Hevesi Szemle 9. (1981)

1981 / 2. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Lőkös István: Megyénk irodalmi kistükre XIII. Szentmiklóssy Alajos

rabjánál nem tapasztalható effajta mívesség. A Bajza által hiányolt „ízlés”, „csinos nyelvezet”, a közönségesség tudatos kerülése itt maradéktalanul megvan:

Idvvel tölt kelyhét Küprisz kényemnek ajánlja Égi malaszt! s vajon merjek-e élni vele?

„Élj bízvást habozásom közt ezt ihli Camoenám — S a szép Istenné ritka kegyének örülj.

Háláúl oltárt hű tiszteletére emelvén

Szíved lángjaival tégy neki áldozatot.” Megteszem: és ím a bájkelyh nectára azonnal Szent hévvel tölt el s égi örömre ragad;

Üj szebb érzelmek kezdnek 'fakadozni keblemben S elbájolt lelkem mennyei lángra derül. Tündér rózsa világ nyílik ki mosolygva előttem S a gyönyörű Amathus illatos öble fogad.

Van olyan Szentmiklóssy-vers is aztán, amely egy korai, de már valódi élményen alapuló Vörös- marty-költemény előképe lett, A völgyi lakos címűé nevezetesen, amely a fiatal Vörösmarty szerelmi tárgyú lírájának egyik legjobb darabja. A formát, a rímtelen jambusokat vette át a fiatal Vörösmarty, éspedig a Chloe ajaka c., megint csak az egyik legjobbnak minősíthető Szentmiklóssy- versből...

★

Szempontunkból Szentmiklóssy kritikusi tevékenysége sem elhanyagolható irodalomtörténeti momentum, túl azon, hogy ebbeli munkássága egész irodalmi fejlődésünkben is fontos jelenség. Két olyan írása is megjelent, amelyben Egerhez szorosan kötődő írók műveit méltatta, olyanokét, akikről az előzőekben már sorozatunkban is szóltunk. Mindkét recenzió a Tudományos Gyűjtemény lapjain látott napvilágot, az egyik mindjárt a folyóirat indulásának évében, 1817-ben. Vitko- vics Mihály épp akkor megjelent kötetét (Vitko- vics Mihály Meséji és Versei. Pesten, Trattner János Tamás betűivel. 1817.) ismertette — mintegy bizonyságot téve a Kazinczy-tábor melletti elkötelezettségéről így is. Szentmiklóssy igen jó szemű kritikusnak bizonyult már ebben az írásban is. A Vitkovics-könyv lényegi elemeire tapintott, amikor a fabula-író Vitkovicsnál elsősorban az eredetiséget dicsérte, majd akkor is, amikor a kötet lírai anyagáról szólván az epigramma-költő Vitko- vics erényeire és értékeire hívta fel a figyelmet. S abban sem tévedett, hogy a szatíra iránti hajlam is igen jó Vitkovicsban. Jó érzékkel emeli ki az epistolát egyébként is sikerrel művelő költő olyan alkotásait is, mint a Horvát Istvánhoz, illetve Kovács Sámuelhez intézett versezet. „A többször magasztalt poétái levél felől — írja Szentmiklóssy —, mellyben barátjának, Horvát Istvánnak, a mezei élet gyönyörűségeit józan életphilosophiával fűszerezve festi, méltán elmondhatjuk, hogy az minden Verseinek koronája. Szép az utolsó levél is T. Kovács Sámuel Űrhoz. S különös figyelmet érdemel benne azon sokaknak szólló intés, melly Ho- rátznak Augustushoz írt leveléből... vagyon helyes célzással beléje szőve:

És pedig olly munkát, amellynek terhe

lenyomna

Vállaimat, félvén szégyenlek venni magamra.”

Talán az előzőnél is fontosabb s jelentősebb a második Szentmiklóssy-recenció, amely a Bécsben élő, ám Kisfaludy baráti köréhez tartozó Gaál György német nyelven kiadott magyar népmesegyűjteményéről, a Märchen der Magyaren c. kötetről íródott. Ez az írás már a kazinczyánus programmal való szakítás dokumentumaként fogandó fel. Mint Fenyő István mondja a korszak monografikus feldolgozását tartalmazó könyvében, Szentmiklóssy ebben az írásában (megjelent a Tudományos Gyűjtemény 1823. évfolyamában Szerényi Vilmos álnévvel) ,,... már Kölcsey Nemzeti hagyományokba., sőt — ha távolról is — de Erdélyi János népköltészeti felfogása felé mutató gondolatelemeket szólaltat meg”. (Vö.: Fenyő István: Az irodalom respublikájáért. Bp. 1976. 155. 1.)

Szentmiklóssy egyik legfontosabb észrevétele, mindjárt a címadással kapcsolatos: úgy véli, célszerűbb lett volna s valószerűbb ez a cím: Volksmärchen der Magyaren, vagyis Magyar népmesék, ui. a kötetbeli „ ... mesék gyűjteménye a magyar köznép elbeszéllő körébe tartozik”. Újszerű, s a megjelenés idejének viszonylatában kölönösen nagy jelentőségű kritikusi alapállása is. Ilyen világosan alighanem ő fogalmazta meg először a korszakban, hogy „ ... a nemzet minden osztályainak különösen bizonyos saját, tulajdon, kirekesztő poé- zisok vagyon, melly azoknak szellemét, érzését, élete, s gondolkodása módját, egyszóval egész szívbélyegét elevenen kinyomja.” Gaál meséit, a magyar „köznép” teremtette s ez a népi mesevilág szuverén világ, hisz „ ... a köznépnek is ... vagyon a maga saját költői bájvilága, hol az élet terheit feledve vagy a kifakadás pontjára hágott ér- zeményeit ömledezteti; vagy pedig az édes csala- tás ringató karjain tündér álmokra szenderedik”. Esztétikai értékei e meséknek — Szentmiklóssy felfogása szerint — igen komolyak, mert „ .. .mennél közelebb vannak az ezen osztályba tartozó személyek a természethez, poeziájok annál több érdeklő vonásait tartja meg a művészségek ezen köz szülőanyjának, s örök utolérhetetlen példányának”. Épp ezért — véli Szentmiklóssy — eléggé nem lehet dicsérni Gaál György vállalkozását, aki „ ... több esztendei fáradozásait nem kímélvén, a köznép szájában élő meséket szorgalmatosán fel- jegy ezgette, s azokat a költés ezen neméhez illő könnyű egyszerű stylbe öntve nemcsak a Hazával, hanem a Külfölddel is megismertetni kívánta.”

Amit a magyar népmesék jellemzése képpen papírra vetett a szerző, mindaz máig is érvényes, a folklorisztika által ma is vallott, érvényes igazság: „Első tekintettel... különösnek látszik, hogy minekutána a magyar regék többnyire szomorú tartalmúak, s gyászos kifej lésök a szívet a legérzékenyebb fájdalommal szaggatja; ezen apologok- ban ellenben azon borongó gyénnek (géniusznak) legkisebb nyoma sem mutatkozik, s a történet rendszerént szerencsés kimenetellel koronáztatik meg. De ezen környülállás ezen mesék eredetiségének hitelességét legkisebb kétségbe sem hozza, mert a tapasztalás bizonyítja, hogy ez a község meséjinek szokott tónjok, s ritka van közöttök, melly örvendeztető befejezéssel ne végződnék. Ezen külömbözésnek oka az lehet, mivel a regék több54