és Nagykanizsa kapitulációs egyezménye sem nyújtott ilyen szabad választási lehetőséget a török alattvalóknak. Az egri megadási szerződésben rögzített, különleges bánásmódnak abban rejlik a magyarázata, hogy a várbeli törökök egy népes csoportja, figyelemre méltó katonai parancsnokokkal egyetemben, a hosszú kiéheztető blokád végén a vár feladása mellett döntött Rüsztem pasával szemben, és önhatalmúlag tárgyalásokat kezdett a császári táborban Caraffa generálissal. Háromszáz török, tisztek társaságában egyetértett a vár feladásával. A vár egyik vezető katonai parancsnokát, az alajbéget is a Caraffá- val való tárgyalásokat folytatók sorában találjuk. A török Mehemet pasa is kezére játszott a keresztény seregnek. Végső soron is, az Egerben maradást választott, volt török moszlim alattvalók megkereszte- lése két típusban történt. Adatok vallanak arról, hogy részben minden előzetes vallásoktatás mellőzésével, tömegesen vagy egyenként keresztelték meg a mohamedánokat. Nyomban Eger elfoglalása után Palásti András gyöngyösi, ferencrendi gvárdián társaival „a törökség nagy részét megkeresztelte”. Breznay, forrás megjelölése és okfejtés nélkül, 40 főre tette a Palástiék által megkeresztelt mohamedánok számát. Hihetően erre a tömegkeresztelésre utal 1687. december 17-i levelében az egri kamarai adminisztrátor, aki szerint a városban 53 olyan török család (hangsúlyozom: család, tehát nem személy!!) maradt vissza, akik most felvették a kereszténységet, s ettől kezdve ÜJKERESZTÉNYEKnek nevezték őket. Érdekes adat az oktatás nélküli keresztelésre, mely szerint, amikor 1692 őszén a nagyváradi hatóságok kérésére felkutatták az Egerben titkon lappangó törököket, egy újkeresztény házában találnak egy nagyváradi mohamedánt, aki még nem volt megkeresztelve. Erre az illetőt nyomban elvitték a plébánoshoz, hogy keresztelje meg, s ekkor csupán azért maradt el a keresztelő, mert a pap mással volt elfoglalva. A másik eljárásnál az illető mozlimot előzetes vallásoktatásban részesítették. Az anyakönyvben néhány ilyen „katekumen”-1 találtam is. A kate- chumenátus — azaz vallástanulás — időtartama igen különböző volt. A bragai zsinat ezt az időtartamot 20 napra korlátozta. Az 1567. évi goai zsinat a portugál gyarmatokon a katechumenátus időtartamát 20 naptól 3 hónapig terjedően szabta meg. A jezsuiták kelet-afrikai térítőútjaikon 20 napig részesítették hitoktatásban a megkeresztelendő pogány négereket. Figyelmet keltő az az adat, mely arról vall, hogy egy török ifjút másutt már a kálvinista hitben megkereszteltek, de Egerbe érkezve, fel kellett vennie a római katolikus hitet. A Török Birodalom egykori álattvalówál, az Egerben maradt mozlimokkal szemben jellemzőnek mondhatjuk a vallási türelmességet. Például az 1690-es években 70—:80 esztendős asszonyok kerülnek keresztvíz alá. Az első izgalmas kérdés az. hogy hány ilyen, úgynevezett új kereszténnyel kell Egerben számolnunk. Erre nézve eddig meglehetősen változatos kép alakult ki. Breznay Imre 300, Gorové László 600, Vachot Imre pedig, horribile dictu, 1 ezer főre tette az Egerben megtelepedett, volt török moz- limok számát. Magam egy 1973. évi első, e témát tárgyaló tanulmányomban, a Magyar Nyelv hasábjain, 340—350 főben jeleztem a számukat. Minden vonatkozásban kritikusan elemző és kiterjedt levéltári kutatásaim eredményeként, az egri Dobó István Múzeum egy évkönyvében 392 újkeresztény személyt sikerült név szerint is azonosítanom. Nagy nyomatékkai hangsúlyozom azonban, hogy ezeknek az újkeresztényeknek a száma nem egy meghatározott időpontra vonatkozik, hanem mintegy 30 esztendő alatt felbukkanó újkeresztények számát jelöli. Az egri újkeresztények között férfiak és nők, gyermekek, fiatalabbak és egészen idősek, volt török katonák, janicsárok, tisztek csakúgy szerepelnek, mint civilek, sőt mohamedán egyházi személyek és cigányok is találhatók. Nem megvetendő a házaspárok, kivált az özvegyek és elhagyott gyermekek száma. Jól mutatja a rendkívül zavaros helyzetet egy török cigánygyermek esete, akinek a megkeresztelésekor azt írták be szüleinek a rovatába: „Az apja és az anyja nevét csak az Isten tudja!”. Mielőtt rátérnék e személyek áttekintő ismertetésére, meg kell jegyeznem, hogy ezt a viszonylag magas számot török forrásokból feltárt adatok 40
