Hevesi Szemle 9. (1981)
1981 / 1. szám - IRODALOM, MŰVÉSZET - Szelesi Zoltán: Medgyessy és az alföldi művészet - Cifka Péter: A negyedik hatvani tájképbiennáléról
kőn ülő fiú és a Debreceni Nemzeti Bank dombormű-tervezetéhez kötődő Női fej is a Talpai-gyűjte- ménybe tartoznak. Medgyessynek a debreceni Déri Múzeumban 1980 októberében megnyílt hagyatéki centenáris kiállítása — melyen Sz. Kürti Katalin, a tárlat rendezője, a művésznek 240 plasztikai alkotását és közel 40 rajzát, illetve pasztellképét helyezte el —• jól tükrözi László Gyulának, a mester életrajzírójának azon megállapítását, „... hogy mit hozott Maillollal és Despiauval együtt s mellettük Európa művészetének Medgyessy Ferenc.” Örökösök és örökhagyók Az alföldi mesterek örökségét leginkább megértő, s azt megújító festője Kohán György volt. A Vásárhelyhez kötődő, mély komolyságú, monumentális' dimenziókban érző-gondolkodó-formáló művész végül maga is lenyűgöző életművet hagyott hátra, melyet méltó módon a nem rég létesített gyulai Kohán-múzeum őriz. A közelmúltban elhunyt, Debrecenben letelepült Holló László expresszív hevü- letű népi festészetével, éppúgy beírta nevét az Alföld művészetének történetébe, mint a halála előtt, szülőhelyére, Mórahalomra képeivel hazalátogató Tót Menyhért, bár fehér izzású, látomásos művei későn nyertek elismerést. Az alföldi festészet gyarapításához sokan hozzájárultak. így többek között: Dinnyés Ferenc, Dorogi Imre, Erdélyi Mihály a szegedi piktorok sorából, Füstös Zoltán, Kovács Mária (Mári) és Almási Gyula Béla pedig a vásárhelyi festők közül. Alkotói munkásságuk átívelő sugara lett a régiből az újba hajló dél-alföldi művészetnek. Nem hagyhatjuk említés nélkül az algyői Süli Andrást sem. Sorsára jellemzően, halála után 1969-ben, a Pozsonyi Nemzetközi Naív Kiállításon aranyérmet nyert. Süli más naív művészekkel — mint pl. Benedek Péter, Gajdos János, Győry Elek a festegető paraszt-munkás emberek” közé tartozott. A senkitől sem tanult egyszerű férfiak és asszonyok képei, faragványai iránt fokozódó közérdeklődés kielégítésére hozták létre, a kecskeméti Magyar naív művészek Múzeumát, mely Bánszky Pál vezetése által egyre fejlesztve, gyarapítva mind rangosabbá válik. A hazai naív művészetről szóló összefoglaló kötet előkészületben van. Barcsay Jenőnek, a kor „nagy öregjének” nevét is ide iktatjuk. Barcsay fiatal korában Makón és Vásárhelyen is dolgozott. A hazai konstruktivizmus vezető egyéniségének művészeti gyökerei Nagy István szerkesztő jellegű kompozícióihoz vezetnek vissza. Barcsay makói képei közül egy festménye a szegedi múzeumban elhelyezett Lucs-gyűjtemény alföldi művei között látható. Hazai és külföldi vonzások Ha az Alföld mai művészetét figyelmesen vizsgáljuk, azt tapasztaljuk, hogy ennek összképe korántsem oly lehatárolt, amint ezt az egyes vélemények állítják. A nemzetközi kitekintés intenzíven munkáló hatása több mai alföldi művész nyugateurópai stílusirányzatok iránti figyelmét eredményezi. A helyi képző- és iparművészek nemcsak egyéni tanulmányutakat tesznek Keleten és Nyugaton, hanem szervezeti keretek között a külföldi testvérországokban, így többek között Odesszában és Valaurisban, Szabadkán és Lodzban rendezett tárlatokon, cserekiállítások formájában rendszeresen szerepelnek. ,,A magyar Alföld művészete” címmel 1970-ben a berlini Altes Museum-ban volt sikeres bemutatkozásuk a szegedi és vásárhelyi festőknek, szobrászoknak. Külföldi szerepléseik mellett helyi művészeinknek egyre gyakoriabbak a Budapesten való önálló jelentkezésük és kollektív kiállításuk, úgy a Magyar Nemzeti Galéria, mint a Műcsarnok termeiben. Kiemelkedő volt a Vásárhelyi Őszi Tárlatok negyedszázados jubileuma alkalmából rendezett retrospektív kiállítás, melyet 1979 nyarán a Műcsarnokban mutattak be. Ez híven tükrözte, hogy hazai képzőművészetünk egészében Vásárhely fontos szerepet tölt be. Az alföldi művészet Szolnoktól—Gyuláig húzódó hatalmas ívének egyik legfőbb bázisa. Alátámasztja ezt Dömötör János: Városról—Művészetről című 1980-ban megjelent tanulmánykötete is. Az országos jellegű Szegedi Nyári Tárlatok, valamint a Szolnokon, Debrecenben, Békéscsabán és másutt létrehozott jelentős művészeti rendezvények, továbbá a makói Maros-menti és a csongrádi nyári művésztelepek, s a környékbeli ifjúsági művésztáborok, az ide le- ránduló képzőművészeti főiskolások eredményei, perspektívái azt igazolják, hogy alföldi centrumainkban élénk és biztatóan fejlődő a képzőművészeti élet. Szintén ezt jelzi az 1975-től működő Kecskeméti Zománcművészeti Alkotótelep is, melynek célja Sümegi György szerint az „... hogy a műfaj legjelesebb mai képviselőinek nemzetközi találkozóhelye, kísérleti műhelye és tapasztalatcsere-fóruma legyen.” A telep munkájában Kátai Mihály, Lantos Ferenc, Blaski János és más magyar társukon kívül, neves szovjet alkotók, Sza- veljev Jurij, Szitnyikova Lilija, Telbjaskin Georg is részt vesznek. Az Alföld új világképe felé Alföldi városaink múzeumaiban, képtáraiban és egyéb kiállítótermeiben megforduló, növekvő létszámú látogatók nemcsak a helyi művészek alkotásaiban gyönyörködhetnek, hanem neves hazai és külföldi mesterek egyre gyakoribbá váló bemutatkozó tárlataiban is élvezetüket lelhetik. Ezért is indokolt Pogány Ö. Gábornak az az észrevétele, hogy „ ... szocialista fejlődésünk menetében eljutottunk a kulturális decentrálizálódás korszakába, megszűnőben van az egykori „egyvárosos” Magyar- ország szemléleti beidegződöttsége. Kiderült, hogy a vidék központjaiban, Budapesttől távol is lehet eredményes, egyetemes érdekű alkotó munkát végezni.” Summázatként szólva, az Alföld művészetében jól észlelhető a tartalmi, tematikai frissen- látás, a gazdag kifejezési nyelvezeteket mutató struktúra, amelyek sajátossá s egyben sokrétűvé teszik e tájegység képzőművészeti arculatát. Az immár két évtizede tartó, fel-feléledő alföldi-vásárhelyi művészviták, eszmecserék, melyek mostanáig is továbbgyűrűznek, némi kreált probléma- felvetésüktől eltekintve, összességükben hasznosnak mondhatók. Résztvevőik, akik számba vették az alföldi festészet klasszikusait és azok jussát, vizsgálták a népi, nemzeti művészeti hagyományok 4
