Hevesi Szemle 9. (1981)
1981 / 1. szám - JELENÜNK - Dráviczki Imre - Tajti István: Ingázó munkások Heves megyében
dók és tennivalók nem redukálhatok le a közlekedésre, a járművek menetrendjére, a lakóhelyi ellátottság színvonalára. Az ilyen jellegű problémákat meg kell oldani, írják, de ez csupán a kezdetét jelenti e sajátos réteg érdekvédelmének és képviseletének. A munkásosztály új, sajátos rétegéről van szó, amelynek kialakulását, létét, életkörülményeit és jövőjét gazdasági és társadalmi fejlődésünk keretei és lehetőségei határozzák meg. A bejárók körülményei és arányai napjainkig stabilizálódtak. A keresők 20%-át — mintegy egymillió dolgozót — tekintik annak a standard szintnek, amelyen a közeljövőben számottevő változás nem várható. A munkaerőgondok a bejárást országos problémává emelték, a megoldást pedig a spontán folyamatok puszta felismerése helyett tudományos elemzésekre, megalapozott és prognosztikus értékű és érvényű területfejlesztés és munkaerő-gazdálkodás biztosítja. A szerzők befejező konklúzióként négy alapvető vonatkozást hangsúlyoznak: a) a bejárók kérdése társadalmi érdeklődésünk előterébe került. A kutatás, a publicisztika, a politika számon tartja ezt a társadalmi í'éteget. Az alaposabb és differenciáltabb megismeréshez további kutatásokra van szükség, annál is inkább, mert még napjainkban is sok az előítélet, a felszínesség a bejárókról alkotott véleményekben. b) ha lassan és ellentmondásosan is, de megindult a bejárás társadalmi kezelésének, tudatos befolyásolásának folyamata. Éppen a tudatos kezelés szempontjából fontos a vonzáskörzeteket figyelembe vevő agglomerációs tervezés mellett a bejáró munkásokat régióként is figyelembe vevő koncepciók kialakítása is. E tervezés egyik fókuszából a bejárók sem hiányozhatnak, hiszen róluk is szó van, s nem lenne helyes nélkülük, felettük és helyettük dönteni az életüket lényegesen meghatározó tényezőkről. c) a bejáró társadalom — különösen a bejáró munkások rétege — ma már a puszta kereseti lehetőségeken túlmenően több szállal kötődik munkahelyéhez. Munkaviszonyában egyre inkább a stabilitás és egyre kevésbé az átmenetiség elemei érvényesülnek. A szemlélet azonban lassabban változik, így sok helyütt még ma is csak „munkaerőként”, vagy másodrangú munkásként kezelik, noha többségük ma már teljes értékű munkás, vagy az azzá válás felé halad, s mindinkább a teljes értékű munkás igényével és öntudatával lép fel. Mindebben döntő tényező, hogy a munkahelyeken ma még többnyire hiányzik a bejárók speciális érdek- védelme és képviselete. Ezt az üzemi demokrácia intézményrendszerének keretein belül lehetne és kellene kifejezésre juttatni, d) a bejáró tevékenységnek, életmódnak másik kerete a lakóhely, amit túlnyomó többségük szintén stabilnak tekint. Lakóhelyéhez is több szállal kötődik, ugyanakkor lakóhelyi élete többnyire marginális, mert csak, mint „állampolgár” van jelen. A lakóhelyi irányításnak éppen ezért szintén bőséges tennivalói vannak a bejárók érdekében. Ehhez azonban a családi, a rokoni kapcsolatokon túlmutató, új típusú és új tartalmú lakóhelyi közösségek kialakítására van szükség. A szerzők azzal fejezik be gondolatmenetüket, hogy a felvázolt munkahelyi és lakóhelyi keretek biztosíthatják a bejárók társadalmi emancipálódá- sát, és hozzásegíthetik őket hátrányaik leküzdéséhez, a munkás életforma egyik sajátos — a szocialista életformával adekvát — válfajának kialakításához. Részletesen ismertettük Böhm Antal—Pál László következtetéseit, mert megítélésünk szerint azok nagyon megfelelnek a Heves megyei tapasztalatok, gondok és tennivalók jellemzésére is. Vizsgálataink eredményei megerősítettek bennünket azok helyességében. A magunk részéről csupán néhány apró észrevétellel illeszkedünk a fenti következtetésekhez. Mint már írtuk, megyénkben az ingázó munkások aránya 30% körül alakult ki, tehát az országos átlagnál jóval magasabban, s ez csak nör- véli a róluk való társadalmi gondoskodás fontosságát. A 30% körül mozgó arány közel 10 éves, az elmúlt évtizedben számottevően nem változott, s lényeges változások a következő évtizedben sem várhatók, mivel a következő ötéves ciklusban a beruházás, az iparfejlesztés üteme mérsékeltebb lesz a korábbinál. Tehát a jelenlegi arányokkal hosszabb távon kell számolni. Talán -a legfontosabb tennivaló az a szemléletváltoztatás, amely az ingázást nem valami szükséges, ideiglenes rossznak tekinti, és az ingázót nem „vándormadárnak”, aki sem ide, sem oda nem tartozik teljesen, hanem az ingázásban a dinamikusan kibontakozó szocialista gazdasági és társadalmi viszonyok egyik sajátos és szükségszerű jelenségét, formáját látja, az ingázókban pedig azt az embert, aki útban van a munkássá váláshoz, vagy már lényegében azzá is vált. A csak „munkaerő” és a csak „állampolgár” szemlélet leküzdése egyrészt munkahelyi és lakóhelyi szemléletváltozást igényel, másrészt az ingázó és ingázók szemléletének megváltozását is igényli, azaz, hogy ők se tartsák magukat egyszer csak „munkaerőnek”, máskor csak „lakosnak”. A társadalmi tudat és az egyéni öntudat szocialista fejlődése dialektikusán halad előre. Dráviczki Imre Tajti István 46
