Hevesi Szemle 9. (1981)
1981 / 2. szám - JELENÜNK - Suha Andor: Hatszor egyről
vész is ilyen KlSZ-társasházban él, teljesen testközeli tehát a téma. Félelmetes az antinikotinista rajza: minden cigarettán egy halálfej az embléma. Legnagyobb, mondhatni egyedi teljesítménye: Változatok egy témára. Nem számoltuk meg, de láttunk vagy kétszáz szívet és a karikaturista humorosan, bölcsen, fájdalmasan, gunyorosan mondja el véleményét az életről — ezzel a kétszáz különbözőképpen rajzolt szívvel. Mind egyszerű — mind nagyszerű! Ízelítő a sokból: Viharos szerelem: Egy hatalmas villám csap át a szíven! Visszaemlékezés: Egy megrokkant, szürkére, ráncosra rajzolt öreg szív, kezében tartja ifjú, vérző- pirosra, gömbölyűre rajzolt szívét. Szóval így valahogy, így beszél hozzánk mind a kétszáz szív, illetve Takács Zoltán. * Könyveket illusztráltam a Móra, a Magvető és a Tankönyvkiadónál. 1977—78-ban általános iskolában tanítottam. Januárban illusztráltam a Móra Kiadónál egy könyvet az Esterházy-kincsek elrejtéséről, illetve megtalálásáról, mely a télen jelent meg, címe: Kincskeresők. (Koncsek László.) Ma a Szabad Földtől van alkalmam járni az országot. * A Szabad Földben is sok szép munkáját bemutattuk. Takács Zoltán országjáró ember, akár a riporterek. És ahol megörökítésre, feljegyzésre méltót talál, lerajzolja, megírja. Később linóleumba metszi ezeket, és ezzel az eljárással sokszorosítja műveit. Ezért olvashatunk képei alatt ilyen aláírásokat: Máriabesnyő, Dunaszekcső, Nógrádi falu, Tihanyi öböl. ★ Az elmúlt jó tíz év alatt színes metszetek készítésébe mélyedtem, ezek a Képcsarnok Vállalatnál kerültek forgalomba. Ennek összegzése volt az 1977-ben a budapesti Csók István Galériában rendezett kiállításom. Áprilisban Zalaegerszegen olajfestmény-kiállításon szeretnék hitet tenni a „klasszikus” képzőművészeti szemlélet mellett. Az én munkáim nem „stílusfölforgató vagy műfajfölforgató” jellegűek — erre utaltam az előbb. Avar István Első telefon. „Premierre készülök, kérem. Két hét múlva hívjon, bármelyik nap kora reggelén.” Második telefon. „Jó reggelt kívánok. Az újságíró vagyok. Kérését betartottam. Eltelt két hét. Találkozhatunk ?” „Rendben. Tartom a szavam. Ma országgyűlés van. Este hatig. Jöjjön fél hétre a színházba. A művészbejáróban találkozhatunk.” Találkozás. Karácsony hetében, pénteken este, szakadó hóban, egy kissé korán érkeztem. A portás felkísért az emeleti művészpresszóba. Agárdy Gábor, Sinkovits Imre, Kállai Ferenc és sokan mások kávéztak és ugratták egymást. Tíz perc múlva fordított szereposztásban éltünk, játszottunk. Minthogy én nem bámultam őket, lopva az ő szemük kérdezte, ki lehet ez az ürge itt közöttünk? Ki ez a szibériai pópaszakállú öreg? Megjött Avar. Beköszönt. „Nyugalom fiúk, győztünk!” Az országgyűlésre célzott, ahonnét érkezett. Észrevett, idegen, csak ő lehet az érdeklődő újságíró, földi. Kezet ráztunk, jöjjön, vitt az öltözőjébe. Az előadásig összesen egy óra állt rendelkezésünkre. Ez nem igaz, főleg nem pontos. Én több mint húsz éve látom, hallom Avar Istvánt filmen, színpadon és a televízió képernyőjén. Most a IV. Henrikben, tegnap Mrozek Emigránsok-jában, tegnapelőtt Sütő András Káin és Ábel-jében ... és azelőtt... és azután itt vannak a filmek, ott van Avar a vásznon, és ott van otthon a szobánkban: ránk kiabál, ránk mosolyog a képernyőről. Ráadásul a szerkesztőségek archívumaiban található a Film-Színház címszó alatt egy ölre való dokumentáció, kritika, művészi munkájáról és újabban — hány éve is már? — az Országgyűlés címszó alatt 24
