Hevesi Szemle 9. (1981)
1981 / 2. szám - JELENÜNK - Suha Andor: Hatszor egyről
is gyűlnek az újságkivágások: Avar István képviselő politikai-társadalmi tevékenységének méltatásaként. Sekély a kéj, de igaz: én sokat tudok róla, ő semmit se rólam. De más a találkozás — élőben. Bár a fejemet tettem volna, Avar „élőben”, — civilben ugyanolyan, mint szerepeiben: őszinte, közvetlen, nyílt. Megszakítom az előadást. Nézzük az archívumot. Népszava, 1978. április 29.: „Olyan a képem, hogy megfelel munkásnak, parasztnak, vagy munkásból lett értelmiséginek — mondja mókás fintorral. — Ne is számláljuk, hogy hány ilyen szerepet játszottam filmen, színpadon. Egercsehiben (ahol nemcsak édesapja, nagyapja, de ő maga is bányász volt — a hajdani széncsaták „ifjú hőse”) a színjátszócsoportban szerepelt. Tudták róla, hogy színpadra termett. Nem is hivatástudatból, hanem a barátok rábeszélésére jelentkezett felvételre a főiskolára.” Visszakapcsolok élőbe. Óvodáskorban lépett színpadra. Kamaszkorban már tájolt egy ikultúrbrigáddal, amely a választási hadjáratban a kommunista párt mellett korteskedett Egercsehiben és a környező falvakban. 1949- ben felvették a Színművészeti Főiskolára. A főiskola vezetése kötelezte: tegyen szakérettségit. Letette. Diplomát 1954-ben kapott. Pécsre szerződött. Színészi életem legszebb hat éve volt, mondja. Bányászváros, mint Csehi, ősrégi szép város, mint Eger. Mindent játszottam, a közönség szeretett, s én szerettem a közönséget. 1960-ban a budapesti Madách Színházba jött. Itt is hat évig dolgozott, játszott. 1966-ban a Nemzetibe szerződött. Nézzük ismét az archívumot. Esti Hírlap, 1979. december 23. „Az évad egyik színházi eseménye lett Mrozek Emigránsok-jának bemutatója a Nemzeti Színház produkciójában a Játékszín színpadán — s a kétszemélyes játékban (Garas Dezső pompás alakítása mellett), Avar István kirobbanó személyi sikere. A kritikák a művész megújulását emlegették. Szerencsés találkozás volt Székely Gábor rendezőé, Garas Dezsőé, meg az enyém. Kezdettől tisztáztuk: mi a szándékunk, tisztességesen, nem su- nyítva, nem kihegyezve, de korrektül elmondva azt, ami a darabban áll — így akartunk jó előadást csinálni. Két embernek kell két órán át izgalomban tartani a nézőteret, egy pillanatra sem kiengedve a feszültséget. S aztán jöttek a nagyon egészséges viták. Huszonhat éve vagyok a pályán, sok igazgatót, sok égszakadást-földindulást megértem már. Ismerem a harcokat, a sértődéseket, az áldozatokat. De aki még talpon van, annak mégsem lehet egyéb célja, mint hogy végig mindent vállaljon, ami ezzel a pályával vele jár. A jó ügyért akár a támadásokat, veszekedéseket, vitákat is. Avar István hazulról hozott lelkiismeretével a fentiekhez a következőt fűzte még: „A Nemzeti Színház több és más kell legyen. Vissza kell kapja rangját, újra dicsőség kell legyen, itt tagnak lenni... Véres harcok árán jutott el ez az intézmény? hajdan ahhoz, hogy a magyar nemzet nyelvén szó-" laljon meg. Ezt — minden nacionalizmus nélkül — nem lehet megtagadni, akárcsak egész történelmünket. Nem azt mondom, hogy térdig érő kokárdában kell járni. Tisztességesebb, ha kisebb a kokárda, de tisztábban szólal meg a magyar nyelv.” Ismét élőben vagyunk. Avar István felesége színésznő volt, most a Fővárosi Tanács egyik kerületi tanácsánál dolgozik. Nagylánya asszony, fia érettségire készül. A művész 1963-ban és 69-ben kapott Jászai-díjat; 1972- ben lett Érdemes Művész; 75-ben Kossuth-díjban, 78-ban SZOT-díjban részesítették, 80-ban Kiváló Művésszé nyilvánították. A haza sorsát mint honatya 1973 óta, már a harmadik ciklusban képviseli, örömmel teszi. A XXII. kerületi tanács elnöke, Varga Kovács János a karácsony utáni első hétköznapon szívélyesen fogadott. Tájékoztatóul elmondta, hogy ebben a kerületben a legnagyobb probléma a városiasodás, hiszen a XXII. kerület teljes rekonstrukciója a jövő zenéje. Nehéz egyszerre mindent megvalósítani, új iskolát, új városközpontot, tanuszodát és — az utcákban masszív járdákat, utakat. A kerület évezredes település, a kapitalista világ urai meglehetősen elhanyagolták. „Mint színész-képviselő, meghívásra gyakran és örömmel megyek üzemekbe, szocialista brigádokhoz kultúrpolitikai kérdésekről beszélgetni. Kölcsönösen tájékoztatjuk egymást, és mindig úgy érzem, adtam és kaptam valamit. Közéletiség... Nem választás vagy megválasztás kérdése. Hajlam, vagy neveltetés? Nemcsak kollégáim érdekében próbálok tenni valamit, ha kell, de bárhol, ahol mozdítani lehet. Valóban képviselni akarom a hozzám fordulók érdekeit. Sok is a tennivalóm. A színházból elmehetek szabadságra, de ezt mindig csinálni kell.” — nyilatkozta nemrég Avar István, mintegy második ars poetica-jak ént. — A munka csak a sikertelenség időszakában terhes. Egyébként a kulturális bizottságokban időről időre javaslatokkal állok elő. Oktatási munka, iskolák sorsa, még inkább szakmám öregeinek szociális gondjai vezérelnek, s ebből semmi sem lehet terhes. Karácsonyra hazamegyek anyámhoz Egereseimbe. És ha tudok, ott pihenek egy keveset. Időnk lejárt, búcsúzunk. Avar fölsegítette a kabátomat. Egy hét múlva levelet kaptam tőle és benne az arcképét. Íme: „Egyébként 1981. március 20-án töltöm 50.-ik szül. napom. Üdv. A. Pista.” Nemrég megint fölkerestem a XXII. kerületi tanács elnökét, Varga Kovács Jánost, azt mondta, a kerület hangulata jó, meghitt, kisvárosias. Az emberek igénylik vezetőikkel a személyes találkozókat. Jönnek a tanácshoz, de várják a munkahelyükön is a tanácselnököt, még inkább a képviselőjüket. Avar Pistát örömmel fogadták Budafokon, Tétényben, — és Nagytétényben, s rövid idő alatt már ő maga is több helyen megfordult. Demeter Sándor A Kulturális Kapcsolatok Intézete megszűnt. Feladatát, munkáját a Művelődési Minisztérium 25
